Ébredés után a sátorban ellenőriztem a vízhólyagokat, de egészen rendben voltak, nem lesz semmi gond velük. Összeszedelőzködtünk és visszamentünk a főúthoz, majd pár kilométer séta után jól ismert GR jelzésre lettünk figyelmesek, igaz ennek semmi köze a Caminohoz, de mégis legalább egy jelzés. Néha követtünk, de sokszor levitt az útról, majd megint vissza, ez legtöbbször kerülőnek tűnt, ezért inkább maradtunk az autóúton. A mai nap talán még melegebb volt, mint a tegnapi, valószínűleg egyre melegebb lesz, ahogyan haladunk az ország közepe felé. Hatalmas levedlett kígyóbőrök és kiszáradt apró állatok tetemei tarkították az aszfalt szélét, meg persze a visszasugárzott hőség délibábként a messzeségben. Órákon át vonszoltuk magunkat, mire elértünk egy városba Alóra-ba, ahol kiszáradt flakonjainkat feltölthettük végre és egy kis parkban a fák alatt megpihenhettünk. Nagyon fáradtnak éreztem magam, ez a hőség rendesen kiszívja a szerencsétlen zarándok erejét, talán még aludtunk is egy másfél órát. Hat óra felé indultunk tovább, bár még ugyanolyan hőség volt, de a kis pihenés miatt nagyobb volt a lelkesedés. Két-három kilométerenként volt egy buszmegálló, ahova behúzódtunk a nap elől, kicsit kifújtam magam, majd indultunk tovább. Arek sokkal jobban bírta, mondjuk érthető, mert ő az elmúlt két hónapban is sétált én meg ez idáig melóztam és egyáltalán nem állt vissza még idén a szervezetem a sétára, de remélhetőleg hamar belejövök. Estefelé már egy kanyonban haladtunk egy szerpentinen, elég sűrűn száguldoztak el mellettünk az autók, páran meg is álltak és felajánlották, hogy elvisznek. Roppant kedvesek az emberek, még sose stoppoltam eddig életemben, de azért elgondolkodtam a lehetőségen. Első pár alkalmat visszautasítottuk, de végül a harmadik szerencsés elvihetett minket a három kilométerre fekvő El Chorro-ba. A kis falú egy tó mellett helyezkedik el, körben pedig legalább száz méter magas sziklafalak, nagyon hangulatos környék. Követtük a nyilakat nagy lelkesen amik Caminito del Rey irányába mutattak, pár száz méter múlva már meg is láttuk a kerítést és az őrbódét. Naivan be akartunk sétálni, hogy majd az út másik végénél keresünk valami helyet a sátraknak, de sajnos hamar kiderült, hogy bizony jegy és foglalt időpont nélkül nem mehetünk be. Próbáltunk érvelni, meggyőzni, sőt még sajnáltatni is magunkat, de sajnos zárt ajtókat döngettünk. Hiába a sok óvintézkedés, tavaly mégis szörnyet halt valaki, ezért még jobban megszigorították a látogatást, maximum tíz ember mehet be két kísérővel és legalább fél évvel korábban le kell foglalni a helyet, mert annyira sok az érdeklődő. Nagyon csalódottak voltunk, de nem lehetett megoldani, ezért a közeli tóparton kerestünk éjszakára helyet. Mire álltak a sátrak már kezdett sötétedni. Megvacsoráztunk, átértékeltük a történteket, megtöltöttük a flakonokat, majd jelképesen beintettünk a Caminito del Reynek.
