Elég korán keltünk, mert az a hír járta, hogy a tegnapi útlezárás a mai etapot is érinti és majd egy elég nagyot kell kerülnünk, ezért biztos, ami biztos hat órakor már zseblámpákkal vonult a csapat. Állítólag eső is lesz, ezért közösen elmormoltunk egy nap éneket, mert mi semmit sem bízunk a véletlenre, még véletlenül sem! Elértük azt a bizonyos pontot, ahol nyugat felé mutattak a nyilak, de mi dél felé fordultunk. A spanyolok biztosak voltak a telefon-térkép kombóban, én meg csak egy messze földről jött valaki vagyok, szóval megbíztam bennük. Mint utólag kiderült nem kellett volna, mert tíz kilométer megtétele után egy faluban elárulták, hogy nagyon nem jó az irány, megkerültünk egy hegyet és legalább húsz kilométer visszakavarodni a jelzett útra, meg amúgy nincs is lezárva az a rész, szóval feleslegesen jöttünk erre. Tíz vissza a kiindulási ponthoz, majd tíz előre, vagy húsz át a hegyen, igazából majdnem ugyanaz, ezért megszületett a döntés, hogy átkelünk a hegyen egy olyan úton, ahol a madár se jár. Nehéz kaptató volt, viszont a látvány kárpótolt minket, csodálatos hegyvonulatokat és völgyeket láttunk minden irányban. Találtunk egy labdát, amire Raffael egy arcot pingált és elnevezte Wilson-nak a Számkivetett című film után. Énekeltünk, viccelődtünk és persze rendíthetetlenül faltuk a kilométereket. Mindenki kezdett fáradt lenni mire leértünk a völgybe és megtaláltuk a jelzést, gyorsan mindenki jól meg is ölelte a fát, amire rá volt festve. Megünnepeltük, hogy átléptem az idei utam ezredig kilométerét. Tartottunk egy pihenőt, ahol egyrészről megünnepeltük, hogy átléptem az idei utam ezredig kilométerét, valamint ebédeltünk egy hatalmasat. Lehervadt a mosoly a szánkról mikor szembesültünk vele, hogy bizony még legalább tizennégy kilométer vár ránk. Ez a szakasz már nem volt annyira vidám egyesek számára, de végig kellett menni, mert ez volt az egyetlen opció, hacsak nem akarunk az út mellett aludni. Este nyolc volt, mire megláttuk a városkát, szerencsére az albergue jól látható helyen volt, így nem kellett keresgélni, bejelentkeztünk, majd sorban mindenki elment tusolni. A közös vacsira késő este naplemente mellett került sor, viszont amellett, hogy nagyon hangulatos volt, megtudtam pár dolgot Joshida-ról és hogy a spanyol srácoknak milyen küldetést adott. Mindenbe nem avattak be, de jó tudni, hogy most már egy olyan csapat része vagyok, akinek egy nagymester adja az utasításokat.
