Nagyon hidegre ébredtünk, a ruháink se száradtak meg teljesen, ezért magunkra vettük és test hővel segítettük a gyors száradást. Ez a módszer elején kissé kellemetlen, de percekkel később már nem is lehet érezni, olyan mintha radiátoron száradnának a ruhaneműk. A településből kiérve szántóföldek és végtelen mezők voltak, végre egy kis változatosság a sok erdőségek után. A napocska is ragyogott, tulipánok és egyéb színes virágok tarkították a mezőket mindenfelé, kitűnő hangulatban tettük egymás után a lábainkat. Wallsee-be érve megebédeltünk, majd kicsit átértékeltük a dolgokat és arra jutottunk, hogy a bicikli úton megyünk tovább és csak később csatlakozunk vissza a Jabobsweghez, mert a hivatalos út több órás kerülő és nagy eséllyel iszonyat sáros. Mivel „illegális” útvonalon mentünk elég nagy sebességgel haladunk, szerintem az óránkénti 6 kilométert is megközelítettük. A következő tervezett megállónkba St. Pantaleonba , mint megtudtuk a mai nap nincs lehetőség megszállni, kivéve, ha van rá 30 eurónk. Fel-alá mászkáltunk a főtéren, amikor is megpillantottam egy apácát, aki később bemutatott egy papnak. Mindketten egy Enns nevű városból jöttek megnézni a helyi templomot, ami nagyjából két óra gyaloglás a jelenlegi helyzetünktől, viszont, ha odáig elmegyünk, ott nagyon szívesen vendégül látnának minket egy éjszakára. Sok választásunk nem volt és már kezdett sötétedni is, ezért még nagyobb sebesség fokozatra kapcsoltunk, mint napközben. A két óra út tényleg két óra út volt a nagy sebesség ellenére is, mivel kétszer el is tévedtünk, ismeretlen terepen lámpával elég nehéz jeleket követni, de végül megtaláltuk a helyszint. Megmutatták hol tudunk fürödni és aludni, vacsorával nem tudtak szolgálni, viszont a pap elhívott minket egy pizzázóba. Miután megettünk mindent akartunk volna fizetni, de a felszolgáló jelezte, hogy már el van rendezve a számla. Persze kérdően a papra néztünk, aki egy mosoly kíséretében elindult kifelé az étteremből. A bal térdem továbbra is fájdogált, nem erősödik, de nem is enyhül a fájdalom.
