Kipihentem ébredtem, kaptam finom reggelit, majd kitekintettem az ablakon és láttam, hogy szakad az eső. Az utolsó napomat nem hagyom, hogy elrontsa a rossz idő, ez van, ezt kell szeretni és akkor én szeretni fogom, nagyon sokszor eláztam az elmúlt hónapok alatt, de akkor se szerettem meg az esőt, viszont nem zavar annyira, inkább csak egyszerűen elfogadom. Kata még esőben is képes volt lekísérni a sarokig, de onnantól egyedül leselkedtem neki a hátralévő kilométereknek. Teljes vízálló felszerelésem ellenére elég hamar beázott a bakancsom, mondjuk ez várható volt. Az utcákon sétálva úgy néztek rám az emberek, mint valami földönkívülire, mondjuk ekkora szakállal és egy bottal a kezembe, teljesen fekete ponchóba bugyolálva meg is lehet érteni. Őrs vezér tér után elmentem a Rákos-patakig, amit követve majdnem hazáig tudok sétálni, azzal persze nem számoltam, hogy a patak csak egy része van gondozva, a többi részén derékig érő növényzet van, ami a sok eső miatt teljesen vizes. Dél előtt már annyira vizes volt a lábam, hogy cuppogott minden lépésnél, de ez már apróság volt, tudtam, hogy pár óra és otthon vagyok. Megállni nem tudtam sehol, mert annyi szúnyog körözött körülöttem, hogy életveszélyes lett volna, kicsit úgy éreztem, hogy utoljára még kapok egy próbatételt, hogy biztosan emlékezetes legyen az utolsó nap. Dél körül lefordultam a patak mellől és a városközponton sétáltam keresztül. Nagyon furcsa érzésem volt, olyan átszellemült állapotban voltam, hogy idegennek éreztem a környéket, mintha ez is csak egy nagyváros lenne, amin csak keresztül kell haladnom. De nem, itt az út vége, elégnek kell hogy legyen, ezt nem lehet öröké csinálni bármennyire is szimpatizálok most az ötlettel. Lábaim teljesen rendben vannak, gyakorlatilag bármennyit tudnék még sétálni, testileg és lelkileg a végtelenségig tudnám folytatni a vándorlást, nincsenek többé határaim! Képes lennék rá és ennek tudta elegendő most, éppen ezért kell most abbahagyni. Ezek a gondolatok kergetőztek a fejemben, amikor befordultam az utcánkban. Még pár lépés és elértem a kerítésünket, ekkor már teljes csent volt bennem. A kaput kinyitottam és beléptem az udvarra. Felmentem a lépcsőn és megnyomtam a csengőt. A családom már várt. HAZAÉRTEM!
THE END ?