73. Le-Puy-en-Valey (Pihenőnap) Június 18.

2014.11.20 19:22

Pihenaptól függetlenül egész korán keltünk fel, mert hét órakor a nagy templomba indítják a zarándokokat misével és kedves szavakkal, gondoltuk azt azért megnézzük. Nem értettem persze semmit se, de mindenesetre jó érzés volt látni, hogy majdnem 100-an indulnak el a mise után. Kapott mindenki kitűzőt, meg megnyitották a kis boltot, ahol mindenféle zarándokos csecsebecsét lehetett vásárolni, persze éltem is a lehetőséggel. A szállásunk 9-kor bezárt és csak délután nyitott ki, ezért adta magát az idő, hogy ideje várost nézni, nem is tétováztunk sokat, elmentünk a postára először, ahol egy majdnem 4 kilós csomagot adtam fel kemény 27 euróért, amiben meleg ruházat és pár ajándéktárgy helyezkedett el. A kötelező körök után a híres épületek következtek, felmásztunk a Notre Dame szoborhoz, sőt még bele is másztunk, utána megvizsgáltunk pár templomot is. Bálint délután beszerzett magának egy új cipőt, én meg átszerveztem a táskám tartalmát meg kimostam mindenemet. Délután ettünk gyros-t, meg elbeszélgettünk az új ismerősökkel, akik holnap kezdik sétájukat innen. Már sötét volt mire visszaértünk a szálláshelyünkre. Remek kis nap volt és persze minden tekintetben hasznosan töltöttük ki az időt, teljesen felkészültünk a holnapi folytatásra. Elvileg innen az út már nagyon hasonlítani fog a Spanyol részhez abban a tekintetben, hogy már vannak alberguek, és lényegesen több zarándokba lehet botlani. Na majd kiderül, vagy beborul?