Reggeli mellett fejenként 8 euró volt lerakva a szalvéta alá, hát komolyan nem hittünk a szemünknek. A pap valószínűleg már korábban távozott. Pont mikor végeztünk a reggelivel egy nő jött be a konyhába és megkért minket, hogy segítsünk pár széket és asztalt elpakolni valahova, természetesen egyből ugrottunk. Konkrétan valami előadás lesz kultúrházban és a székeket kellett egy irányba rendezni. Nem volt egy nagy feladat és persze örömmel segítettünk. Elköszöntünk a városkától és folytattuk zarándoklatunkat Salzburg felé. A környező hegységek látványa szinte megunhatatlan. Vannak csúcsok, amik több mint 3000 méter felettiek és ezek csúcsain az örök hó uralkodik. Maria Plains-be felérve az egész hatalmas város látványa tárult elénk, körülötte minden irányba hatalmas hegységek. Bal térdemet most jobban éreztem a sok hegymenet miatt, de nem akartam nagy figyelmet ráfordítani, ez a kis fájdalom nem fog megállítani. Dél körül elértük a Salzburg táblát és a város szélét és persze azt a szakaszt, ahol gyengébbek a jelzések, úgy tűnik ez a nagyvárosokra jellemző mindenfelé. A központba beérve találtunk végre egy kifejezetten zarándokirodát, ahol végre tudtunk venni új útlevelet. A magyar zarándokútlevéllel egészen idáig jöttünk. Szállás ügyben viszont nem tudtak segíteni az irodában. Kicsit csalódottan léptünk ki az irodából és indultunk meg az óváros felé, abban bízva, hogy hátha tudunk majd aludni az egyik plébánián vagy templomba. Egész délután szállást keresgéltünk, de nem találtunk sehol, már kezdtünk kétségbe esni, amikor egy Caminos párocska meglátva a táskánkon a zászlót meg a feliratot a nyakunkba ugrottak. Sokat beszélgettünk, sok élményt osztottunk meg egymással, jó volt végre igazi zarándokokkal találkozni. A történet vége az lett, hogy elmesélték, hogy van egy szállás lehetőség a város másik végébe valami öreg, elhagyatott korházban. Hát mondanom se kell, egyből horror filmek ugrottak be ezt halva. Egy darabon elkísértek minket, majd útbaigazítás után lassú léptekkel elindultunk az elhagyatott korház felé…
