Éjszakám ma sem volt teljesen eseménytelen, ugyanis komplett szúnyoginvázió volt a lakrész körül és egész éjszaka zümmögtek a fülembe, persze aztán használtam füldugót, de éreztem, hogy csipkednek mindenhol. Reggelre szépen foltos voltam az arcom, még elkent vérfoltok is voltak rajta, amit az invázió járulékos veszteségeként könyvelhetett el a mostani szúnyog populáció. Hét óra előtt indultam el a teljesen üres alvó városban, egy lélek sem volt ébren, mintha egy elhagyatott helyen lettem volna. A kék nyilak próbáltak felvinni egy sűrű forgalmas úthoz, de láttam egy alternatív jelölt útvonalat is, ami rövidítésnek tűnt, így hát arra mentem. Hamar visszaértem a hivatalos útra, ami rövid időn belül lefordult és egy erdőségen vezetett át, egész hangulatos volt, egészen élveztem a sétát, abba persze nem gondoltam bele, hogy pár óra múlva egy kutya falka látogat meg. Most többen voltak, öt éhes kutya szemelt ki, akikkel újabb tánc indult, pontosan, mint múltkor, megint tolattam, üvöltöztem és bottal hadonásztam, bár ezek felhagytak az üldözéssel viszonylag korán, de annyira pont elterelték a figyelmemet, hogy teljesen elvesztettem a jelet és totálisan eltévedtem. Négy óra felé ágazott az út, minden felé mentem legalább fél kilométert, de jeleket nem láttam egyik irányba se, ekkor elgurult a gyógyszerem. Ledobtam a hátamról a táskámat és jó messze elhajítottam a botokat, teljes mélyponton voltam, ilyen ritkán fordul elő velem. Leültem egy fa tövébe és realizáltam a helyzetemet, itt vagyok 4000 kilométerre otthonról egy vadidegen országba teljesen egyedül, senki nincs a közelembe, ha baj lenne se tudnék senkihez fordulni, eltévedtem és vad kutyák loholnak utánam. Csúnya gondolataim voltak, arra is gondoltam, hogy elég volt ebből az egészből és inkább hazamegyek. Legalább fél órán át bámultam magam elé, átgondoltam mindent, lepörgettem az eddig tapasztalt dolgokat és akkor történt bennem valami nagy változás, mintha felkapcsolódott volna bennem valami. Nem tudtam meghatározni, hogy mit éreztem, de abban biztos voltam, hogy elmegyek Lisszabonig és ebben senki és semmi nem fog megállítani. Megkerestem a botokat, felvettem a táskám és hihetetlen nyugalommal elindultam a jónak ítélt irányba, valahogy ebben is biztos voltam, hogy ez a jó irány. Coimbra-ba ezek után elég hamar beértem, de körbe se néztem, a főtéren egy bárba feltöltöttem a mobilom, megvettem mindent, ami kellett és elindultam is tovább. Jelek erre se nagyon voltak, de az útikönyv alapján úgy véltem jó irányba haladok, a folyó másik oldalán az óvárosi részben a szűk utcákban felmentem a dombon, majd a főúton elhagytam a várost. Pár óra múlva megint eléggé kihalt vidéken sétáltam, persze zarándokkal most se találkoztam, vagyis már lassan három napja, hogy teljesen egyedül vagyok, de ez már csöppet sem zavart. Megpihentem egy sziklaszirten, majd leereszkedtem az alattam elterülő mezőre, amit ketté szelt egy autópálya, persze jelzést nem találtam a környéken, de az biztos, hogy az út másik oldalán lévő kis települést érintenem kell. Az úttest üres volt, gyorsan átrohantam rajta. Cernache csak egy kis falú, viszont található egy nagy fallal körbevett kollégium, gondoltam bepróbálkozok a portán. Nyár volt, diákok sehol, ahogyan portás se, viszont addig csöngettem, amíg végül egy pap kijött, aki persze angolul nem tudott, viszont én már profi szinten el tudtam mutogatni, hogy nekem bizony egy szállásra lenne szükségem. Elején kicsit furcsán nézett rám, de aztán mutatta, hogy kövessem egy épületig, minek ajtaját végül a nyakán lévő kulccsal nyitott ki, elköszönt és elment. Hát jó, ezek szerint nem kellett bizalmi dolgokat átmutogatni, remek. Bementem és egy teljesen tiszta, tökéletes többszintes szálláshely tárult a szemem elé, felmentem a legfelső szintre, ledobáltam mindent és vettem egy forró fürdőt. Teljesen egyedül voltam, ott alszok ahol akarok, nem kell senkihez alkalmazkodnom, úgy látszik a kemény napok végén mindig megkapom "kárpótlásomat" valamilyen formában. Megvacsoráztam, megírtam a naplómat, majd befeküdtem a pihe puha ágyba és az illatos paplant magamra húztam és már aludtam is az igazak álmát.
