A mai napot még ketten kezdtük meg, de délelőtt előre mentem egyedül, mert Gábor fájós lába miatt nagyon lassan haladt és mondta, hogy nyugodtan menjek előre, majd találkozunk a szálláson. Dzsungelre igen hasonlító terepen vitt a kijelölt ösvény jó darabig, majd egy hatalmas gáton keltem át a Tera folyó felett, ami egy nagy víztározóból folyik kelet felé. A túloldalon pár órán át a víz mellett ballagtam a következő városig, közben telefonon egyeztettem Csontos Ágival, aki pár napja indult meg Coimbra-ból a portugál úton és ha minden jól alakul, akkor nagy eséllyel nagyjából egy időben érünk be Santiago-ba, mondjuk addig még majdnem két egész hét van, de számításaink szerint van rá némi esély. Mombuey-be már dél előtt beértem, első dolgom volt nagy bevásárlást rendezni, mert az elmúlt pár napban rendesen megcsappant a készletem. Sok alternatíva volt, így minden finomsággal megtöltöttem a zsákomat, majd kifelé a városból egy kis templom árnyékában meg is ebédeltem. Nyolc kilométer volt a tervezett szállásig, másfél óra alatt letudtam, de kiderült, hogy bezárt, viszont a helyiek biztosítottak, hogy két kilométerre van egy másik kis falú, ott biztosan lesz hely. Hát nem volt, vagyis lehet, hogy volt, de nem találtam meg a helyet, ember meg ekkor persze a környéken se volt, kicsit még időztem, de aztán csak továbbindultam. Ekkor már negyven körüli kilométernél járhattam, éreztem is a lábamban, bár a sebességem nem csökkent, de a lábközép csontok már rendesen tiltakoztak. Szerencsére egy óra múlva beértem Asturianos-ba, ami nem egy nagyváros, sőt kifejezetten kicsinek mondanám, viszont van egy remek sport-centrumja, aminek az oldalába egy új építésű, kifogástalan zarándokszállás kapott helyet. Az épületben van bár is és ingyen wifi, szóval mindent megkaptam, amire szükségem volt, mindössze egyetlen szépség hibája volt az egésznek, mégpedig az hogy megint teljesen egyedül voltam.
