95. Arthez-de-Beam – Navarrenx 31km (2587) Július 10.

2014.12.21 15:47

Gyors ébredés után elfogyasztottuk az össze élelmiszerünket reggelire, így a nap első legfontosabb faladata pótolni a hiányzó készletet, találtunk egy erre alkalmas boltot a legközelebbi falucskába. Lényegesen nehezebb táskákkal vártunk neki az útnak Navarrenx felé, mivel megtudtuk egy kedves zarándoktárstól, hogy bizony az alkimista ott lakik. Séta közben volt egy kis afférom egy kaukázusi-medve hibrid kutyussal, aki valamiért elhatározta, hogy mindenképpen meg kostól. Kezdetben messziről hallottam, hogy ugat, de ez megszokott volt, így nem nagyon figyeltem rá. Ez a hang viszont egyre hangosabb lett és mire hátranéztem már vicsorogva rohant felém könnyed 100 kilogrammos testsúlyával. Na, most én vasággyal és a teljes felszerelésemmel se közelítem meg ezt a tömeget, nem is beszélve a fogazatáról, így a bottal hadakozva és hangosan üvöltözve hátráltam előle. Többször is próbált elkapni, de ügyesen védekeztem, végül pár kilométer múlva felhagyott az üldözéssel. Ezt követően az adrenalin még percekig dolgozott bennem. Nagy léptekkel beértem Arek-et és elmeséltem neki a kalandomat, de nem érezte át, hogy mekkora baj volt, valószínűleg arra gondolt, hogy biztosan eltúlzom. Persze ezt fotóval se tudtam alátámasztani érthető okok miatt. Mialatt beértünk Navarrenx-be teljesen lehiggadtam és visszaváltoztam nyugodt zarándokká. Az alkimista házát kis keresgélés után megtaláltuk és pár kopogás után végül kinyílt az ajtó. Az épület fantasztikus volt, tele festményekkel, szobrokkal és kismillió saját kezűleg készített dísztárgyakkal. Lepakoltunk a szobánkba, lezuhanyoztunk és alaposan körbenéztünk mindenhol. Olyan volt az egész épületben a hangulat, mint valami mesében, emiatt persze az is érthető, hogy egész sok zarándok tartózkodott itt, de mint utólag megtudtuk ezt a helyet mindenki szereti és visszajárnak ide a népek. A tulaj háromfogásos vacsorát készített nekünk az átriumban, majd együtt zenéltünk és énekeltünk szinte kifulladásig. Azt hiszem ezt a nyugalmat és hangulatot megérdemeltem a mai nap után.