Ébredés után a nap fénye a szemembe sütött, aminek az elmúlt napok után roppantul örültem. Jókedvűen folytattuk zarándoklatunkat a hegyek irányába. A hófedte csúcsok látványával egyszerűen nem tudtunk betelni, ezt már csak az múlta felül, amikor a messzeségbe feltűnt egy kis falú a hegyoldalba. Ilyenkor mindig megbeszéltük, hogy itt akartunk élni, aztán mikor megláttunk egy másikat, akkor persze átértékeltük és újból megbeszéltük, hogy inkább itt. Egyik falucska szebb volt mint a másik, képtelenség dönteni. Sokszor annyira gyönyörködtünk a tájban, hogy volt, hogy elvétettük a jelet és majdnem másik hegyre másztunk fel. Olyan békesség és nyugalom van mindenhol, hogy egy terápiának is jó lenne. Az egyik ilyen nagyobb városka St. Johann in Tirol volt. Viszonylag korán értünk ide, alig múlt el délután kettő óra. Ezek a hegyi kis városkák egyszerűen tökéletesek voltak, kis díszes házikók mellett a szobrok, kutak, sőt még a jelzőtáblák is annyira illettek a képbe. A főterén kirakodóvásár volt, finom pékárukkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel és sok-sok kézműves portékával. Valahogyan olyan hangulata volt a városnak, hogy megszületett az elhatározás, hogy ma rövid nap lesz és nem megyünk tovább. Én hiszek abban, hogy minden okkal történik, ezért az se volt véletlen, hogy a közösségi házban volt külön zarándokoknak alvóhely, mivel maradni akartunk. A délután városnézéssel töltöttük, nem ártott egy kis pihenő, mivel mindennap elég nagy szintkülönbségek vannak. A térdem még mindig fáj, néha kicsit jobb, néha rosszabb, de alapjába véve tudok haladni vele.
