Még spanyol mércével is mérve viszonylag korán reggel nagy kirakodóvásár volt, mindenki kipakolta a portékáját és a városka apraja-nagyja nyüzsgőt és vásárolgatott. Mi is betankoltunk pár friss dolgot, ki tudja milyen lesz a mai nap és hogy találunk-e egyáltalán boltot. A piac másik oldalán már egy halottas menet volt, na az nem volt annyira vidám. Miután átverekedtük magunkat a tömegen meg egy hídon kiértünk a lakott területről és folytattuk az utat egy ritka fákkal tarkított pusztaságon. Ezt úgy értem, hogy teljesen sík terület és elvétve akad egy-egy kisebb fa, de persze azok is küzdenek az életbemaradásért ezen a száraz vidéken. Rengeteg döglött állatot és levedlett kígyóbőrt láttunk mindenfelé, nagyon furcsa érzésem volt, olyan embertelen volt az egész, mondjuk nem is láttunk embert egészen délutánig. Ki az hülye, aki ilyen hőségben bármit is csinálna a puszta közepén? A belőtt víz mennyiség (8liter) elegendőnek bizonyult, még marad is egy kevés mire találunk valamilyen víztöltő helyet. Az első pár napon tapasztalt izzadás mostanra normalizálódott, talán a szervezetem kezdi megszokni a klímát, még az is lehet, hogy a végén élvezni fogom ezt a hőséget. Délután három órára értük el az albergue-t, ahol meglepő módon a háromfős önkéntesen kívül két idősebb spanyol zarándokkal is találkoztunk, persze nem beszéltek más nyelven, de legalább nem voltunk egyedül. Vásárlás, evés, mosás után kiültem a teraszra és megírtam az elmúlt pár nap történéseit a naplóba, utána tanulmányoztam a térképeket a falon, melyből kiderült, hogy holnap a legközelebbi szállás több mint harminc kilométer, emiatt bizony korán kéne kelni, de ez persze nem gond, mert akkor még nincs gatyarohasztó meleg. Este tíz felé takarodó volt, kis elmélkedés után hallottam meg, hogy a két zarándoktársunk bizony elég hangosan horkolnak, így nem volt más megoldás, minthogy elővettem a kedvenc viasz fül dugómat és ezt követően teljes csendben az igazak álmát aludjam.
