66. Salas – Tineo 22km (1466) Június 24.

2016.10.29 13:48

Alejandro és Artur pontosan velem együtt hagyta el a szállást, így együtt indultunk neki a mai napnak. Nagy köd volt, a látótávolság körülbelül tíz méter, később ködszitálás is boldogított minket, de a fő probléma azon kívül, hogy vizesek voltunk, hogy nagyon nagy sár volt. Néha bokáig merültünk és sok esetben csak botokkal egyensúlyozva sikerült átlendülni egy-egy szakaszon, nagyon megnehezítette a haladást. Amikor hegynek felfelé kellett haladni egy hasonlóan sáros helyen, az meg maga volt a rémálom, egyet előre kettőt hátra. Mire egy kisvárosba értünk, addigra pont átáztunk és átfáztunk, ezért kihasználva az össze bár és menedék által biztosított száraz helyet, igyekeztünk megszáradni. Nagyon nem éreztük, hogy ma sokat kéne ilyen körülmények között sétálni, így csak a legközelebbi városkáig mentünk el, ez is éppen elég volt. A szállás a város szélén volt egy domboldalon, volt mosógép, kényelmes fekvőrész, viszont nem volt konyha, pedig nagyon jól esett volna egy kis meleg ennivaló. A zarándokok egy része igen kreatív tud lenni szükség esetén, na szerencsére mi is ebbe a halmazban vagyunk, ezért nem adtuk fel a dolgot. Szereztünk egy gázmelegítőt és találtunk csajkákat és eldobható műanyag tányérokat, ami tökéletesen elegendő volt, hogy egy igen finom kis vacsorát összeüssünk magunknak. Sok zöldséget felvágtunk, megmelegítettük és gyorsrizs mellé ettük, sőt még némi paradicsom sűrítménnyel is összekevertük. Kifogástalan zarándok menü volt. Futottak a mosógépek, itt is spóroltunk, mert csak egy gépet használtunk hárman és éppen egyszerre lettünk kész az evéssel és a mosással. Délután még egy kis városnézés is belefért, na meg némi élelmiszervásárlás holnapra. Az időjárás előrejelzés alapján holnap nagy esőzés lesz, aminek nagyon nem örültem, hiszen már össze se tudom számolni mennyi esős napom volt idén, kezdek besokallni. Mindig mondogatom, hogy ez is az út része és el kell fogadni, remélem komoly okkal kapom én ezt. Este találtam egy magyar nyelvű könyvet a vallás és az evolúció közti ellentétekről, igen érdekes, gondoltam magammal viszem, majd ott hagyom egy másik szálláson.