Müzlis reggeli elfogyasztás után erőt vettünk magunkon és kedves vendéglátóinktól elköszöntünk. Birkaáztató idő volt, lágy szellő fújdogált, sőt a nap is ránk sütött néha, de nagy részben a felhők mögé bújva tartott figyelemmel minket. A tavaktól kicsit eltávolodtunk, mert fel kellett menni egy hegyre, ahol egy hosszú függőhídon kellett átsétálni a másik hegyre. A híd rendesen mozgott és legalább 200 méter mélység tátongott alatta, viszont a kilátás fantasztikus volt. A másik oldalon megpihentünk és megcsodáltuk a tájat, szerencsére a nap is kisütött, pára se volt, szóval el lehetett látni a messzeségbe. Még nagyban ettünk, amikor nyikorgást hallottunk a híd irányából, valaki tehát ugyancsak errefelé tart, hamar kiderült, hogy ez bizony Martin. A srác olyan gyorsan sétált, hogy simán utolért minket. Együtt haladtunk tovább Interlaken-ig, ahol eredetileg terveztünk megállni, mert fel akartam menni a Jungfrau csúcsára, de elvetettem az ötletet, amikor megláttam a jegyárat. A nap második felében hatalmas hegységek árnyékában, bányák mellett és hűvös vízesések alatt követtük a jelzéseket egészen Merligen-ig. Persze itt se találtunk szállást, de az egyik templom mellett volt egy nagyon korrekt nyilvános toalett, persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint Magyarországon, ebben szőnyeg volt, tisztaság és fűtés, külön ajtóval elválasztott illemhelyek, egyszóval teljesen ideális alvóhely hármunknak. Nyugodtan megágyaztunk a szőnyegen és a holnapi napot terveztük, amikor elkezdett szakadni az eső odakint. Ezt megúsztuk, remélem az éjszaka folyamán se fog háborgatni vagy kizavarni minket senki innen.
