Furcsa, de reggel nem volt nyitva a konyha, ezért a szobában reggeliztünk és közben az időjárást kémleltük az ablakon keresztül. A változatosság kedvéért borús volt az idő, de az eső legalább nem esett, úgyhogy a mai tervünk az, hogy rendes távolságot menjünk ennek örömére. Amint kiléptünk az utcára egyből éreztük, hogy a kezdeti öröm nagyobb volt, mint indokolt lett volna, mert nagyon hideg volt. Fáztunk is rendesen, de a délelőtti órákban már javult a helyzet, sőt dél körül a nap is előbújt és kellemesen melegítette a kis csapatot. Nagyon jól kijön a csapat minden tagja a másikkal, nagyon megkedveltem öket, szinte már azon gondolkodok, hogy mégsem kéne itt hagyni őket a Primitivo útvonal miatt. Pár napot még sétálok velük az biztos, maximum majd Ponferada-tól megyek másik irányba. Nagyon szépen haladtunk ma is, az utolsó tíz kilométert kicsit már nehezebben bírták, de azért délután öt órára beértünk Hospital de Obrigo-ba, ahol is az én vezetésemmel betértünk a szállásra, ahol szoktak magyarok dolgozni, de most sajnos nem volt senki, csak egy morcos koreai nő, aki mondta, hogy bizony már nincs szabad ágy. Nem csüggetünk el, tovább mentünk és a következő helyen szerencsére várt minket pont annyi ágy, amennyien voltunk. Ez a szállás is nagyon szuper volt, lehetett festegetni is, sőt a jól sikerült zarándokok képeit ki is függesztik a falra, hogy mindenki lássa. Máriával borsófőzeléket és fasírtot készítettünk a többieknek, mert általában az olaszok főznek és meg akartuk mutatni, hogy mi is tudunk. Nagy sikere volt, mindenkinek nagyon ízlett a menü. Teli hassal mentünk fel az emeletre és halkan mindenki bemászott az ágyikójába, mert már szinte mindenki aludt. Elalvás előtt még hallottam, hogy hatalmas vihar tombol odakint, nagyon remélem, hogy reggelre elvonul, mert már sok a jóból.
"Life begins at the end of your comfort zone"
