A hónapokon át tartó várakozás után végre elérkezett a várva-várt nap, amikor is újból nekivágok egy újabb útnak. Nagyon sok kellemetlenség ért az indulás előtti időkben, de talán a legrosszabb az volt, hogy két fogam is begyulladt, gyökérkezelés miatt majdnem le is fújtam az indulást. Ezzel nem lehet viccelni, legalább másfél hónapig távol leszek, fájós, gyulladt foggal nem szívesen mászkálnék semerre. A szerencsének ehhez semmi köze szerény véleményem szerint, mindenesetre az utolsó pillanatban minden megoldódni látszott. Elhatároztam, hogy bármi történik, én nekivágok az útnak, bár éreztem, hogy nem lesz egyszerű, mert már az indulás is roppant körülményesen alakult. Tavalyi utam során összeismerkedtem Arek-kel a lengyel világjáróval, akinek még év elején meséltem, hogy mire készülök és a legnagyobb meglepetésemre elárulta, hogy akkortájt ő is Spanyolországban tartózkodik és szívesen velem tartana. Rövid egyeztetés után megbeszéltük, hogy hol találkozunk és persze azt, hogy mikor. Sok készülődés nem volt, pár nappal korábban kikészítettem mindent, majd egyik nap estefelé hirtelen felindulásból bepakoltam a táskámba minden felszerelésemet. Az indulás napja elérkezett, mintha a fogaim is tudták volna, ezért inkább nem is fájtak, bár nem voltam teljesen nyugodt, mindenesetre ezt is egy jelnek vettem. Szüleim vittek ki a reptérre, ahonnan a gépem délután három órakor indult Malaga-ba, a biztonságiak előtt még készült még pár fotó, majd ezt követően a következő jó pár napra elbúcsúztunk. A repülőgép kicsit több mint három óra múlva landolt Malaga-ba, gyorsan kicsekkoltam, majd megkerestem a buszt, ami eljutat Marbella-ra, ahol az ismerőseim laknak. Arek csak holnap után érkezik, ezért tervem szerint egy napot eltöltök náluk, kicsit megpihenek a nagy kaland előtt. Kis keresgélés után meglett a busz, igazából nem volt az elrejtve, csupán a megfelelő kijáraton kell elhagyni a repteret és meg is találja az ember. Késő délután már Marbella-n voltam, az állomáson felvettek kocsival, majd egy fél órával később már a tengerre néző lakás teraszán gyönyörködtem a kilátásban. A kedves házigazdáim Melinda és Béla szuper vacsorával vendégeltek meg, sőt még külön szobát is kaptam az emeleten. Este hosszasan beszélgettünk, de nekik másnap munka van, ezért éjfél körül illedelmesen elköszöntem és felvonultam a szobámba. Elalvás előtt éreztem, hogy sajognak a fogaim, nagy eséllyel lesz még vele bajom, de most már itt vagyok, innen butaság lenne visszafordulni. Holnap még lesz egy pihenőnapom, azt kihasználom, felkészülök, megbeszélem a fogaimmal, hogy ne fájjanak, mert holnap után nincs mese, el kell indulni.
"Life begins at the end of your comfort zone"
