7. Pannonhalma - Győr 27km (183) Április 13.

2014.04.13 08:30

Reggel a csapat nagy része elindult, de én még maradtam Katával, mert a pap csak nyolc felé jött a kulcsért. A délelőtti órákban behoztuk a lemaradásunkat a kisebb hegymenetek ellenére is. Miután csatlakoztunk a csapat töredékéhez, együtt folytattuk az utat. Győr előtti horgásztavak körül egy hatalmas nádas terület van, amin keresztül kell vágtatni. A közepénél járhattunk amikor kisebb tűzre lettünk figyelmesek, sehol senki nem volt a környéken, így hívtuk a tűzoltóságot. Húsz perccel később mikor már majdnem kiértünk, akkor láttuk, hogy jönnek is a tűzoltók, valószínűleg nem volt nagy probléma az oltással. Napi kis kaland letudva gondoltam én, amikor az órára nézve feltűnt, hogy bizony késésbe vannak Violáék, ugyanis nekik 50 perc múlva indul a vonat Győrből és az állomás még legalább 6 kilométer a jelenlegi helyzetünktől. Mondtam nekik, hogy elég nagy sebességet kell diktálni, hogy elérjük, de nem lehetetlen. Elindultunk őrült nagy sebességgel az állomás felé. A gátról leérve a városon át végül elérték a vonatot, sőt még jegyvásárlás is belefért. A botomat rendesen megviselte az eddigi út, szabályosan végigrepedt az alja és furcsa csörgő hangot ad ki. Bevártam a többieket, közben elintéztem, hogy egy Jóga-teremben tudjunk aludni. Köszönet érte. Katától is érzékeny búcsút vettünk, ő volt az utolsó kísérőnk, most már hárman maradtunk.