A helyi kakas ébresztett minket, kinézve az ablakon láttuk, hogy masszív köd van és valószínűleg elég hideg is, ezt fél órával később meg is tapasztaltuk. A kis falúból kiérve egy kis föld utat követtünk, de egy folyó állta az utunkat, volt egy betonozott rész az átkeléshez, de ezen is legalább tíz centiméter magasan folyt át a folyó, biztosan áradás következtében. Nem volt más megoldás és hidat nem láttunk, levettük hát a bakancsunkat és mezítlábasan lépdeltünk át a közel öt fokos folyón. Nagyon hideg volt, de a vérkeringésünknek biztosan jól esett. A sarkam is ramaty, úgyhogy átvettem a kis lyukas futócipőmet, annak már úgyis mindegy, mentem már máskor is vizes cipőben. Az növényzet nagyon magas volt, legalább a térdünkig ért, így mindenképpen vizes lenne a lábam, de így legalább megkímélem a bakancsomat. Ahogyan haladtunk feljebb a hegyen egyre sűrűbb lett a köd, gyakorlatilag pár méter volt a látóhatár, ez igen megnehezítette a tájékozódást és a jelek követését. Saccra tíz kilométert mehettünk, amikor egy kis völgyben egy házikót pillantottunk meg, melyből füst távozott a kéménye tetején, szóval biztosan van otthon valaki. Kiderült, hogy ez is egy efféle menedékház, de itt van személyzet és konyha is. Rendeltünk két nagy adag rántottát mindenfélével, lehet, hogy a nélkülözés miatt éreztük azt, hogy ez a legfinomabb dolog, vagy tényleg nagyon ügyesek voltak a szakácsok. Jóllakottan tovább álltunk és szerencsére mire kiértünk a völgyből a köd is teljesen felszállt. Itt egy újabb kis tavat kerültünk meg, majd egy dombon megpihentünk. Az öröm nem tartott sokáig, mert megint lefelé kellett mászni vissza arra a magasságra, ahol még mindig köd volt, úgy látszik ez egy ilyen hideg és ködös nap. Tíz foknál nem volt melegebb, de úgy tűnik ez ilyen magasságban átlagosnak mondható az év ezen szakaszán. Látni nem láttunk, de hallottuk, hogy egy sebes folyó mellett haladtunk, ami nagyon nagy ívben kanyarodik mindenfelé, valószínűleg rövidebb lett volna az út, ha van valahol egy híd. Végül egy aszfaltos úton találtuk magunkat, ami egy Planés nevű falucskába vezetett minket. A köd lassacskán feloszlott és megpillantottunk egy nagyon modern épületet, amin a Gite d'etape felirat díszelgett. A tulaj egy öreg amerikai fickó, aki besokallt hazájától és ide költözött pár éve és megépítette ezt a szállást és speciális vegetáriánus ételeket készít és árul mindenkinek, azóta ezzel foglalkozik. Vacsoránk, szállásunk és vizes ruháink szárítása meg lett oldva. Több idősebb francia túrázó is ezen a helyen vendégeskedett, bár mindegyikük csak pár napot sétál a hegyekben, ritka, aki ilyen hosszabb utakat bevállal.
"Life begins at the end of your comfort zone"
