27. El Cubo del Vino – Zamora 32km (747) Július 23.

2015.11.14 09:54

Napfelkelte előtt már kiértem a falucskából és egy vasút vonaltól nem messze lépdeltem a szokott irányba. A legnagyobb meglepetésre négy spanyol túratáskás emberkével találkoztam, afféle „turigrino” fajtából, mivel egyiken se volt tíz literesnél nagyobb táska, gondolom csak egy-két napot sétálnak, mindenesetre becsülendő, hogy ilyen időben és épp ezen a helyen teszik ezt. Az ilyenkor szokásos Buen Camino-s köszöntés után lehagytam őket, majd percek múlva már visszanézve se láttam őket. Kilenc körül reggeliztem egy nagy fehér sziklán, majd továbbindulva felértem egy kis dombra, ahonnan csodálatos volt a kilátás a végtelen búzamezőre, ami közepén persze ott volt végig a jelölt út. Nagy sóhaj, felnéztem a napra, átpergett pár dolog az agyamon, újabb nagy sóhaj, majd megindultam. Tizennégy kilométeren át a búzán kívül semmi nem látszott, ez elég nagy baj volt, ugyanis ez a növény nem sok árnyékot képes adni a szerencsétlen itt bóklászó zarándoknak. Nem volt annyira érdekes a táj, hogy sokat időzzek, ezért jól megtoltam és nagyjából öt kilométeres átlaggal kora délutánra beestem Zamora-ba. Átkeltem a folyó felett a hídon, közben gyönyörködtem az szemben lévő épületekben, amik szinte a folyó fölé nyúlnak egy vonalban. Kis keresgélés után megleltem a helyi szállást is, beléptem és az előtérben egy rakás túrabot és bakancs fogadott. Az épület mega nem új, sőt nagyon is régi, de viszont fel van teljesen újítva, bár sok helyen meghagyták az eredeti falakat, szóval keverednek a korok. Négy nagy szint, lent van a konyha és a mosókonyha, felette két szinten a szállások, külön szobák és ezek mindegyike négyfős és legfelül a bejárat és a recepció. Voltak mindenféle népek, összesen tizenegy zarándokot számoltam, de hogy ők mikor sétáltak, arra nem jöttem rá, hogyhogy nem találkoztam velük eddig. Volt pár furcsa fazon is, az egyik tusolás közben mindenképpen rám akart nyitni, dörömbölt, kiabált, nem értettem mi nem várhat pár percet. Elegem lett és kinyitottam a kabin ajtaját, ö meg elmutogatta, hogy a tusfürdőjét keresi. Mondtam, hogy itt bizony nincs, ezután lépet kettőt balra és a másik zuhanyozó emberke ajtaját kezdte verni. Ezen érthetetlen események és mosás után felkerekedtem és jól megnéztem magamnak a várost meg a várat, valamint kértem egy jó térképet a környékről a turista irodában. A pecsétjeim is szépen gyűltek, két hely maradt a credencialban, de már beszereztem egy újat, ami majd az elágazás urántól lesz hasznosítva. Holnap valószínűleg elérem azt a pontot ahol el kell végre döntenem, hogy folyatatom az utat észak felé tovább Astorga-ig, vagy nyugat fel fordulok és felfedezem a Camino Sanabres által tartogatott kihívásokat.