A megbeszéltek szerint keltünk, sőt még gyors reggeli is belefért, hogy legyen némi energiánk. Kata, Benedicte, Jeremy és Peti feltartóztathatatlanul nekivágott a nagy kalandnak! Röviddel a kitűzött időpont után már el is indultunk a hegy felé, négyünkre három zseblámpa jutott, ami teljesen elégnek bizonyult. A terep viszonylag könnyű, egyenes vonal mentén halad, így nehéz eltévedni, ezért is gondoltam, hogy ez tökéletes helyszín lesz ehhez a kis éjszakai kalandhoz. Egyetlen nehézséget az erős szél okozta, ami miatt rendesen fel kellett öltözni, ezen most egy extra pulóvert kell érteni. Az égbolton kismillió csillag ragyogott, gyönyörű volt, szinte azt éreztem, hogy nem is a földön sétálok, hanem fent a csillagok között. Az ember képzelete ilyenkor nagyon beindul, elgondolkodik, hogy milyen hihetetlen messzeségek vannak az űrben és vajon mennyi csoda és érthetetlen dolgokat lehetne látni a végtelen űrben vagy másik bolygókon. Olyan aprónak és jelentéktelennek éreztem magam, de persze ez rövid ideig tartott, mert visszafordultam a sötét út és a többiek felé és máris az adott feladatra koncentráltam. Szépen haladtunk, de 12 kilométer megtétele után még mindig sötét volt, legalább további három kisebb falut hagytunk el mire végre előbújt a napocska. Frómista előtt tartottunk egy nagyobb pihenőt, a többiek el is aludtak, de egy jó órával később felébresztettem őket gonosz módon, ugyanis megörökítettem, ahogyan alszanak, erre persze felriadtak. Összeszedtük magunkat és a tűző napon megindultunk nyugat felé, ahogyan azt az elmúlt majdnem négy hónapban tettem. Piszok meleg volt és persze árnyék sehol sem volt egészen Carrion-ig, fáradtak voltunk és mindannyian éreztük, hogy 40 kilométer felett már annyira nem is kellemes a séta, pláne ilyen időben nem. Természetesen teljesítettük a feladatot és késő délután elhaladtunk a város tábla mellett. A tervem az volt, hogy a szállás a zenélős apácáknál legyen, ahol tavaly is megszálltam, de sajnos mire odaértünk már teljesen tele volt. Kaptunk egy tippet, hogy van egy másik szállás nem messze innen és, hogy ott biztosan van még hely, átmentünk és megtudtuk, hogy valóban így van. Az ismeretségre való tekintettel persze meg lettünk invitálva az apácákhoz a zenés esti kis műsorra Marilin nővér által, akivel tavaly ismerkedtem meg. Itt mindenki szépen sorban bemutatkozik és mesél valamit magáról és az útjáról, majd a zenés műsor után lehetőség van mindenkinek előadni valamit a hazájából, kis ösztökélés után Kata itt is megcsillogtatta talentumát. Az esemény után én még maradtam egy picit, mert Marilin nővérrel elbeszélgettem a főtéren a világ nagy dolgairól. Estefelé mentem vissza, ahol újabb meglepi várt. A mai nap léptem át a bűvös 3000 kilométeremet és ezt megünnepeltük a srácokkal, készítettek egy nagy adag tésztát és mindenféle finomságot. Nagyon aranyos volt mindenki, jó páran odajöttek hozzám és gratuláltak a teljesítményemhez. Nem semmi volt ez a mai nap, annyi minden történt, hogy a naplómba is többet írtam a megszokottnál. Ma is azzal a tudattal hajtom le a fejemet, hogy a kis utazásomnak még közel sincs vége és garantáltan holnap is új kalandok és élmények várnak.
