A lábam eddig se fájt, csak néha éreztem, hogy bizony nap, mint nap használva van, az esti kezelés után viszont ma reggel úgy álltam fel, mint aki nem is sétált 2000 kilométert. Hamar összepakoltunk és már úton is voltunk Conques felé, amiről azt kell tudni, hogy egy nagyon régi városka, ami annyira el van rejtve hatalmas hegyek közt egy völgy legaljábba, hogy évszázadokat vészelt át teljesen békében. Magam részéről imádom a régi dolgokat, alig vártam már, hogy elérjük és megcsodálhassuk. Ebéd körül beértünk egy kisvárosban, de a bolt csak 4 óra után nyitott, nálunk viszont már nem sok kaja volt, így kénytelen voltunk megvárni. Bálintot nem értük utol, SMS váltásból tudtam meg, hogy Conques-ban van már és az ottani szálláson tartózkodik. Nekünk addig még körülbelül öt kilométer volt hátra. Nagyon jól éreztük magunkat így öten, így nem rohantunk sehova, szépen kényelmesen sétáltunk fel a hegyre, amiről elvileg már látható a városka. Felértünk 18 órára, de úgy döntöttünk nem megyünk le, inkább itt fent a hegyen táborozunk, mert varázslatos hangulata volt a fáknak és úgy eleve az egész környéknek. Szinte érezni lehetett az évszázados nyugalmat, amit minden árasztott magából. Kis bolyongás után egy kis tisztáson telepedtünk le, ahonnan teljesen rá lehetett látni az alattunk 300 méterre lévő városkára, aminek felfedezését a holnapi napra tartogatjuk. A tábor létrejötte után a szokásos módon közös vacsorázás és sötétedésig beszélgetés volt a program. Közel 11 óra volt már mire nyugovóra tértünk. Bemásztam a sátramba, átöltöztem az alvós ruházatba, elvégeztem a szokásos esti cicamosdást, majd bebújtam a hálózsákba. Próbáltam elaludni, de furcsa neszeket hallottam a mellettünk lévő sötét erdő irányából, le is húztam a zipzárt és elemlámpával körbenéztem, de nem láttam semmit. Hangosan megkérdeztem a többieket, hogy ők is hallották-e, de azt válaszolták, hogy ők inkább titokzatos sutyorgást hallanak. Behúzódtam inkább a hálózsákomba és felhúztam a sapkámat és próbáltam elaludni. Nagyon remélem, hogy összejön.
