20. Sahagún – Mansilla de las Mulas 38km (379) Május 9.

2016.08.14 11:26

Meglepően indult a mai nap, nem esett. Ennek annyira megörültünk, hogy nagy lendülettel kezdtünk neki a mai etapnak, ami ki is tartott úgy délelőtt, amíg megint el nem kezdett szakadni az a fránya eső, de addig már a táv több mint a felét megtettük. Kora délután elvonultak a sötét fellegek és az eső is néha esett, néha nem, ezen persze felbuzdulva kiléptünk és a tervezetnél jóval tovább vándoroltunk. Éppen beértünk az albergue-be Mansilla-ba, amikor újból leszakadt az ég, sőt még jó egy centis jégdarabok is potyogtak, hihetetlen idő volt. A nagy vihar miatt egy ideig áramszünet is volt, emiatt volt egy kis fennakadás a konyhában, de hamar kijavították a hibát. Este közös vacsora főzés, minden maradék megevése, majd borozgatás volt a feladat és utólagosan úgy gondolom, hogy ügyesen megoldottuk. Ha jól alakul minden, akkor holnap beérünk León-ba, ahonnan azt tervezem, hogy elhagyom a kis csapatot és északnak veszem az irányt a San Salvador-on, bár ha ennyire durva az időjárás itt a Meseta-n, akkor milyen lehet fent a hegyekben? Na, majd figyelem a jeleket, azok mindig segítenek a döntéseimben és biztos vagyok benne, hogy a holnap is így lesz.