41-50

41. Imst – Grins 25km (1036) Május 17.

2014.09.29 22:38

Friss rántotta illatra ébredtünk. Frissen mosott ruháink összehajtogatva vártak minket. Búcsúzáskor még meg is sírattak minket, nagyon megható volt. Bárki mesélne hasonló történetet, lehet nem hinném el, hogy így befogad egy család egy másik országból jött vadidegeneket. Hihetetlen. Az eső ma szerencsére nem esett, de az túlzás is lett volna, mivel nagyon erős kaptatók voltak. A tért fixálóm nagyon jól működött, szinte nem is éreztem semmi fájdalmat. Az egyik hegy tetején volt egy pár házból, templomból és egy nagy étteremből álló falu, ahol éppen egy szülinapi bulit tartottak. Gondoltuk beugrunk pecsétet kérni, amikor az ünneplő tömeg odalépett hozzánk és nagyon megcsodáltak minket, majd az ünnepelt lány apja kissé pityókás fejjel pohárköszöntőt mondott ránk, majd meghívott minket. Konkrétan azt mondta bármit fogyaszthatunk az étlapról és igyunk a lánya egészségére. Nem mondtunk nemet. Nagy adag rántott húst ettünk körettel és salátával, ami őszintén bevallva nagyon jól esett, mivel jó ideje nem ettünk főtt kaját. A slusszpoén, hogy pecsétet is kaptunk. Elbúcsúztunk az ünneplő tömegtől, majd elindultunk lefelé a hegyről. Délután egy újabb hegyet másztunk meg, amíg be nem értünk Grins-be, ahol a templom zárva volt és a pap is fel volt szívodva. Nem nagyon akartunk tovább sétálni, mert a nehéz terep miatt rendesen elfáradtunk. Meglepő módon itt is megszólított minket egy férfi, aki miután megtudta, nincs konkrét tervünk alvásra, meginvitált minket a házába. Az idő éppen eléggé le is hűlt itt a hegyek között, erős szél is volt, nagyon kellemetlen lett volna valahol a szabadban aludni. Viszonylag fiatal pár volt, de volt három pici gyerekük, akik az apjukkal zenéltek és szinte komplett műsort adtak elő nekünk. Nagyon jól szórakoztunk. Itt is kaptunk finom vacsorát, ágyat és szeretetet, annyira jól éreztük magunkat, hogy szinte el se tudtunk aludni.

42. Grins – St. Anton 24km (1060) Május 18.

2014.09.29 22:35

Fantasztikus reggelivel várt minket a család a konyhában. Miután befaltunk mindent, segítettünk elmosogatni, majd közös fotózás után még egy kis útravalóval is megleptek minket. A családfő készített nekünk egy térképet a környékről és az útról, hogy biztosan ne tévedjünk el. A környéken lévő utak és gyalogos ösvények kivétel nélkül legalább 30 fokos emelkedővel vagy lejtővel bírnak. Annyira kemény volt az út, hogy a jobb térdem kezdett el fájni, ugyanúgy, mint anno a bal, ami most a térdfixálónak köszönhetően jól viselkedett. Találtunk egy St. Jakob nevű falucskát, amiben konkrétan semmi caminos dolog nem volt, csupán a neve, viszont a falu szélén volt egy kedves öreg hölgy, aki nagyon örült nekünk. St. Antonba beérve körbenéztünk szállás ügyben, a legtöbb szálláshely tele volt, vagy nagyon drága volt. A templomba mentünk be megmelegedni és erőt gyűjteni, mert azt terveztük, hogy átmászunk még ma a hágón. Egy baba keresztelője zajlott éppen, azt még megvártuk, hogy a pap hátha tud valami opciót. Ami ezután jött azon a mai napig csak bambulok. Miután elmeséltük, honnan is szalajtottak minket a pap magyarázkodva adott 40 eurót szállásra és elmondta merre menjünk. Elköszöntek és Buen Caminot kívántak. Nagyokat pislogva elmentünk a megadott címre, ami az ára ellenére egy igazi albergue, ahol nagyon sok zarándok szállt itt már meg a világ minden tájáról, a vendégkönyv szinte tele volt képeslapokkal és beírásokkal. Most persze rajtunk kívül senki sem volt, ilyen kora tavasszal egyáltalán nem jellemző. Az ablakon kinézve a kertbe hófoltokat pillantottam meg. Végre elértük a hóhatárt!

43. St. Anton – Klösterle 20km (1080) Május 19.

2014.09.29 22:44

A mai nap sok meglepetést tartogatott, először is a kedves szállásadónk készített szendvicset, majd lerajzolt egy pontos térképet az Arlberg-hágóhoz, mivel sok alternatíva van fel a hegyre, de egy olyat javasolt, amit könnyű követni. St. Anton-t elhagyva az út csak felfelé haladt, majdnem 600 métert szintemelkedésen kellett felmászni alig három kilométer alatt. Furcsa erdő volt a hegyoldalon, a neve WonderWanderWeg, ahol faragott mesebeli lények között és érdekes eszkábált hidakon haladtunk át. A térdem minden lépésnél nagyon fájt, mintha szét akarna szakadni az ínszalag a térdembe, elég kellemetlen volt. Majdnem dél volt mire konkrétan felértünk a csúcsra, ahol egy hegyi tavat pillantottunk meg. Az igazi kaland csak itt kezdődött. Először is mindenhol hó volt, semmit nem lehetett látni, az tó egyik oldalán egy sziklafal volt és hatalmas kövek, a másik oldalán egy leszakadt híd maradványai. Jelzést rég óta nem láttunk, de biztos, hogy a tó másik oldalán folytatódik, mert ott lehetett látni egy ösvényt. Bálint mondta, hogy ő körbe megy és felmászik a kis hegyre, aminek sziklafal az oldala és majd a másikoldalon csatlakozik be az ösvényre. Én maradtam a tó mellett és a hó fedte köveken próbáltam szerencsét. Kezdetben a kövek egymáson voltak, könnyen tudtam menni rajtuk, amíg két hatalmas szikla közé be nem csúszott be a lábam. A közel fél méteres hó miatt nem lehetett látni hol van két szikla között rés és hogy van-e egyáltalán szikla. Nagy nehezen kimásztam, persze rendesen lehorzsoltam magam és jól be is ütöttem a sípcsontomat. Ezek után annyival nehezedett a terep, hogy keskeny kis sávon, ha megcsúszok, akkor össze is töröm magam a köveken, meg bele is esek a jéghideg vízbe. Minden kövön megállva a botokat használva tapogattam ki a hó alatt a sziklák kerületét, hogy biztosan jó helyre tudjak lépni. Volt pár perc, amikor mászni is kellett, ami roppant nehéz volt a táskámmal és a fájós térdemmel. Jó párszor derékig süllyedtem a hóban. Kihívást kerestem, hát most megkaptam. Legalább húsz percen át bajlódtam mire elértem a túlpartot. Beleugrottam a sárba és az ösvény felé indultam, menetközben próbáltam lerázni magamról a havat, persze a bakancsom és a nadrágom is teljesen átázott. Az ösvényt elérve, hallom, hogy Bálint mögöttem van, de ö a leszakadt híd cölöpein sétált át, valószínű vissza kellett fordulnia a hegyről. Miután beért elmesélte, hogy lecsúszott a hegyről és a botjának hála, hogy nem lett nagy baja, mert azt akasztotta be valahova. Rendesen meg is görbült a túrabotja. A kis kaland után rendbe szedtük magunkat és tovább indultunk. St. Cristop egy kis település a csúcson, ahol miután kifújtuk magunkat, elkészítettük az 1000 km-es ünneplős videónkat nem messze a jelzőkőtől, ami tudatja az erre járókkal, hogy bizony most hagyják el Tirolt. A jelzet út elég érdekes és veszélyes volt a hágó után, mert konkrétan egy szerpentines autóút és egy mély szakadék közt ment egy vékonyka kis köves peremen. Majdnem két órán át mentünk itt lefelé a hegyről, mire elértük az első kis falut. Nagyon meredek volt, ez talán a legrosszabb a térd ízületeknek. A falun átsétálva találkoztunk Martinnal egy Szlovák sráccal, aki szintén otthonról indult el és Santiagoba tart. Nem gondoltam volna, hogy találkozunk hozzánk hasonló örülttel. Kellemesen elbeszélgettünk a nap hátralévő részében, volt rendesen mindenkinek érdekes története az eddigi útról. Estefelé egy vízeséshez értünk, amitől pár méterre egy faházikó, vagyis inkább egy igazi menedékház. Benyitottunk. A házikóban asztal, ágyak és egy kis kandalló is volt, valamint egy kis papír a falon. Több nyelven a következő szöveg állt rajta szabad fordításban: „Kedves vándor, használd egészséggel ezt a kis menedéket, de minden maradjon ugyanolyan távozásod után, mint amikor ide érkeztél!” Nagyon megörültünk, teljes egyetértésben mind a hárman összemosolyodtunk és beléptünk a menedékház ajtaján. Eddigi kalandunk legemlékezetesebb és legizgalmasabb napja volt a mai. Altatni persze egyikünket se kellett.

44. Klösterle – Bludenz 21km (1101) Május 20.

2014.10.01 20:59

Kora reggel ébredtünk üres gyomorral, mert élelmiszerekkel igen csak fogytán voltunk. Összecsomagoltunk és alaposan kitakarítottunk a kis kunyhóban, hogy ne legyen panasza az utánunk érkezőknek se. Pár óra múlva már egy kis település parkjában fogyasztottuk el a tízórainkat. Martin elég gyorsan haladt, elmondása szerint rendszeresen ötven kilométereket megy, így a nap folyamán többször is elhagyott minket. Napközben egész jó idő volt és a napot is nagyon erősnek éreztük, talán még meg is égtünk picit, megszoktuk a rossz időt és ezzel nem nagyon számoltunk. A kis házikó mellett haladtunk el, aminek a kerítésen kagylók voltak, megálltunk és készítettünk pár fotót. Egyszer csak felbukkant egy nő az ablakban, aki beinvitált minket a kertbe és teával, kávéval kínált minket. Elmesélte, hogy minden zarándokot beinvitál, akit csak meglát, mert nagyon szereti őket és mivel egyedül él ezt kellemes elfoglaltságnak véli. Megmutatta, hogy van egy nagy vízesés nem messze innen, ami egyedül álló a világban, ugyanis ez a legmagasabb vízesés, ami télen meg fagy és sokan utaznak ide, hogy megmásszák. Martin estére eltűnt, valószínűleg tovább ment, mint mi, lehet nem is látjuk többé. Nagyon elrepült az idő, olyan kellemesen eltársalogtunk vele, már délután négy óra is elmúlt mire elköszöntünk. Ma se mentünk sokat, de azért a legközelebbi városig elmentünk és a helyi zárdában megint csak teljes ellátást és kényelmes szobát kaptunk a nővérektől.

45. Bludenz – Feldkrich 28km (1129) Május 21.

2014.10.01 20:59

Ragyogó napsütésre ébredtünk, szinte csalogatott az időjárás. Hamar össze is kapartuk magunkat és a reggeli elfogyasztása után rá is léptünk az útra, ami az ismeretlenbe visz. Sok falucskán mentünk keresztül, de azt leszámítva, hogy meghívtak minket egy kis sütire, nem történt semmi különleges. A bal térdem már nem fájt, de a jobb annál inkább, ezért átraktam a térdfixálót, hátha segít a másikon is. A hőmérséklet is nagyon felment a nap folyamán, hisz már mindjárt hivatalosan is itt a nyár. Pár idős ember kérdezősködött, majd Buen Camino-t kívánva engedtek tovább minket. Jó érzés, hogy azért néha lehet találkozni pár emberrel aki képben van. Feldkrich viszonylag nagyobbacska város és természetesen egy dombra épült, amire fel kellett mászni. Megtaláltuk a Kapuciner zárdát is, ahova elvileg azt a levelet kellett hoznunk, amit még Lambach-ba kaptunk. A pap akinek címezve volt, nagyon megörült nekünk és egyből intézet nekünk szobát az épület egyik szegletében. Konkrétan vacsora nem volt, de délután folyamán volt egy rendezvény és nagyon sok sütemény és üdítő maradt meg, amit felajánlottak nekünk, hogy fogyasszunk annyit, ami belénk fér. Rendesen teletömtünk a bendőnket. Este még egy térképet is tudtam tanulmányozni, amiből kiszámoltam, hogy ez volt az utolsó napunk Ausztriában és elvileg holnap már Svájc földjét tapossuk.

46. Feldkrich – Appenzell 32km (1161) Május 22.

2014.10.01 21:16

Másnap nagy lelkesedéssel indultunk meg egy hegy felé, ami után már Svájc és egyben a kalandunk egy újabb mérföldköve várt minket. Elég fárasztó volt, de mindkét térdem már jól viselkedett, belegondoltam, hogy most már tényleg semmi gondom sincs és teljesen élvezni tudom az utat. Kifogytunk a vízből, mert sehol nem tudtuk reggel óta megtölteni, már kezdtünk szomjazni, amikor egy kertgazdaság mellé értünk és az ott dolgozó fiatalokat megkérve tele tudtuk tölteni kulacsainkat. Másfél óra múlva már meg is pillantottuk a határ átkelőt és az időközben felerősödő szélben lobogó Svájci zászlót. Nemcsak hogy felerősödött, hanem szinte orkán erősségű volt. A határon a vámosok meglepődtek, amikor kértünk tőlük pecsétet, de természetesen azért kaptunk. Pár lépés után két fegyveres őr utánunk kiabált és igazoltattak minket, személyit, útlevelet kértek, majd az úti célunk tudatában mosolyogva továbbengedtek minket. Kis kaland megvolt, azért mégiscsak Svájcba léptünk be, furcsa lett volna csak úgy simán besétálni. Persze a táj mit sem változott, már pár kilométer után egy újabb hegyen caplattunk felfelé. A nap is elbújt a felhők mögé és sűrű köd ereszkedett a hegyre. A magaslati legelők környékén egy farmer látott minket vendégül egy kis üdítő és útbaigazítás erejéig. Négy óra múlva beértünk az első településre Appenzell-be, ahol kis keresgélés után egy privát szállást találtunk, ami egy elhagyatott ködbe burkolózó apácazárda volt. Körbevezettek minket, majd a konyhába leültünk és vacsorázás közben meghallgathattuk az épület meséjét. A történet szerint körülbelül 100 éve kihalt minden apáca és emiatt évekig elhagyatott volt, mígnem egy öreg házaspár megvette és hosszú évek alatt rendbehozta, majd zarándokszállást nyitott. Nyomasztó és kísérteties hely volt, nyikorgó ablakok, furcsa falból kiszűrődő hangok és hosszú sötét folyósok. Nekem nagyon tetszett, mint egy igazi kísértetes horror film helyszíne lenne. Majdnem 40 kis szoba volt a folyóson, aprócska ajtókkal és minden kis szobában volt egy ágy meg egy asztal és semmi más. Mindegyikünk privát zárható szobát kapott.  Elköszöntünk és megbeszéltük, hogy nyolc óra felé ébresztő, majd becsuktuk az ajtónkat. Sok furcsa zajt lehetett hallani, pedig tudtuk, hogy rajtunk kívül senki más nincs az épületbe, mert este az öreg pár is hazamegy a saját házukba. Az ember nem akar ilyenbe belegondolni, de annyira ijesztő hely volt és sok zörejt megmagyarázhatatlannak találtam a sötétben. Vajon, hogy haltak ki az apácák? Mért volt sokáig teljesen elhagyatott az épület? Nyughatatlan lelkeik, vajon továbbra is itt kóborolnak a zárda falai közt? Sok hasonló gondolatom volt miközben próbáltam elaludni…

47. Appenzell – St. Peterzell 28km (1189) Május 23.

2014.10.02 21:09

Az éjszakánk nyugodtan telt, végig aludtuk az egészet felébredés nélkül. Reggel még körbenéztem, készítettem pár fotót, majd elköszöntünk a kísérteties épülettől. A városból kiérve hatalmas legelőkön követtük a 44-es turistajelzést. A táblán a szám alatt egy kis kagyló is látszik, úgyhogy biztosak voltunk a dolgunkban. Később egy kisvasút mellett lépdeltünk egészen egy kis faluig, ahol kicsit megpihentünk. Tipikusan jellemző a Svájci építészetre, hogy a házakon rengeteg kis ablak van, mégis nagyon igényesen néznek ki. Gyönyörű kertek, szobrok és sok színes virág minden felé. Egyszerűen csodaszép az ország, ezt állapítottam meg már az első nap. A gond csak az, hogy nagyon drága minden, látványpékségeket és zöldségeseket nagy ívben kerültük onnantól, hogy megláttuk az árakat. Váltottunk pénzt majd egy supermarketbe vásároltunk be, ahol kedvező, zarándokbarát árak is voltak, a majdnem lejárt termékek közt. Ebéd után egy pékségnél álldogáltunk, amikor egyszer csak az egyik pék kihozott nekünk friss gesztenyés sütit ajándékba. Mosolyogva pusztítottuk el a sütiket, közben már egy zöld dombon sétáltunk felfelé. A második dombon megtorpantunk, amikor egy nagy traktor egy hatalmas tartáj folyékony trágyával kezdte beteríteni a domboldalt, amin éppen fel kéne sétálnunk. Úgy döntöttünk, hogy inkább elhagyjuk a jelzet utat és megkerüljük a dombot. A terv jó volt, de a megvalósítás kevésbé volt sikeres, ugyan is annyira eltévedtünk, hogy majdnem 10 kilométert mentünk pluszba mire visszakeveredtünk a jó irányba. Ez volt az eddigi legdurvább eltévedésünk, elhatároztuk, hogy ezen túl az eddiginél még jobban odafigyelünk. Az éjszakai hőmérséklet még mindig nem volt kellemes sátrazáshoz, de éreztem, hogy előbb vagy utóbb eljön az idő, de az nem ma van. A következő városban megtudtuk, hogy egy iskola sport termében lehet aludni 15 frankért cserébe, igazából fáradtak voltunk és úgy gondoltuk ez most belefér. Annyi élelmiszert vettünk, hogy két napra biztosan elég lesz. Valószínűleg a megszokott ingyenes zarándok vendégszeretett ebben az országban már nem olyan lesz, mint eddig volt.

48. St. Peterzell – Rapperswil 34km (1223) Május 24.

2014.10.03 23:12

Reggel elég későn ébredtünk fel, majdnem 9 óra is elmúlt, mire ténylegesen kint voltunk az utcán. A mai szakasz nagyon kemény lesz, mert nagyon sok emelkedő van benne és közel 2000 szintkülönbség. Az egyik dombon találkoztunk egy német zarándokkal, aki Ravensburgból sétál egészen Genf-ig, elmondása szerint egész sok zarándok van úton, kíváncsi vagyok mennyivel futunk össze. Egy ideig együtt mentünk vele, de egy becsületkasszás pihenőnél elhagytuk újdonsült barátunkat. Nem haladtunk valami gyorsan a sok hagy miatt, de szürkületkor már egy zárda ajtaját döngettük. Kisvártatva ki is jött egy apáca, aki közölte, hogy nincsenek berendezkedve zarándokok fogadására, de egy kis vacsorára valót tud nekünk hozni, aminek roppantul örültünk, ugyan is elfogyott minden kajánk. Rapperswil felé egy sétáló úton haladtunk tovább, ami a vonatsínekkel párhuzamosan futott. Velünk szembe folyamatosan fiatalok jöttek cserkész-nyakkendővel és nagy táskákkal. Később megtudtuk, hogy valami két napos teljesítmény túra van a környéken és Svájc összes cserkészcsapata részt vesz rajta. Pár perccel később találtunk egy kis pihenőhelyet az út mellett, ami konkrétan egy emeletes kis fatákolmány volt padokkal és asztalokkal. Lecsücsentünk és elfogyasztottuk a vacsoránkat, majd alaposan körbenéztünk és felmértük a terepet. Ez tökéletes lesz alvó alkalmatosságnak az éjszakára gondoltuk, azzal persze nem számoltunk, hogy egész éjszaka vonatok és nevetgélő cserkészek suhannak tőlünk alig tíz méterre. Hajnalra viszont elmúltak a zörejek és a hidegtől eltekintve egész jó tudtunk aludni.

49. Rappeswil – Einsiedeln 20km (1243) Május 25.

2014.10.05 11:48

A hosszú éjszaka miatt elég sokáig aludtunk, a reggeli futók ébresztettek minket. Nagyon fáztunk az éjjel, én konkrétan nagykabátban, sapkában és dupla zokniban aludtam, de még így is többször arra ébredtem, hogy ráz a hideg. Ha most nem fázok meg, akkor sose. Kora délelőtt beértünk Rapperswil-be, majd megcsodáltuk a várat, a nagy tereket és a kikötőt, de sokat nem akartunk itt elidőzni, mert nem haladunk a tervnek megfelelően. Azt beszéltük meg még az este, hogy mivel Svájc ennyire nagyon drága, a lehető leggyorsabban menjünk keresztül rajta és majd Franciaországban ráérünk pihenni. Keresztülmentünk egy hosszú hídon a túlpartra, majd a változatosság kedvéért egy újabb hegy várt ránk, amire bizony fel kell megint csak mászni. A mai napon is találkoztunk pár zarándokkal, de ők is ilyen pár napot sétálnak csak negyedévente, persze a tempójuk se vetekszik a miénkkel. Délutánra már egy völgybe voltunk, ahol egy nagy kolostor várt minket, de persze aludni nem lehetett benne, mivel teljesen turistalátogatásra voltak berendezkedve. Sokat nem tehettünk, továbbálltunk. Hatalmas szerencsénk volt, mert találkoztunk egy párral, akik ismerik az egész Camino útvonalat és szálláslehetőségeket az országban. Nekik köszönhetően egy kis kitérő és három egész kilométer múlva egy apácazárdához értünk, ahol úgy fogadtak minket, mint Ausztriában.

50. Einsiedeln - Emmetten 35km (1278) Május 26.

2014.10.05 11:48

A jubileumi 50-es nap elég jól indult, a finom reggelin kívül egész napra elegendő szendvics alapanyagot kaptunk. Az apácák együtt búcsúztak el tőlünk sok sikert kívánva. A zárdából kilépve nekileselkedtünk az egész ót harmadig legmagasabb pontjának egy 1441 méter magas csúcsnak. A térdem még mindig nem volt az igazi, de nem hagytam, hogy a kedvem szegje, szinte már meg is szoktam, hogy mindig fáj, ha felfelé kell menni. Dél körül felértünk a csúcsra, ahol három osztrák és két német zarándokkal találkoztunk, akik szintén nem rég verődtek össze és mivel nagyjából Genf mindannyijuk célja, együtt folytatják a sétát. Becsatlakoztunk a kis csapatba és együtt indultunk le a hegyről Schwyz felé. Most volt először olyan igazi csoportos Caminos hangulat, előttem, mögöttem zarándokok nagy táskákkal és együtt haladunk a célunk felé. Brutálisan szép rálátás nyílt a környék tavaira és hegyeire, simán elképzeltem többször is, hogy majd egyszer ide költözöm. Lent a városban kicsit szétváltunk, mivel a csapat egyik részének itt van valami hotelszoba lefoglalva, nekünk nincs semmi tervünk meg még korán is volt. Kicsit megpihentünk majd megcsodálhattuk a híres Victorynox gyárat, ahonnan az össze jóféle Svájci bicska származik. A jelet követve elértünk egy kikötőhöz, ahol a tábla konkrétan a víz felé mutatott, miután a pénztárhoz mentünk, ránk néztek és egyből kaptunk két jegyet a túlpartra. Hallottuk korábban, hogy van egy szakasz, amit hivatalosan komppal kell megtenni Brunnen és Treib között egy több mint 100 éves gőzhajóval. Nem hittünk a szemünknek, amikor beért a hajó, teljesen eredeti állapotban volt meghagyva, mintha nem is a 21. századba lettünk volna. Komoly hét perces hajókázás után kiszálltunk a túlparton és már indultunk is tovább a jelzett úton, persze azért még készítettem menet közben egy videót a hajóról. Kezdetben egy betonos részen haladtunk felfelé, de az hamar átváltott gyalogos ösvényre, ami már sziklaszirtek tövében haladt felfelé. Voltak veszélyes szakaszok, lépcsők korlát nélkül úgy, hogy a víz legalább 100 méterrel volt alattunk. Nagyon élveztük ezt a részt, izgalmas terep csodálatos kilátással minden irányba. Szerpentines erdei ösvény vitt fel minket a hegyre, ahol egy kis városba Emmetten-be értünk, persze nem találtunk semmi féle szállást, hiába kérdeztünk körbe mindenkit, valószínűleg egy átlagos zarándok eddig már nem jön el és a tó másik oldalán marad, ahol a többiek is korábban. Egyetlen lehetőséget láttunk, hogy átvészeljük az éjszakát, az pedig az volt, hogy megpróbálunk belógni a templomba, ott legalább nincsen nagyon hideg. Azzal tisztába voltunk, hogy este 22:00-kor zárják a templomokat, de mi van akkor, ha mi elrejtőzünk bent és ránk zárják? Egy próbát megér! Már sötét volt mikor beosontunk a teljesen üres templomba és a sötétben a hátsó sor mögé ültünk le. Másfél órát hangtalanul vártunk, míg nem a haragszó jelezte, hogy tíz óra van, akkor átöltöztünk éjszakai viseletre, majd kicsomagoltunk és leterítettük a matracokat és a hálózsákokat. Mivel nem hallottunk semmi neszt, mi is próbáltunk minél kevesebb zajt csapni, remélhetőleg senki nem veszi majd észre, hogy itt alszunk. Már majdnem elaludtam, amikor halk lépések zaját véltem felfedezni az oltár irányából…