A nyilvános WC-s alvás jól sült el, senki nem háborgatott minket, de persze ezt el is akartuk kerülni, ezért már egész korán továbbálltunk. A nagy éjszakai esőzés miatt, minden tiszta víz és sár volt, de legalább már nem esett és nyugodtan tudtunk haladni. Nyolc kilométert mentünk az első boltig, ami nyitva volt, mert kajánk nem volt és már nagyon éhesek voltunk, valahogyan ez a környék annyira nem zarándokbarát. A tendencia az volt, hogy Martin ment elől, mivel gyorsan haladt, utána Bálint majd én, mint sereghajtó követtem a kis csapatot. Órák teltek el anélkül, hogy beszéltünk volna egymással, de nem éreztük szükségességét, így volt jó. Hegyre fel, majd hegyről le, szinte mindennap ilyen a terep, de természetesen álomszép a környék, a fotókon nem is jön át igazából, ezeket a helyeket egyszerűen látni kell. Thun után egy kis faluba belefutottunk pár zarándokba, nagyon vidámak voltak, kaptunk pár jó tanácsot a környékhez, ami később elég hasznosnak bizonyult. A nagy vidámság oka az lehetett, hogy bizony ők csak maximum egy hetet sétálnak és még tart a kezdeti nagy lelkesedés. Félreértés ne essék, ez bennünk is van, csak már valamennyire átalakul ez az érzés ötven nap után. Dimbes-dombos erdőn keresztül sétálva arra lettünk figyelmesek, hogy a magas hófedte hegyeket már csak magunk mögött láttuk, egyszóval sikeresen keresztül sétáltunk az Alpokon. Kisebb tisztások után sűrű tölgyerdő következett, de már régóta semmi féle település nyomát nem láttuk, pedig biztosan több mint 35 kilométert sétáltunk. Másfél óra múlva találtunk egy kunyhót és tűzrakó helyet, ami ideális alvóhelynek tűnt, bár az épületbe nem tudtunk bemenni, mert zárva volt, de a tornácon elférünk mindhárman. Lepakoltunk, tüzet raktunk, megvacsoráztunk majd egyesével a közeli folyóhoz mentünk tisztálkodni. Elég hideg volt itt az erdő mélyén, ezért minden létező ruhaneműt magunkra vettünk. Remélhetőleg nem fagyunk meg és a környék faunája se gondola úgy, hogy meg kell kóstolni a zarándok húst.
