A napfelkeltét még megcsodáltam utoljára, ahogyan előbújt az óceánból. Gyorsan megreggeliztem a többiekkel, ezután hosszasan sorban mindenkitől könnyes búcsút vettem, majd az egészet megkoronáztuk egy csoportképpel. Vannak, akik maradnak, de páran ugyancsak a mai napon mennek haza, nekem viszont új kaland kezdődik. Kingával kimentünk a kelta falucska romjaihoz a falu szélén, ahonnan szedtem pár remélhetőleg mágikus követ. Ő Finisterre felé vette az irányt, én viszont visszafelé indulok, szóval visszamentem az albergue-hez és másodjára is végig ölelgettem mindenkit. Nincs más hátra, mint előre. Felkerekedtem és magam mögött hagytam Muxa-t. Első dolgom az volt, hogy megtaláljam Jeremy-t, ugyanis ő is vissza sétál Santiago-ig, de az éjszakát a barlangba töltötte, így most nem tudom merre lehet. Egész nap sétáltam, de furcsa módon nem találkoztam egy zarándokkal sem, mintha nem is kijelölt caminos úton haladnék. Kora délután viszont végre megpillantottam egy alakot, aki éppen a fűben aludt, kicsit közelebb léptem és rájöttem, hogy ez bizony Jeremy. Innen együtt folytattuk a sétát, de rettenetesen fáradtak voltunk, körülbelül óránként álltunk meg 10 perc pihenőre, de nem zavart senkit, úgy haladunk, ahogyan tudunk. A jelzésekkel is voltak bajok, jó párszor eltévedtünk, sőt egy szakaszon teljesen letértünk az ösvényről és egy autóúton haladva találtunk vissza sokkal később. Ez a visszafelé haladás egyáltalán nem egyszerű. Sötétedés előtt egy bárban pihentünk, ahol egy régi ismerősbe Dario-ba botlottunk, aki még most tart Finisterre felé. Kicsit elbeszélgettünk, majd a közeli erdőbe kerestünk egy alkalmas sátorhelyet, mivel a város messze van és sötétben nem akarnánk sétálni. Az építés közben a sátram rövidebb merevítője kettétört, de pánikba nem estem. Fogtam az egyik túrabotot és belekalapáltam a földbe és ahhoz erősítettem a feszítő kötelet. Nem szép, de praktikus, viszont innentől biztosan egyre több bajom lesz vele, sőt lehet, majd sátor nélkül folytatom az utat, legalább két kilóval könnyebb lesz a zsákom.
