139. Porriño – Passos 26km (3805) Augusztus 23.

2015.02.08 05:53

A reggel se kezdődött jobban, hajnal öt felé három angol úriember úgy gondolta biztosan nem zavar senkit, ha felkapcsolják a nagy villanyt, biztosan náluk ez nem bunkóság. Erre persze többen is kimutatták elégedetlenségüket, amit nagy villany lekapcsolással egy időben három kisebb lámpa felkapcsolásával és sértődött hangos beszélgetéssel orvosoltak. Hát sokat nem aludtam, jó lesz nekem a sátorban alvás, persze amíg még egyben van, mert napról napra veszem észre, hogy használódik. Próbáltam visszaaludni, de nem nagyon sikerült, ezért 7 óra után én is elindultam. Délelőtt nem nagyon jöttek szembe velem, mert ugye, mindenki alszik valahol és etapokat követ. Főutat követve értem el délre Tui-t, ami után már Portugália vár, ezért nem akartam sokat időzni a városban, kicsit kóvályogtam a kis szűk utcákban, persze el is tévedtem, mert eléggé labirintusszerű, ha a camino jelzéseket akarjuk követni. Kiérve megpillantottam a hidat és a portugál táblát, tudtam, hogy ez már a határ és egyben az utolsó ország, amit érintek a közel fél éves utam során. Készítettem egy fotót a portugál táblával és egyből utána fel is raktam az internetre, hogy mindenki lássa, merre járok. Pár perc múlva találkoztam három magyarral, akikkel kicsit elbeszélgettem az országról, mert ugye ez a rész nem tervezett volt és egyáltalán nem tudok semmit. Mondtak pár hasznos szót, kaptam pár tippet meg egy közeli donativos hely névjegykártyáját és ajánlatát, hogy feltétlenül aludjak ott. Lehet, hogy megfogadom a tippet. A közeli tűzoltóság mellett bevásároltam rendesen, még édességet is vettem, pedig nem jellemző, de úgy voltam vele illik valahogyan megünnepelni a határátkelést. A forróság ellenére nagy sebességgel haladtam, fél négy körül meg is láttam az épületet, ami a névjegyen volt, gondoltam, ha már itt vagyok bemegyek. Egy idősebb fickó üdvözölt és hellyel kínált meg persze egy jó nagy pohár vízzel, közben kérdezgetett, volt a tekintetébe valami végtelen nyugodtság és magabiztosság. Kiderült, hogy kanadai és hadi-tudósító volt, aki élete során szinte mindenhol megfordult a világban, ahol háború volt, szóval sok mindent látott. Most hogy nyugdíjas, idejött Portugáliába és megnyitott egy donativos albergue-t. Gondoltam ez izgi lesz, ezért úgy döntöttem itt maradok. Estig beszélgettünk, rengeteg izgalmas és veszélyes kalandról mesélt, persze volt olyan is, amiről nem beszélhetett, mert titkos, de azért párszor elszólta magát, de lehet csak a másfél üveg bor miatt, amit elfogyasztottunk a vacsora mellé. Sok titkot nem tudtam meg, csak inkább abba kaptam némi betekintést, hogy a sajtó mennyire megszűri a háborús híreket. Mindenesetre emlékezetes egy este volt, és mivel egyedül voltam itt vendég, egy egész szobát kaptam, szóval a tegnap este után most nagyon jól ki fogom tudni aludni magam.