Sajnos reggel felfedeztem, hogy még mindig nem száradt meg a tegnap vásárolt kínai törölköző, ugyanis tegnap előtt valószínűleg valaki más táskájába végezte, ezért kénytelen voltam venni egyet, pedig már három utat megjártam vele és nagyon szerettem. Funkcionális volt és nem két fillérbe került, de úgy tűnik ez az út most az elengedésről és a nélkülözésről szól. Este lett egy új társunk, egy német srác, akivel a megüresedett helyet igyekeztük pótolni, ugyanis hat szamuráj az bizony nem hét szamuráj és csak annyian vagyunk ütőképesek. A csapat hatékonyságát az is kicsit mérsékelte, hogy a mai napon viharos szél volt, bár eső nem esett, de azért kellemetlen volt, de magam részéről kicsit örültem a változatosságnak, legalább melegünk nem lesz, volt részünk bőven már belőle. Az útibbi pár napban jól bevált szokás szerint minden egyes bárban elfogyasztottunk egy pohárka felest, ez úgy rendesen jól esett minden alakalommal. A környék a szokásos kép fogadott, szeszéjes időjárás, dús növényzet, sok helyen eukaliptusz erdő és persze a Galíciára jellemző épületek és magházak. Elégé lassan mentünk, nagyon jól elbeszélgettünk, a többiek le is hagytak minket, de pár órával később beértünk őket, bár felesleges volt sietni, ugyanis ők is csak vártak, mert a szállás tele volt. Nem volt mit tenni, ezért átmentünk a privát szállásra, majd berendezkedtünk a külön szobába, amit megkapott a csapat. Volt egy kis bolt is, ahol vettünk pár kiegészítő tápanyagot magunkhoz, de többnyire a saját kajánkat éltük fel, mivel most már nem kell takarékoskodni, vagy cipelni olyan sok mindent, mert holnap, ha minden jól alakul elérjük végre az óceánt.
