Közös reggeli után különböző időkben indultunk el, más ütemben, sőt teljesen más irányba, többet nem is láttuk a többieket. A délelőtt is hamar elrepült, annyi extra volt benne, hogy találkoztunk egy angol nővel, de nem tartott sokáig az ismeretség, mert egy víztoronynál elváltunk, mert ö mindenképpen egy alternatív úton akart menni, mi meg maradni akartunk az eredetin. A víztorony azért érdekes, mert már tegnapi vacsoránál is meséltek róla, hogy előtte és utána legalább 6-7 kilométerre nincs semmi féle kút vagy egyéb vízszerzési lehetőség. Fel is pakoltunk plusz flakonnal, mert így június közepén már igencsak meleg van és könnyen kiszáradhat a zarándok, ha nem figyel. A környék és körülmények a spanyol út Meseta szakaszára emlékeztetett, el is mosolyogtam, hiszen pár hét és ott leszek. Délután kisebb erdő váltotta fel a pusztát, majd egy autópálya mellett meneteltünk hosszasan egészen a városig, ahol pár perc keresgélés és jelzések megtalálása után bevágódtunk a lefoglalt szálláshelyünkre. A jelzésekről annyit, hogy Franciországban is szinte tökéletesen követhető, bár néhol kevés máshol meg indokolatlanul sok, mondjuk ez nem probléma. A szálláshelyen a házaspár csak franciául tudott, mi meg csak angolul, ezért érdekesen kommunikáltunk az elején, de valahogyan kiderült, hogy tudnak spanyolul, na több sem kellett, mindenki előszedte minimális spanyol tudását. Hatalmas kacagások közepette fogyasztottuk el a négyfogásos vacsorát, annyira, hogy belefájdult a gyomrom. Persze egy kis házi bor orvosolta a dolgot. Ritkán feküdtünk le ennyire jókedvűen.
