57. Bayonne – St. Jean pied de Port - Bizkarette 38km (1218) Június 15.

2016.10.11 16:07

A busz a vonatállomástól indult reggel hét óra után a Pireneusok felé, nagy ívben került, sok mellék utat érintve, de a hegyek miatt érthető, emiatt legalább három óra volt az utazás. Rajtam kívül elég sok zarándok volt kénytelen ezzel a közlekedési eszközzel célba érni, a vonathiány miatt. Mindenki lelkes volt, hogy senkit nem zavart. Tíz óra is elmúlt mire meg tudtam indultam felfelé, nagyon kellett sietnem, mivel a szállásom le volt foglalva a magyar albergue-ben, az pedig még majdnem negyven kilométer. Nagy tempóban haladtam széles mosollyal az arcomon, csak úgy faltam a kilométereket, érthető módon a GR10 után nagyon könnyűnek tűnt a hegymenet. Élveztem minden egyes percet. Találkoztam egy magyar párral is, kicsit beszélgettünk, de hamar lehagytam őket, sőt gyakorlatilag a nap folyamán mindenkit. Pár óra alatt fent voltam a csúcson, ahol picit megpihentem, megszárítottam a lábam és megebédeltem, majd ugyanolyan lendülettel mentem is tovább. Három óra előtt megérkeztem Roncesvalles-be lecsúszva a sáros lejtőn. Nem is nagyon álltam meg, pontosan négyszer voltam már itt, de azért a híres kilométer táblánál elkészítettem a kötelező fotót ennek emléket állitva. A hegyről leérve elállt az erős szél és a nap is kisütött, kellemes tavaszi időjárásban sétáltam. Természetesen mindenki csak Roncesvalles-ig ment, nem is lepett meg, hogy teljesen egyedül bandukoltam délután. Elkapott pár kisebb zápor, de ettől eltekintve eseménytelen volt az út. Bizkarette-be beérve Corazón Puro albergue-be vágódtam be, ahol Barbara és István már tárt karokkal várt, sőt miután megtudták, hogy vegetáriánus vagyok, külön menüt készítettek nekem. Kellemes családias hangulat volt, sokat beszélgettünk velük és egy idős amerikai házaspárral, akik szintén itt szálltak meg éjszakára. Ők holnap kezdik az utat, de Pamplona felöl jöttek, így kellett nekik egy köztes szállás. A lenyugvó nap fényében még megcsodálhattunk egy dupla szivárványt, de sajnos nem tartott, sokáig mert hamar eleredt az eső, ami kitartott egész éjszaka. Nem bánom, remélem kiesi magát és holnap reggel verőfényes napsütésben indulhatok el.