19. Valdesalor – Casar de Cáceres 22km (468) Július 15.

2015.11.03 20:19

Annyira nagyot sikerült aludni, hogy már szemembe sütött a nap, mire felébredtem. Nyugisan megreggeliztem, összecsomagoltam, bezártam az épület ajtaját és a kulcsot a postaládába ejtettem, majd kilenc óra felé elhagytam a falucskát. Cáceres viszonylag nagy város, körülbelül tizenegy felé értem el a bevezető autóút mellett, itt találtam először egy Lidl-t aminek nagyon megörültem, árban talán ez a legjobb a környéken. Végre vettem pár gyümölcsöt is, amit az óváros utcáin ballagva fogyasztottam el, sőt végre a gyomrom se fájt már evés után. Nagy boldogan mentem fel a dombra az óváros közepe felé, itt leültem picit pihenni, majd az ezt követő majdnem két órát jelkereséssel és a városból való kijutással töltöttem, mondjuk addig se sütött a nap, amíg épületek közt haladtam. Miután meglett az irány, szomorúan tapasztaltam, hogy a következő tizenvalahány kilométert bizony egy elég forgalmas autóúton megtenni a következő városig. Felfújtam a pofámat és a legnagyobb meleg ellenére megindultam. Útközben csak arra gondoltam, hogy ha nagyon gyorsan szedem a lábaimat, akkor annál kevesebb ideig éget a nap. Számomra is meglepetés volt, de alig két óra alatt beértem Casar de Cáceres-be. Az első dolgom az volt, hogy egy pálmafás parkban leüljek az árnyékban és megpihenjek. A közeli gyógyszertár hőmérője szerint nem is volt olyan meleg, mindössze negyvenöt fokot mutatott, persze egy embert nem lehetett látni az utcán, még az autók is elbújtak valami árnyékos helyre. Úgy éreztem magam, mint egy szaunába. Kis tanakodás után elhatároztam, hogy nem megyek tovább, nem vagyok én komplett idióta, inkább megkeresem a helyi zarándokszállást és a hűvös szobába töltöm a délutánt. Megint csak egyedül voltam, de nem zavart a dolog, vettem egy nagy hidegzuhanyt, majd miután a vérnyomásom helyreállt kimentem keresni egy boltot. Persze szieszta idő volt, minden zárva, ezt rendesen benéztem, de legalább megtudtam merre is van az üzlet. Hét óra felé mentem vissza, alapos megfontolás után egy hatalmas adag gyümölcsöt vettem, amiből fejedelmi gyümölcssalátát gyártottam a szálláson. Korán bújtam ágyba, mert holnap a elég korán akarok indulni és minél nagyobb távot lezavarni napfelkelte előtt.