Többfogásos reggeli után busszal mentünk vissza Santiago-ba, ahol Gábortól búcsúztunk el, miután kiváltottuk a jól megérdemelt compostelákat, majd a többiek elmentek a katedrálisba én pedig elterveztem, hogy jól meglepem Ágit, aki már kora hajnaltól közeledik Santiago felé. Valamennyire kitudakoltam telefonon, hogy merre jár, így ki tudtam kalkulálni, hogy nagyjából hat kilométert kell sétálnom visszafelé a portugál úton. Tavaly ugyanebbe az irányba mentem, így elég könnyű volt megtalálnom az utat, annak ellenére, hogy a város határáig nagyon nehéz követni őket. Nem volt az se meglepő, hogy rengeteg zarándok jött szembe velem, páran persze megkérdezték, hogy merre megyek, de ez is ismerős volt tavalyról. Ahogy elértem a következő falút, leültem egy buszmegállóba és vártam. Nem is kellett sokáig várni, nagyjából tíz perc és feltűnt bicegős Ági, aki miután rendesen megleptem, amit azóta is emleget, nagyon megörült nekem. A városba visszaérve bemutattam a csapatomnak, akik már egy bárban iszogattak, mi se akartunk kimaradni, ezért csatlakoztunk. Hamar eldőlt, hogy a szamurájok hiányát pótolni kell, ezért tiszteletbeli csapattagnak választottuk. Délután szétvált a csapat, páran elkísértük az újdonsült társunkat a szállására, a többiek vásárolni vagy éppen fodrászhoz mentek. Hat óra magasságában visszamentünk a szállásra, ahol megtudtuk, hogy egy nagy lengyel csapat miatt át kell költöznünk egy másik épületbe. Ez valamiért annyira lefárasztott mindenkit, hogy bealudtunk és csak este kilenckor ébredtünk fel. Visszamenni nem volt sok értelme, mert holnap indulunk Muxia-ba, ezért csak a kertbe mentünk le és borozgattunk. Lefekvés előtt mindenki összecsomagolt, hogy a reggeli induláshoz minden meglegyen.
