55. Wislisau – Fribourg 25km (1438) Május 31.

2014.10.12 10:51

Hajnalra annyira lehűlt az idő, hogy egyáltalán nem tudtunk aludni, vagyis ilyen elalszom, majd pár perc múlva felkelek dolog volt hosszú órákon át, de mikor végre hajnalodni kezdett, felpattantunk és nagy tempóval elindultunk, hátha úgy felmelegszünk. Martintól elbúcsúztunk, mivel meghívást kaptunk Bálint nagybátyához, ami kicsit letér észak felé az útról. Az elmúlt napok után, úgy éreztük ránk fér a pihenő, Martin meg olyan gyorsan megy, hogy biztosan nem fogjuk tudni utolérni. Nagy tempóval haladtunk mindössze egyszer álltunk meg pihenni meg enni egy kis játszótéren. Dél körül már Fribourg-ban voltunk, ami konkrétan egy határváros az osztrák és francia Svájc között, mivel eddig minden németül volt kiírva, innentől viszont minden franciául. Nagyon furcsa volt egy országon belül ez a hirtelen váltás, itt már tényleg bajban voltunk a tájékozódással. Nagy nehezen eljutottunk egy turista információs épületbe, ahol szerencsére tudtak angolul és megmutatták merre van a pályaudvar. A város nagyon nyüzsgő volt, sok rosszarcú emberrel, fiatalok randalíroztak, hangosan kiabáltak, zenét üvöltettek, egyáltalán nem éreztük jól magunkat. A pályaudvaron ez még hatványozottabban működött, alig vártuk, hogy jöjjön már a vonat, nagyon elegünk volt a nagyvárosból. Körülbelül 30 perc múltán már a vonaton robogtunk Yverdon irányában, amitől nem messze van a kis falú, ahová készültünk. A vonat megállt, mi leszálltunk és máris meglátott minket Bálint nagybátya, kocsival elvitt minket a házig. Délután körbenéztünk a tó körül, este sétáltunk és a környék kocsmáiba is természetesen ellátogattunk.