131. Muxia – (Pihenőnap) Augusztus 15.

2015.02.01 19:23

Vacogva ébredtem, valahogyan itt a barlang mellett rettentően lehűlt az idő, hiába volt rajtam az összes ruhám, úgy is nagyon fáztam. Kilenc óra felé értünk vissza Muxia-ba, ahogy lépdeltünk, az egyik publikus zuhanyzó mellett magyar sátrazókat találtunk, kicsit elbeszélgettem velük, majd meghívtam őket a Delfín-be a holnap esti előadással egybekötött vacsorára. Amint beértünk az albergue-be, Kinga már ott várt minket, épp tegnap este érkezet meg, nagy ölelkezés után elsétáltam vele a sziklákhoz, meg egy kicsit körbemutogattam a környéket. Mikor visszaértünk már Réka is befutott, meg Gina is, aki Lisszabontól sétált, na persze egyből kérdezgettem, hogy ugyan milyen volt az útja, mert ugye én is arra tartok. Ebéd után az egész csapattal felmentünk a kis hegyre és a „happy” című zenére táncoltunk. Esti nagy közös vacsorázás volt, itt volt mindenki, aki számított, persze a szokásos nagy kondér Sangria is lecsúszott. Este is barlangba alvás volt a cél, azzal a kis plusszal, hogy Kinga is velünk tartott, így hát még világosban nekiindultunk, hogy ne sötétben keresgéljünk. esti nagy tűzifa keresgélés után, a hálótermet is összeraktuk, ami annyit tett, hogy Jeremy sátorponyváját a barlang szájánál felrögzítettük és csak egy kis helyet hagytunk ki-be járkáláshoz. Azzal persze nem számoltunk, hogy a füst is beszorult, így eléggé kellemetlen volt, hogy minden füstszagú lett, de legalább tanultunk a hibánkból. Lehet emiatt aludtunk el olyan gyorsan?