Mivel a mai nap hosszúnak ígérkezik ezért még sötétben elindultunk, hogy minél többet haladjunk mielőtt elviselhetetlen lesz az idő. A spanyolok tudtak valamit, mert már elindultak mielőtt felébredtünk, úgy látszik ez a stratégia a környéken és aki erre vetemedik, hogy nyáron indul el ezen a szakaszon, annak ezt ajánlott követni. Az első jó tizenöt kilométer végig aszfalton vezetett egy annyira nem forgalmas főúton, ezen viszonylag hamar végig is értünk, egyet pihiztünk, majd egy Afrikához hasonló tájon folytattuk a sétát. Az összes növényzet, fák és a homokos talaj is, mind-mind arra emlékeztetett, már csak az elefántok és oroszlánok hiányoztak, persze ivóvíz lelőhely sem volt sehol, ezért próbáltunk nagyon spórolni vele, de ilyen melegben ez piszok nehéz. Dél körül egy kisebb hegyen kellett felmászni, ekkora már persze vizünk se volt. Még jó tíz kilométer lehetett a következő falúig, de ennek ellenére én egyre sűrűbben álltam meg pihenni, nagyon megviselt a hőség, de Arek viszonylag jól bírta, ezért mondtam neki, hogy menjen csak tovább, majd a városban találkozunk. Jó fél órát pihentem az egyik fa alatt, próbáltam erőt gyűjteni, de nagyon fáradtnak éreztem magam. Kérdeztem is magamtól, hogy akarom én ezt az egészet egyáltalán? Végül összeszedtem minden erőmet, felfújtam magam és felmentem a hegyre, majd azzal a lendülettel le a másik oldalon egészen a faluig. A közel két órás erőltetett menet alatt nem is emlékszem mi volt velem, nagyon hamar eltelt, egyszer csak ott voltam az albergue-be. Arek azt mondta körülbelül tíz perce érkezett meg ő is egy fiatal spanyol párral egyetemben. A környéken nem sok szállás lehetőség van és ezek is viszonylag drágák, ezért arra gondoltunk, hogy holnap sátrazni fogunk, ha már cipeljük. Szokásos délutáni teendők mellett végre beszélgetni is tudtunk a spanyol zarándokokkal, majd egyeztettünk, hogy este korán legyen takarodó, mert holnap nagyon korán kéne kelni, mert ezt a hőséget ők se bírják.
