Másnap nagyon nehezen akartunk kilépni az épületből, mert olyan felhőszakadás volt, hogy szinte látni se lehetett. Teljes vízálló felszerelésben hagytuk el a falut, de azért utoljára még csúnyán odanéztünk a plébániára. A környéken minden irányba már 3000 méter feletti hegyek magasodtak, emiatt van az, hogy az esőfellegek bent maradnak a völgybe és napokig is képes esni az eső. Pár óra alatt felértünk egy alacsonyabb hegyre, ami már a felhő határ felett volt, itt már hét ágra sütött a nap. Lepihentünk és megcsodáltuk a felhők által betakart völgyet. A látvány csodálatos volt, szinte mintha a világ tetején sétálnánk. Kis ereszkedő után egy nagy táblára lettünk figyelmesek, ami azt jelezte a túrázóknak, hogy ez már bizony Tirol. A jelzések innentől lényegesen sűrűbbek és szebbek voltak. Valahogy olyan érzésem volt, hogy innentől minden még jobb lesz, ezt arra alapozom, hogy sütött a nap, amire egy hete nem volt példa, valamint találtam egy ötöst a földön. A táj is sokkal szebb volt, régi várromok, vízesések és kristálytiszta patakok voltak minden felé. Olyan sokat nézelődtünk, hogy szinte elrepült a nap. Találkoztunk egy öreg természetjáróval, aki mesélt a környékről és megemlítette, hogy itt minden patakból lehet inni, itt a legfinomabb a víz a világon. Lehet kissé elfogult volt, mindenesetre tényleg nagyon finom a víz. Egy játszótéren pihentünk meg, ahol több kis házikó volt, amiben simán el tudnánk aludni. Gondolkoztunk is rajta, de végül tovább álltunk. Eddig is általában szerencsénk volt szállás ügyben és biztosan most is találunk valamit. A jó megérzés bejött, egy zárdában lett szállás természetesen teljes ellátással, ahogy azt megszokhattuk. Az ablakból kinézve az Alpok legmagasabb csúcsai is a szemünk elé tárultak.
