21-30

21. Mansilla de las Mulas – León 19km (398) Május 10.

2016.08.23 20:11

Kényelmesen indult a mai nap, nyugodtan elfogyasztottuk a reggelinket, majd miután láttuk, hogy ma is esős napnak nézzünk elébe, egyáltalán nem siettünk az épület elhagyásával. A mostanra már teljesen megszokott teljes vízálló, vagyis többnyire vízálló felszerelést magunkra vettük és eddig nem látott sebességgel indultunk meg León felé, nem beszéltünk meg előre semmit, de valószínűleg mindenki úgy volt vele, hogy csak érjünk be minél előbb. Még tizenegy óra se volt amikor már a városban bandukoltunk a kereszteződéstől kereszteződésekig, figyelve a helyiek arcát, akiknek biztosan megszokott volt a zarándokok látványa, de azért biztos különleges volt egy hét fős csapat, aki közel futó sebességgel sétál. A kinézett hely egy kicsit el volt rejtve, de tíz perc után meglett, szerencsére ez nem tartotta a szokásos időpontot, hanem már dél előtt ki volt nyitva állt az ajtó. Mire mindenki lefürdött és elkészült az eső is teljesen elállt és négy nap után végre eltűntek a fellegek és kisütött a nap. Gondoltuk ezt meg kell ünnepelni, ezért elugrottunk a boltba, de mire visszaértünk láttuk, hogy a konyha foglalt, éppen négy japán srác főzőcskél. Ezzel alapjába véve nem is lett volna probléma, csak az volt a gond, hogy ők nem ezen a szálláshelyen alszanak és csak belopóztak elkészíteni a vacsorájukat, mert az ő szállásukon nincsen konyha. A tulaj ezt épp akkor fedezte fel, amikor mi is odaértünk, volt is nagy ribillió belőle, kiabált mindenki mindenkivel, de a vége az lett, hogy mi állhattunk neki a vacsorakészítésnek. Átértékeltem az utamat észak felé, még csak tavasz van és úgy néz ki, hogy holnapra is rossz időt mondanak, ezért a hegyekben lehet, hogy ez még rosszabb, szóval maradok a csapattal még pár napot, hátha jobbra fordul. Mindenki nagyon örült neki, Elvira még a nyakamba is ugrott a hír hallatán. Nagy örömkötés közepette kihasználva a jó időt, felkerekedtünk és a nap hátralévő részében alaposan bejártuk a város nevezetességeit egy finom bor társaságában.

22. León – Hospital de Obrigo 37km (435) Május 11.

2016.08.23 20:12

Furcsa, de reggel nem volt nyitva a konyha, ezért a szobában reggeliztünk és közben az időjárást kémleltük az ablakon keresztül. A változatosság kedvéért borús volt az idő, de az eső legalább nem esett, úgyhogy a mai tervünk az, hogy rendes távolságot menjünk ennek örömére. Amint kiléptünk az utcára egyből éreztük, hogy a kezdeti öröm nagyobb volt, mint indokolt lett volna, mert nagyon hideg volt. Fáztunk is rendesen, de a délelőtti órákban már javult a helyzet, sőt dél körül a nap is előbújt és kellemesen melegítette a kis csapatot. Nagyon jól kijön a csapat minden tagja a másikkal, nagyon megkedveltem öket, szinte már azon gondolkodok, hogy mégsem kéne itt hagyni őket a Primitivo útvonal miatt. Pár napot még sétálok velük az biztos, maximum majd Ponferada-tól megyek másik irányba. Nagyon szépen haladtunk ma is, az utolsó tíz kilométert kicsit már nehezebben bírták, de azért délután öt órára beértünk Hospital de Obrigo-ba, ahol is az én vezetésemmel betértünk a szállásra, ahol szoktak magyarok dolgozni, de most sajnos nem volt senki, csak egy morcos koreai nő, aki mondta, hogy bizony már nincs szabad ágy. Nem csüggetünk el, tovább mentünk és a következő helyen szerencsére várt minket pont annyi ágy, amennyien voltunk. Ez a szállás is nagyon szuper volt, lehetett festegetni is, sőt a jól sikerült zarándokok képeit ki is függesztik a falra, hogy mindenki lássa. Máriával borsófőzeléket és fasírtot készítettünk a többieknek, mert általában az olaszok főznek és meg akartuk mutatni, hogy mi is tudunk. Nagy sikere volt, mindenkinek nagyon ízlett a menü. Teli hassal mentünk fel az emeletre és halkan mindenki bemászott az ágyikójába, mert már szinte mindenki aludt. Elalvás előtt még hallottam, hogy hatalmas vihar tombol odakint, nagyon remélem, hogy reggelre elvonul, mert már sok a jóból.

23. Hospital de Obrigo – Astorga 17km (452) Május 12.

2016.08.23 20:13

A vihar kitartott egész éjjel az albergue több helyen is beázott, fekete fellegek vészjóslóan gyülekeztek felettünk. Kedvünk nem nagyon volt lemenni, de nagy nehezen rávettük magunkat és egy kiadós reggeli után minden esővédőt felapplikáltunk magunkra, ez lassan már teljesen megszokottá válik. Soha nem látott felhőszakadás volt, az utakon is folyt a víz, a kis ösvény egy főút mellett haladt, teljesen el volt áradva minden, két kilométer alatt teljesen vizesek voltunk. A ponchóm is levezette a vizet a bakancsomba, így az is beázott. Rettenetes nap volt, az eddigi legrosszabb, nem is volt meglepő, hogy nem mentünk tovább Astorga-nál, ahova dél körül estünk be átázva és átfagyva. Sőt nem is az egész csapat alszik egy helyen, mert Pablo-ék másik helyre mentek, mivel lemaradtak és annyira el volt mindenki foglalva magával, hogy nem tűnt fel. Jó hosszú sort kellett végigvárni a regisztrációnál, mert szinte mindenki csak eddig jött az időjárás miatt. Az eső nem akart elállni egész délután, nem tudom mi lesz így holnap, mert minden ruhánkból csavarni lehet a vizet. A szárítógépek egészen késő estig pörögtek, sőt akinél volt hajszárító, azok is kézről kézre jártak. Este nagy össznépi vacsorázás a konyhában és nagy tervek szövögetése, hogy ugyan merre menjünk holnap, meg hogy egyáltalán el-e induljunk.

24. Astorga – Foncebadón 28km (480) Május 13.

2016.08.23 22:18

Este még megismerkedtünk egy erdélyi sráccal Hunorral, aki velünk tartott a mai napon, legalább még eggyel bővült a magyarok száma, most már annyian vagyunk mint az olasz delegáció. Pablo-ékkal is találkoztunk a következő városban és így már nyolcan folytattuk a sétát. A változatosság kedvéért ma nem esett, de nagyon hideg volt és erős északi szél fújt szinte egésznap, sőt ahogyan haladtunk felfelé a hegyen ez csak még rosszabb lett. Viszonylag könnyen haladtunk felfelé, senkinek nem okozott problémát a hegy meghódítása. A tervünk az volt, hogy fent alszunk a hegyen és kora reggel indulunk, hogy a nagy tömeg előtt felérjünk a csúcsra és a napfelkelte ott érjen minket.
A szállást persze most is előre le kellett foglalni. A meghirdetett hét euró helyett tíz lett és még a fűtést is csak akkor kapcsolták be, amikor már nagyon sokan jelezték, hogy fáznak. Este még a többi zarándokkal is volt némi afférunk az este folyamán, mert páran már nyolc órakor aludni akartak, mi meg csendben beszélgettünk, de ezt nem kultiválták. Nem a legjobb szállásunk volt, de hát nem lehet minden tökéletes.

25. Foncebadón – Ponferrada 28km (508) Május 14.

2016.08.28 15:34

A mai nap az út egyik legjelentősebb pontjához vezet, ez pedig nem más, mint a Cruz de Ferro. Itt rakják le a zarándokok az eddigi életen át cipelt terheket egy kő formájában, emiatt már egy kisebb domb található a vaskereszt körül. A tervünkhöz hűen hajnalba felkerekedtünk, hogy még napfelkelte előtt elérjük a keresztet, persze mondanom se kell, hogy ma reggel is csöpögött az eső és egy új jelenséget is megtapasztalhattunk ez pedig a sűrű köd, ami miatt a látótávolság két-három méterre csökkent. Jó egy óra múlva már a keresztnél nézelődtünk, nem voltak sokan, így mindenkinek jutott pár perc magányosan a gondolataival. A magasság miatt hideg volt ezért nem időztünk sokat, hanem tovább indultunk lefelé a hegy másik oldalán. Tíz óra körül kiértünk a ködből és már a hőmérséklet is feljebb szökött, ekkor már senki sem fázott, az egyetlen probléma mindössze a nagy sár volt, amit több-kevesebb sikerrel kerülgettünk. Sok kis falucskán haladtunk keresztül, néhol elidőztünk egy keveset, de végül egészen Ponferrada-ig jutottunk, ahol a szállásunk is lett. Estefelé egy nagy salátát ettem többedmagammal, majd azt vettem észre, hogy enyhe has fájdalmam lett. Azt gondoltam, hogy valami megfeküdhette, így korán lefeküdtem, próbáltam pihenni, de az éjszaka folyamán legalább ötször kellett kimennem a mosdóba. Tavaly is volt hasonló érzésem a Via la Plata-n, remélem nem ismétlődik meg az a dolog, mert akkor biztosan nem megyek fel észak felé, mondjuk az időjárás miatt már amúgy is erősen vacillálok, hogy kell-e az nekem?

 

26. Ponferrada – Cacabelos 17km (525) Május 15.

2016.08.28 15:35

Hajnalba felriadtam, erős hasgörcsöm volt, ennek a fele se tréfa, reggel első dolgom elmenni a kórházba. A kis csapatom nagyon aranyos volt és mind egy szálig elkísértek, egészen a váróteremig. Pablo bejött velem, ő volt a tolmácsom, sok mindenről szó esett a vége az lett, hogy kaptam a hátsó felembe egy nagy injekciót meg két féle gyógyszert, valamint meg kellett ígérnem, hogy egy teljes napig nem eszek semmi szilárdat és holnaptól is pár napos diétát tartok. Állítólag valami vírusos nyavalya van a belemben, komolyan kell venni, de nagy eséllyel túl fogom élni. Kilenc óra után indultunk tovább a városból, de annyira le voltam gyengülve, hogy szinte csak vonszoltam magam. A kelletlenségek mellett történt szép dolog is, mégpedig, hogy elvonultak a fellegek és kisütött a nap. Délutánra szabályosan spanyolos meleg lett, ami a legyengült szervezetemnek még egy pofont jelentett, ezért miután elértünk Cacabelos-ig én mondtam a többieknek, hogy én maradok és kiheverem ezt a nyavalyát, menjenek nyugodtan tovább. Keveset mentünk és jó idő volt végre, ezért a többiek hallgattak rám és tovább álltak, de megbeszéltük, hogy holnap találkozunk. Ezen a szálláson két személyes kis kabinok voltak, nagyon aranyos kis hely, persze beraktak mellém egy horkolós öreg spanyol fickót, de annyira rottyon voltam, hogy még az sem érdekelt. Kora délután volt, letusoltam, kimostam és már feküdtem is le. Egészen este kilencig aludtam, akkor felkeltem, beszedtem a ruhákat, még egyszer lezuhanyoztam, mert leizzattam, majd gyorsan visszafeküdtem.

27. Cacabelos – La Faba 33km (558) Május 16.

2016.08.28 15:35

Hatalmasat aludtam, reggel sok energiával, kipihentem ébredtem, összecsomagoltam és már indultam is. A reggeli ma kimaradt. Kellemes idő volt és nem esett, aminek nagyon-nagyon örültem. Gyorsan szedtem a lábam, mert utol akartam érni a többieket, úgy számoltam jó öt és fél kilométeres átlagsebességgel haladtam. Egy völgybe vittek a jelzések és egy főutat követve értem be egy kis faluba, itt feltöltöttem a kulacsom és már mentem is tovább. Húsz kilométert lenyomtam alig négy óra alatt, amikor is egy boltnál ismerős arcokba botlottam, hát nem utolértem őket? Furcsa volt ezek után velük menni fele olyan sebességgel, de ez nem egy verseny, úgyhogy hamar megszoktam megint. Délután óvatosan megettem két szelet kenyeret és mellé egy liter vizet, hogy legalább azzal tele legyen a gyomrom. Öt óra körül értünk be egy szuper szállásra La Faba-ban, majd később a csapat többi része is megérkezett, akik a Camino Dragonte utat választották, amit én az első utamon bejártam és melegen ajánlottam nekik, hogy érdemes végigmenni rajta. Estére azért elfáradtam, mivel nem sok energiát vittem be ma a szervezetembe, de azért egy kis napozás és egy kis közös jógázás belefért. Hangulatos kis este volt a mai is, kicsit több mindent is elfogyasztottam vacsora gyanánt, gyomrom is javulni látszik, remélem holnap már ehetek rendesen.

28. La Faba – Triacastela 27km (585) Május 17.

2016.08.28 15:36

A kiváltott gyógyszereim felénél járok, de már úgy érzem nincs semmi bajom, de persze a kúrát végigcsinálom, ezen ne múljon semmi. Hunor készített frissen finom tejberizst, amit kis fahéjjal feltúroztunk, mondhatni fejedelmi reggelink volt, meg is adta a kezdő lökést, ami kellett is mindenkinek, mert egy magas hegyre kellett felkapaszkodni délelőtt. O’Cebreiro egy kis falucska a hegy tetején, ahonnan fantasztikus a kilátás szinte minden irányba, készültek is nagyon színvonalas képek. Boltban vásároltunk pár édességet, ami újból erőt adott, majd egy ködös szakaszon leértünk a hegyről. Itt még volt pár kisebb erdő, amin keresztül robogtunk, de annyira jó volt végre az időjárás, hogy minden percét élveztük. Fel se tűnt az idő múlása és már azt vettük észre, hogy beértünk a faluba, amit tegnap kinéztünk. A helyi albergue minimális felszereltségű, még konyha sincs, a bolt is jó egy kilométerre van, de legalább a kis csapat együtt tudott aludni két négy személyes szobában. Ez azért nagyon örömteli, mert baszkén kijelenthetem, hogy egyikünk se horkol. A dolog eldőlt véglegesen, annyi jelzést kaptam, hogy ne menjek más irányba, hogy a csapattal maradok egészen az út végéig. Maximálisan hiszek abban, hogy minden okkal történik, biztosan ennek is megvan az oka. Elalvás előtt még egy nagyot vacsoráztunk majd kicsit jógáztunk, hogy segítse az emésztést, mert teli gyomorral se jó ágyba bújni.

29. Triacastela – Sarria 24km (609) Május 18.

2016.08.28 15:36

Reggelre úgy éreztem, hogy teljesen rendben vagyok, ezt meg is ünnepeltem egy kiadós reggelivel, majd a maradék gyógyszerem elfogyasztásával. Kényelmesen összepakolt mindenki, utoljára még készítettünk egy csoportképet és a reggeli nap fényében elhagytuk a szállást. A településből kifelé az út elágazik és mi a kicsit hosszabb, de festőibb alternatívát választottuk Samos felé, amit utólagosan senki sem bánt meg. Az időjárás is kedvező volt, se túl meleg se túl hideg, tökéletes volt egy kis sétáláshoz. Sűrű erdőben ballagtunk, néha érintettük az Oribio folyót, ami gyakorlatilag párhuzamosan fut a kijelölt ösvénnyel, de nem mindig lehet látni. A Samos-i kolostor egy völgyben van, amit ma teljesen takart a sűrű köd, szinte csak akkor láttuk meg, amikor nekiütköztünk. Kis pihenő után Sarria felé vettük az irányt, ami ugye már az utolsó száz kilométerbe esik bele, tehát számolni kell azzal, hogy innentől még többen lesznek az úton. Ahogy közeledtünk egyre csak arra lettünk figyelmesek, hogy turista buszok és autókkal van tele a város és szinte mindenhol friss táskás kagylós emberkék rohangásznak, látszott, hogy majdnem mindegyik csak most kezdi a sétát. Gyorsítottunk lépteinken, hogy biztosan legyen helyünk, de persze tele volt már majdnem az összes szállás, pedig több mint harminc található a városban. Én is kicsit megkavarodtam és félrevezettem a csapatot, emlékeztem, hogy valahol van egy jó hely, de mégse az volt, ezért végül visszamentünk a központba. Jó egy órás mászkálás után végül találtunk egy privát szállást, ahol még éppen volt annyi üres ágy, amennyire szükségünk volt. Térképeket nézegetve beugrott, hogy mi lenne, ha olyan irányból érkeznék be Santiago-ba, ahol még nem jártam. A Camino Inglés jó választásnak tűnt, ott biztosan nincsen ilyen tömegnyomor. Megbeszéltem a csapattal a tervem, de akkor már tudtam, hogy én biztosan arra fogom menni, persze nem fogadták jókedvűen, de sok sikert kívántak és az esti vacsora átalakult búcsúvacsorává. Nem akartam cserbenhagyni őket, de mindenki tudta, hogy mindenkinek a saját caminoját kell követni, ezért elfogadták a döntésemet. Mondtam, hogy ez nem a világ vége és, hogy nagy valószínűséggel egyszerre fogunk megérkezni és akkor majd onnan újból együtt folytatjuk az utat.

30. Sarria – Neda 15km (624) Május 19.

2016.08.28 15:37

Utolsó közös reggeli megint finom tejberizs volt, majd a desszert hosszú ölelkezős búcsú. Mindenki olyan volt, mintha soha többé nem találkoznánk, de én biztos voltam benne, hogy viszontlátom ezeket a kedves embereket. Viszont az én új és teljesen ismeretlen kalandom a mai nappal kezdődött el. A buszállomásra érve vettem jegyet Ferrol-ba, de direkt járat nincs ide, ezért először Lugo-ba érkezek és ott kell átszállni egy másik buszra, ami elvisz a célállomásra. Alig pár percet vártam, majd meg is érkezett a jármű, fél óra múlva már a másik buszon ültem, ami robogott is az autópályán La Coruna-felé. Próbáltam aludni, de sok gondolat cikázott a fejemben, most vagyok először egyedül és ez az érzés kezdetben mindig furcsa, de tudom, hogy kis idő és minden gondolatom rendeződik. Az állomáson megtudtam, hogy egy teljesen másik busszal lehet csak eljutni Ferrol-ba, ahonnan a Camino Inglés indul, ezért kis kérdezgetés után végül meglett a megfelelő jármű. Érdekes, hogy amikor szükség van rá, akkor mindig egyből találok valakit, akivel meg tudom magam értetni. Pontban délben érkeztem meg a városba és persze semmi féle irányadó jelzést nem találtam, ezért a busz utasait követve hamar ráleltem a turista információs épületre. Itt aztán kaptam térképet, leírásokat és mindent, amire csak szükségem volt. Első dolgom volt kimenni a kikötőbe és készíteni egy közös fotót az első jelzőkővel, ebben segítségemre volt egy taxis fickó, aki harmadik nekifutásra el is készített egy vállalható képet, amiről nem lóg ki a fejem. Ebédeltem egy nagyot és nekileselkedtem az ismeretlennek. Kezdetben a városban vitt az út, jó másfél óra volt mire kiértem, mert egy nagy kört írt le, elég ritkán voltak jelzőkövek, de utána már nem volt gond ezzel. A gond azzal volt, hogy folyamatosan csöpögött az eső, nem erősen, de épp annyira, hogy félig fel kellett vennem az esővédőmet. Egy öblöt kellett megkerülni, így jobb oldalt egész nap láttam a tengert és a nagy kikötőket a darukkal és sok-sok konténerszállító hajóval. Nada-ba beérve már délután volt, ezért úgy döntöttem, hogy itt szállok meg, persze sehol nem volt senki, sőt egészen idáig egy árva zarándokkal nem találkoztam. Az épület zárva volt, de ki volt írva egy telefonszám, amit miután felhívtam pár percre rá egy kocsi érkezett a tulajjal, aki beengedett, majd ott is hagyott. Egyedül egy nagy szálláson, nagyon élveztem, minden szokásos dolgot elvégeztem, majd kicsit ledőltem olvasni. Egy óra múlva megjelent két német nő, majd őket további három zarándok követte, így összesen hatan töltöttük itt az éjszakát. Nekem egy teljesen privát szoba jutott, amiben egyedül aludtam. Holnap bele kell húznom, mert szerény számításaim szerint lemaradásban vagyok a többiekhez képest.