31. Neda – Betanzos 35km (659) Május 20.

2016.08.29 13:34

Mikor felébredtem, kitöröltem a csipát a szememből és kimásztam a fürdőbe. A többi zarándok már lelépett korábban valószínű, ugyanis egyedül voltam az épületben. A tulaj meghagyta, hogy az utolsó, aki elhagyja a szállást az zárja be az ablakokat és az ajtót és a kulcsot dobja be a postaládába. Így is tettem. A kezdeti borús idő aztán egyre jobb lett, tíz óra felé ki is sütött a nap, szóval egyre vidámabban szedtem a lábaimat. A terep is nagyon változatos volt, folyók, homokos partok, kisebb-nagyobb falucskák és persze meglepően magas emelkedők és lejtők. Egész nap nem láttam egy darab embert se, aki sétált volna, de ez így volt tökéletes, kicsit tudtam a saját gondolataimmal lenni és élvezni a túrázást. Az egyik homokos partra kisétálva ebédeltem, majd picit mezítláb mászkáltam a homokban, fantasztikus érzés volt idén először tengerparton lenni. A nap folyamán volt pár autó, ami lelassított és Buen Caminot kívánva tovább hajtott, ez nagyon jól esett, a másik úton ez nagyon nem jellemző már. Sok kellemes élménnyel lettem gazdagabb a mai napon és ezt csak tetőzte az, hogy a szállás Betanzos-ba nagyon fullos volt, jó felszerelt modern épület, afféle zarándok paradicsom. Nem voltak sokan rajtam kívül, talán úgy egy tucat ember és mindenki nagyon jól el volt magában. Találkoztam Sarlotte-al, aki Németországból csak az Inglés út miatt jött ide, bár tervez lemenni Finesterre-ig, de még nem biztos benne. Este még jól bevásároltunk együtt és csináltam egy nagy adag salátát és naplóírás közben szépen elpusztítottam.