44. Olveiora – Muxia 32km (1274) Augusztus 9.

2015.12.25 00:05

Viszonylag korán indultunk el, de nem haladtunk túl jól, kicsit talán már mindenki fáradt volt, sokszor megálltunk pihenni és persze inni. A jó hangulat ettől függetlenül töretlen volt, megállás nélkül ment a hülyeség. Délelőtt még elég hideg volt, de ahogyan a nap szöge egyre élesebb lett, úgy szökött fel a hőmérséklet is, dél körül már elérte a harminc fokot. Dumbria előtt megálltunk annál a körforgalomnál, ahogy elágazik az út, készítettünk pár képet, figyeltük, hogy a legtöbb ember Finisterre felé indul, de minket ez egyáltalán nem zavart, már korábban eldöntöttük, hogy mi csak azért is a másik irányba indulunk. Kora délután megpillantottuk az óceánt, de nem indultunk direkt abban az irányba, mert meg akartam mutatni nekik a híres barlangot, ahol tavaly jó pár éjszakát eltöltöttem. Kicsit átalakult a táj az apály-dagály miatt, de még így is nagyon tetszett mindenkinek, jó másfél órát elidőztünk itt és csak az után indultunk tovább Muxia irányába. Delphin albergue-be szálltunk meg én és Ági, de sajnos csak nekünk volt hely, így a többiek a municipal-ban találtak alvó alkalmatosságot. Mindenki rendbe szedte magát, majd délután találkozunk és együtt elmentünk a falú közepébe, ahol az évente megrendezésre kerülő tenger ünnepén hömpölygő tömegben igyekeztünk elvegyülni. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, mindenféle tenger gyümölcse, iparos portékák és tradicionális galíciai muzsika, de a fő attrakció egy 305 kilogrammos kardhal volt, amit feldaraboltak, megsütöttek és mindenkinek szétosztogattak a parton. Délután még kinéztünk a kövekhez és meglestük az újjáépített templomot, ami ugye tavaly karácsonykor leégett egy villámcsapás következtében. Az ünneplés se maradt el, koccintottunk amikor csak lehetett, úgy érzem méltó lezárása lett ennek a kis túrának, holnap még lesz egy napunk lazulni, de este már vissza kell menni Santiago-ba, mert a repülő nem fog ránk várni. A szálláson megnéztem a lehetőségeket és találtam egy gépet, ami holnap indul, éppen az amivel Ági is hazautazik, szóval nem is nagy gáz, hogy így alakult. Sajnos meló miatt sietni kell haza, mert így is több nap telt el, mint amennyit előre kiszámoltam és már nagyon hiányolnak. Most még utoljára kiélveztem a naplementét a világ végén, ettünk, ittunk, szórakoztunk és persze sokat nevettünk, igazából nem is tudom, hogy lehetett volna jobb ez a nap.