Nem aludtam túl jól, nem pihentem ki magam rendesen éjszaka és ez sajnos kihatott az egész napomra. A legelső városban bementem egy LIDL-be, ami meglepő módon sokkal olcsóbb volt, mint az össze eddigi, ezért innentől kezdve ezeket fogom látogatni tápanyagszerzési célzattal. Nagyon álmos voltam, majdnem leragadt a szemem séta közben, nem lesz ez így jó, lehet valahol le kellett volna pihennem. Egy völgyben sétáltam, nagyjából követtem addig a kék jeleket, de persze megint eltévedtem, mert egy szakaszon elfordult az út és a következő pár kilométeren nem volt semmi jelzés. Hirtelen az egyik bokorból két kisebb kutya ugrott ki és vadul ugatni kezdtek, próbáltam határozottan rájuk förmedni, de ettől még idegesebbek lettek. Botot magam előtt tartva oldalazva haladtam tovább pár métert, amikor kijött az útra egy jóval nagyobb kutya is, aki becsatlakozott az ugatásba a többi mellé. Amennyire tudtam úgy tereltem őket, hogy mindig előttem legyenek a széttárt botok meg köztem és a kutyák között, így nem tudtak meglepetésszerűen támadni. Adrenalin szintem a levegőben, zakatolt a szívem, próbáltam üvöltözni is, de nem volt hatása, a kutyák egyre ingerültebbek lettek. Egyszer még rá is csaptam az egyik orrára, mert veszélyesen közel merészkedett. Legalább másfél kilométert tolattam mire felhagytak a követéssel, utána persze még hosszú percekig sűrűn hátranéztem, de szerencsére nem láttam a kutyákat. Komolyan megviselt a dolog, még jó egy óra is eltelt mire lenyugodtam és a pulzusom is normál értékre zuhant, persze a sebességem is átlag feletti volt, hamar el akartam tűnni a környékről. Nem néztem, de órákon át kapkodtam a lábam, a korábbi álmosságom, mintha sose lett volna. Késő délután volt, amikor kiértem az erdőből és egy kis faluba étem, ahol kifújtam magam és megettem az ebédre szánt élelmiszereket. Annyira megnyugodtam, hogy megint álmosság lett úrrá rajtam, arra gondoltam a falu után keresek egy kellemes kutya mentes táborhelyet és viszonylag hamar elteszem magam holnapra. Ezzel a tervel nem is volt gond, sőt az időzítés is jó volt, mert fekete fellegek sorakoztak felettem és elkezdett csöpögni az eső, gyorsan letértem az ösvényről és bevágódtam a közeli erdei útra és a településtől fél kilométerre egy bokor mögött gyorsan elkezdtem felállítani a sátrat. Már majdnem kész voltam, amikor egy motoros épp arra jött, gondoltam csak nem vesz észre, de sajnos kiszúrt és megállt. Bukósisakot nem vette le, csak portugálul kérdezett valamit, de látta, hogy nem értem, ezért kérdezve elmutogatta, hogy itt akarok-e aludni? Válaszoltam, hogy igen, mert esni fog az eső, erre megcsóválta a fejét, ezzel kifejezte nem tetszését, majd erősen a gázra lépett és elviharzott. Ez a reakció nagyon nem tetszett, ki tudja milyen ember és milyen ismerősei vannak, szól-e valakinek vagy sem, nem kockáztathattam, gyorsan szakadó esőben összecsomagoltam és futva visszamentem a camino útra. Kezdett sötétedni, amikor kiértem egy főút közelébe, viszont jelet sehol nem találtam, elégé kétségbe estem, szakad az eső, nem tudom merre vagyok és merre felé kéne sétálnom, még az hiányozna, hogy pár vad kutya is loholjon utánam. Kicsit gondolkodtam, majd elindultam az úttal párhuzamosan, addig megyek, amíg nem találok valami várost, ahol majd megérdeklődöm merre is kéne haladni. Jó pár kilométer múlva egy táblán láttam egy város nevét, amit a könyvem szerint érintenem kell, a baj az, hogy 10 kilométer írt a tábla. Felfújtam a pofám és szakadó esőben, vak sötétben lenyomtam a távot a városig. Éjfél is elmúlt, amikor az egyik kocsmába betévedtem, persze mondanom se kell, úgy néztek rám a helyi lakosok, mint egy űrlényre, kérdeztem őket, hogy beszélnek-e angolul, de természetesen senkivel se tudtam kommunikálni. Nagyon tanácstalan voltam, elindultam tovább a központ felé, amikor egy kocsi állt meg mellettem és egy kedves öregúr erős angol akcentussal megkérdezte, hogy ugyan merre akarok menni. Elmeséltem életem történtet, miközben elszállított egy hostelhez, segített még a táskámat is feladni, búcsúzás képen adott 10 eurót és annyit mondott, hogy ennyi ereje sose lett volna, hogy ennyit sétáljon és hogy nagyon nagy dolgot csinálok és fogadjam el a pénzt mindenképpen. Elfogattam és megköszöntem. Bementem az épületbe és kértem egy szobát, ami meglepő módon pontosan 10 euró volt, ez se véletlen. A szoba hibátlan volt, bár a folyosóról nyílt egy közös fürdő, amit nappal éppen kőművesek tataroztam valószínűleg, de ez a dolog roppantul nem zavart, csak egy meleg zuhanyra és egy puha ágyra vágytam. Általában ez nem fontos nekem, de a mai nap után azt hiszem megérdemeltem.
