Kávéval és teával lepett meg minket a tulaj, ami remek ébresztő volt. Összeszedtük magunkat és elindultunk a hármas határ felé. Hamar odaértünk a határjelző kövekhez, ahol egy német kerékpáros lánnyal találkoztunk, ez azért érdekes, mert bár ellenkező irányba tartott mégis vagy háromszor összefutottunk vele a nap folyamán. A táj lényegében nem változott, napraforgó földeken és meg kisebb falvakon át vitt az út. Hatalmas szélgépek tarkították a tájat. Attila itt kicsit lemaradt, aztán utólag kiderült más irányba is ment, de végül Berg-ben újból találkoztunk. A városból kifelé menet már láttuk, hogy erős hegymenet következik. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de én rendesen éreztem, hogy a vádlim dolgozik, többször le is kellett lassítanom, végül azért felértünk a hegy tetejére, ahol egy nagy kilátó volt. A környék érdekessége, hogy rengeteg helyen voltak kihelyezett dobozok zarándokoknak, amiben némi reklámanyag és pecsét volt és teljesen szabadon lehetett vele garázdálkodni. Ezen kívül legalább 10 kilométerenként voltak hatalmas áttekintő táblák és térképek a környékről és arról, hogy merre is megy a JakobsWeg. (Szent Jakab út) Ebédszünet után megkezdtük az ereszkedést a hegyről. A jelek itt viszont hiányosnak bizonyultak, ennek köszönhetően meg annak, hogy semmi féle útikönyvvel nem rendelkezünk, el is tévedtünk. Még egy régi torony romhoz is elkeveredtünk, majd a környék teljes feltérképezése és helyiekkel való eszmecsere után nagy nehezen beértünk Wolfsthal-ba. A jelet nem találtuk meg még itt sem, kicsit ki is akadtunk, mivel se bolt, se benzinkút nem volt a városban, sőt a templom zárva volt és semmiféle egyéb tájékoztatás vagy iroda zarándokok számára nem volt megtalálható. Kis bolyongás után feladtuk a dolgot és úgy határoztunk, hogy továbbmegyünk Hainburgba, ami még jó 7-8 kilométer. Az hőmérséklet drasztikusan elkezdett hűlni miután lement a nap, ahogyan a szánk széle elkezdett lefelé hajlani. Teljesen sötét volt mire elértük a várost, először a vonatpályaudvart néztük meg, hogy tudunk-e ott aludni, de annyira kényelmetlen és mocskos lett volna, hogy inkább felmásztunk a várhoz. A vak sötétben csaptuk fel a sátrakat a sétáló ösvény és a vár közt. Annyira hideg volt, hogy közös megegyezéssel megittuk a még megmaradt pálinkát, aztán megpróbáltunk aludni. Egy sátorban aludtam Bálinttal, mert már körülményes lett volna mind két sátrat felállítani. Attilának jóval könnyebb dolga volt a két másodperces sátrával. Mivel eléggé közel voltunk a házakhoz és nem akartunk volna konfrontálódni a helyi erőkkel, megbeszéltük, hogy hajnalban, feltűnés nélkül tovább állunk.
