Délelőtt esett az eső, ezért nem mentem sehova. Besegítettem Annának a takarításban, majd egy kicsit még visszafeküdtem. A tegnapi gondolatok visszatértek, de már sokkal előrébb voltam a dolgokban. Rájöttem, hogy nincs kedvem hazamenni, de valahogyan sétálni sincs kedvem tovább, mert annyira intenzív volt az elmúlt pár hét, hogy úgy éreztem, elég volt. Köszönhető ez annak, hogy sokszor voltam a jelzett úton kívül és ez egy még nagyobb lépés volt a komfort zónától való eltávolodásra. Ezeket a dolgokat meg kell emésztenem és majd jövőre, nagyobb lendülettel tudok nekivágni az újabb kalandoknak, mert már tudom, hogy milyen érzés. Mint tudjuk, minden kezdet nehéz. A hazamenéshez azért nem volt kedvem, mert épp onnan akarok elszakadni, amikor vándorolok, de amíg nem találok más helyet vagy lehetőséget, addig esetleg végleges lehetne. Nyitott szemmel járok, de ezek szerint még nincs itt az idő, hogy máshol éljek. Mindennek oka van, lehet hogy még otthon van dolgom valamivel vagy valakivel. Elengedtem hát a dolgot és felkészítettem magam a hazatérésre, bár addig még van három napom és azért azt igyekezem kellemesen tölteni. Több izgalmas program ötlete is kialakult a fejemben. Az első ilyen a Monte Facho, az egyik közeli hegy meghódítása, amiről tökéletesen belátni a félszigetet és az egész öblöt. Ebéd és a borús ég felszakadozása után elindultam, majd alig egy óra múlva már szép panoráma képeket készítettem a csúcsról. Csodálatos volt a kilátás, ilyen szögből még csak fényképekről láttam Muxia-t. Kicsit még elidőztem, próbáltam memorizálni a környék látványát. Visszafelé, leérve a hegyről a homokos parton lépdeltem mezítláb és nagyon élveztem, hogy sehol egy árva lélek. A sok gondolatom, amiket két napja görgetek magam előtt ekkor álltak össze és nagyfokú nyugalmat és megkönnyebbülést éreztem. Minden megoldódik, és minden okkal történik, ezt elfogadtam, nem rágódtam már semmin sem. Az albergue-be visszaérve az fogadott, hogy az egyik német leányzó beszorult a mosdóba és többen is próbálták kiszabadítani. Csatlakoztam én is a problémamegoldó csapathoz. Próbálkoztunk mindennel, amivel csak lehetett, kilincs leszerelés, ajtófeszegetés, különböző szerszámok bejutatása, de csak jó egy órával később sikerült kiszabadítani. A napi izgalom is megvolt. Vacsira hatalmas tál makarónit készítettünk, majd miután elcsendesedett mindenki megnéztünk két filmet laptopon.
"Life begins at the end of your comfort zone"
