137. Pontecesures – Ponteverda 40km (3745) Augusztus 21.

2015.02.06 23:33

Pihenten ébredtem, a ruháim és a sátram teljesen tiszta és száraz volt, minden készen állt arra, hogy nekivágjak a mai napnak. A túraszandálom már nagyon rossz állapotban volt, nem tudom meddig bírja még, de nem sok napja lehet hátra, ezért átváltottam a bakancsra. Volt pár kisebb zúzódásom, meg a tenyerembe pár kisebb tüske, amiket gondosan lefertőtlenített tűvel kioperáltam, ezektől eltekintve teljesen egészséges voltam. El is indultam dél felé az aszfalton, ami pár óra múlva egy vasúti sín mellett folytatódott, ez a rész egészen Caldas de Reis-ig tartott, ahol megpihentem és megebédeltem. A jelzések nem voltak egyértelműek, néha kék néha zöld nyilakat követtem, mindenesetre az megnyugtatott sokszor, hogy ellenkező irányba mutató sárga nyilak is voltak. Átmentem pár kisebb erdőn is, de a mai napot főként az aszfaltos út jellemezte. Délután értem be Ponteverda-ba, ami egy igazi nyüzsgő városka, de zarándok pénztárcához igazodó albergue-t nem találtam sehol, egyéb szállás volt, de azokat drágának találtam, ezért elhagytam a várost és tovább sétáltam. A kivezető út piszok hosszú volt, szerintem legalább 7-8 kilométer mire olyan helyre értem, ahol már nem voltak házak. Találkoztam egy furcsa hosszú szakálas alakkal, aki nagy mosolyogva odajött hozzám és kezet fogott és furcsa angol akcentussal kezdet beszélni. Megtudtam, hogy egy egész éve már úton van és mindenfelé sétál, most éppen harmadszorra tart Santiago felé, mindig sátorban alszik és kaját mindig kér, szóval egyáltalán nincsenek kiadásai. Így is lehet zarándokolni, utoljára megöleltük egymást és Buen Camino-t köszönve elváltunk, ahogyan kell. Még egy pár kilométert sétáltam, amíg el nem kezdett sötétedni, majd az útról letérve egy kis folyót követve egy tisztásra értem, amit körbe sziklafal övezett. Ennél ideálisabb sátrazó helyet nem találhattam volna. Elemlámpával a számban felállítottam a sátrat, majd dalolászva lefürödtem a folyóban, csodálatosan éreztem magam, a teljes gondtalanság és nyugalom vett körbe. A sátorban még elalvás előtt még tanulmányoztam az útikönyvet, számolgattam kicsit, majd megírtam a naplómat, ez az a dolog, ami sose marathat ki a nap végén.