24. Fuenterroble – Morille 34km (660) Július 20.

2015.11.08 11:03

Hajnalban szinte mindenki lelépett, mert mire felébredtünk már egy árva lélek nem volt a szálláson. Az út hosszú kilométereken keresztül nagyjából egy öt fokos emelkedőn haladtunk, nem volt nagy kihívás, a nap is nagyon hangulatos fénnyel árasztotta el a sárgás száraz növényzetet. Visszacseréltem a bakancsomat az újra, úgy voltam vele, hogy a régiben így is már benne van közel három-ezer, nem akarom teljesen leamortizálni. Az új bakancs kezdetben megint kényelmetlen volt, de délutánra teljesen hozzászoktam én is meg a lábam is. Mai nap is hasonló volt a korábbiakhoz, ez azt jelentette, hogy nem volt semmi falú, vagy víz újratöltési lehetőség, amíg el nem értük a szállást. Menetközben találtunk egy elágazást, ami szerint van egy hosszabb és egy rövidebb út és ezen utak két különböző városkába mennek, majd picivel később érnek össze megint. Elég sok, valószínűleg zarándokok által festett nyíl jelezte a hosszabb utat, hogy arra érdemes menni mindenképpen, de mi valamiért, vagy csak azért is a másikat választottuk, úgy gondoltuk az jobb lesz. Ennek az lett az eredménye, hogy bár kettő óra felé beestünk a szállásra, de rajtunk kívül nem volt ott senki, szóval mindenki más a másik útvonalon mehetett és nagy eséllyel a másik településen állt meg. A szállás nem volt nagy, mindössze három emeletes ágy volt benne, de annyira meleg volt, hőmérő szerint negyvennégy fok, hogy teljes egyetértésben lemondtunk a további sétálásról. Délutáni szunyókálás nagyon jól esett, este egy nagy adag vegyes zöldség-salátát készítettünk, szerencsére Arek is vegetáriánus, így sosincs nagy vita a menüvel kapcsolatban. Este rutinszerűen megírtam a naplóm ma bejegyzését, majd a regényem fejlesztésével is volt időm foglalkozni.