74. Le-Puy-en-Valey – Monistor-D’Allier 28km (1939) Június 19.

2014.11.23 18:48

Mivel külön kis kabinba aludt mindenki és persze nem állítottam be a csörgést a telefonomon, rendesen elaludtam. Rajtam kívül mindenki elindult már, igazából meg se beszéltük, hogy együtt megyünk tovább, valahogy éreztük, hogy így kell lennie, sőt korábban beszéltünk is róla Bálinttal, hogy Le-Puy után mindenki a saját Caminoját csinálja. Összeszedtem magam és először indultam meg teljesen egyedül az ismeretlen felé. Azt vettem észre, hogy egyedül egészen nagy sebességgel tudok haladni, szinte pihenés nélkül, pedig a városból kifele rendesen hegynek felfelé megy az út. Sorba előztem is le a friss első napos zarándokokat, akik a kezdeti nehézségekkel küzdenek. Adrianna egy kedves holland nő, akivel tagnap találkoztunk, amint beértem együtt mentünk tovább, közben persze megtudtam róla sok mindent, ahogy az lenni szokott a Caminon. Dél körül együtt értük be Bálintot, aki korábban beérte már Monica-t és Susanna-t, szóval újból együtt a csapat. A dolog érdekessége, hogy sok aranyos üzenetet kaptam a földre rajzolva, így nagyjából tudtam, hogy merre lehetnek. Nagyon érdekes vulkanikus hegyek közt sétáltunk, éles sziklák és régi megkövesedett láva folyás nyomai tarkították a tájat és persze burjánzó növényzet. Kora délután megint esni kezdett, de az idő nem hűlt le annyira, így akár folytathattuk is volna a gyaloglást, de annyira jól éreztük magunkat, hogy végül együtt maradtunk és a többiek által előre lefoglalt szállásra mentünk be. Ez bizony fizetős volt, de tudtuk, hogy sokáig úgyse maradunk együtt, ezért kihasználunk minden lehetőséget a barátságok erősítésére. A szállás egy privát Gite volt, nagyon elegánsan fából készült minden apró részlete, szinte, mint egy kis zarándok szálloda. A közeli bolt megjárása után megleptük a hölgyeket két üveg borral, amit közösen szépen el is fogyasztottunk a vacsora után. Ami ezután jött, az volt a nap fénypontja! Nemzetközi Activity party volt sok gondolkodással és persze hihetetlen sok nevetéssel. Annyira jól sikerült kis este volt, hogy megbeszéltük, hogy együtt maradunk így öten, amíg csak lehet és megpróbáljuk minden estét ilyen emlékezetessé varázsolni.