Érzékeny búcsú után még elkísértem őket Vairão-ig, majd onnan az eredeti úton indultam Porto felé, amit ha minden jól megy a mai napon el is érek. A kék nyíl mutatta az irányt, persze ma is szinte végig aszfalton ballagtam, de most hogy fokozódjanak a rossz érzéseim, sok-sok ipar negyeden is keresztül kellett caplatni. A terep könnyűnek mondható, szinte teljesen lapos. Dél körül az útikönyvem alapján már Porto vonzáskörzetében voltam és egy több kilométeres teljesen egyenes főúton haladtam a város központja felé. Felhők már sehol, hét ágra sütött nap és legalább 40 fok volt árnyákban, aminek az érzetét az aszfalt tovább fokozta, eddig is fogytam 6-7 kilót, de ma biztosan le fogok dobni még egyet. Jelzések persze alig voltak a városban, de találtam pár fiatalt, akik beszéltek angolul így kora délután már a katedrális nagy pecsétje ott figyelt az útlevelembe. Lehet a nagy szakállam miatt vagy a viharvert ábrázatom miatt, de több ízben próbáltak kábítószert eladni nekem, szinte percenként találtak be, hogy nem-e vennék ezt-azt. Megköszöntem végtelen kedvességüket, de udvariasan visszautasítottam az ajánlatokat. Átkeltem a nagy hídon, persze ámultam nagyokat, mert hihetetlen látvány tárul a gyanútlan vándor szeme elé, amikor először látja a hatalmas távolságokat és mélységeket. Porto egy nagyon szép város, napokat el lehetne itt tölteni, de valahogyan most nem voltam olyan állapotban, nagyon sűrű és nyüzsgő volt én meg inkább békére és nyugalomra vágytam. Így kicsit elidőzve és keresztülsétálva pontosan elég volt, de az biztos, hogy még ide visszajövök egyszer. Kifelé menet bevásároltam és az egyik díszes körforgalom közepén egy szobor tövében megvacsoráztam. Még legalább hét kilométert sétáltam, míg találtam egy alkalmas sátorhelyet egy domboldalon, körbe sziklák voltak, viszonylag védett volt, senki nem láthatott meg. Mire mindennel elkészültem és bebújtam a hálózsákba már javában sötétedett.
