Reggelire Kata meglepett minket nagyon finom rántottával, aminek magam részéről nagyon megörültem, mert elég régen ettem efféle eledelt. Evés közben megbeszéltük, hogy a mai napi fő feladat keresni egy várost, ahol van posta, mert pár haszontalanak ítélt dolgot fel szeretnénk adni. Erre a célra ideális hely lesz Logroño, ami egy elég nagy város a laza 150 ezer lakosával, biztosan találunk megoldást. A séta nem volt sok a városig, viszont ott eltöltöttünk több mint négy órát a postán várakozással és városnézéssel. A nap második felében nagy viccmesélés volt, amikor is Kata megosztotta velem az egyik olyan viccét, ami nagyon is illik Spanyolországra és álltása szerint a szerző is ő maga. A vicc így szól: Mi a körülbelül bika? Hát a nagyjábull! A száraz táj és a sárga növényzet és a borús ég furcsa hangulatot teremtett, olyan kiszámíthatatlan tűnt, de ettől eltekintve vidáman, nevetgélve ballagtunk be Navarrette városába. A szállás nyolc eurót kóstált, a csapat nagy része maradni akart, de én inkább úgy határoztam, hogy tovább megyek, próbálom tartani a napi hat eurós limitet. Érzékeny búcsút vettünk egymástól, de tudtuk, hogy ha van még dolgunk egymással, úgyis fogunk találkozni. Felkerekedtem hát és megindultam megint csak egyedül, mint már annyiszor. Tervem az volt, hogy keresek egy alkalmas helyet a sátramnak valahol kint a pusztában, de az időjárás nem volt túl kegyes hozzám, mert olyan felhőszakadás lett kis idő múlva, hogy ellehetetlenítette a tervemet. Még két teljes órát meneteltem a szakadó esőben, mire elértem Ventosa-t, ami a környék egyetlen szállása. Mást most nem tehettem, becsekkoltam 10 euró-ért, ez elég magas ár, de a szállás maga nagyon rendben van, többszintes privát épület tökéletes állapotban minden helységgel felszerelve, sőt még egy kis minimarket is üzemel a recepció mellett. Egy igazi igényes zarándokszálláshely. Tavaly éppen ugyanitt szálltam meg, hiába törekedek idén arra, hogy ne ugyanazon a helyeken aludjak, de úgy tűnik valamiért így kell lennie. Ruhamosás és szárítóra helyezés után lementem a konyhában, ahol meglepően tapasztaltam, hogy egy nagyobb koreai csapat elszámolta a vacsorát és majdnem dupla annyi mennyiséget készítettek, mint amennyit meg tudtak volna enni. A szállás költséget nem úsztam meg, de a vacsorám így meg lett oldva.
