8. Győr - Lébény 26km (209) Április 14.

2014.04.14 11:30

Ébredés után a helyszínhez illően jógával indítottuk a napot. (jóga tanáromtól kaptam az úthoz egy kis leírást a megfelelő gyakorlatokhoz) Fél 10 magasságában egy túra boltban megvettük a túra szandálokat Bálinttal, közben Attila egy másik boltba ment, ahonnan túrabotokat hozott mindenkinek. A tervem az, hogy a saját zarándokbotomat most már elviszem Lébényig és ott mondok neki végső búcsút. Csatlakozott hozzánk Gyuri, akivel tavalyi Spanyol utamon találkoztam. Elvileg két teljes napig jön majd velünk, hiányzott neki a Caminos hangulat. Amint felértünk a gátra hatalmas szélvihar támadt, majdnem lefújt minket, olyan erős volt, de nem adtuk fel, megküzdöttünk a természettel. Szerencsére a kis flaskámba volt még egy kis pálinka, ami megadta a kellő motivációt. Ez a szakasz mindig hosszúnak tűnik, de így szélviharban, kapaszkodva még inkább. Estefelé értünk csak be Lébénybe, ahol még éppen elértük a boltot zárás előtt. A botomat betámasztottam a zarándok múzeumba és elbúcsúztam tőle. Gyuri remek kis vacsorát főzött nekünk, tudni illik ez a szakmája. Jóllakottan dőltünk el, mint a rohadt nád. Fűtés nem volt, hideg viszont igen, úgy hogy a tűzhellyel melegítettük be a kis helyiséget.