21-30

21. Maria Langegg – Melk 28km (505) Április 27.

2014.09.24 11:28

Az idő csak nem lett jobb, éjszaka szokásos felhőszakadás, napközben borús és szeles. Három hét telt el, szervezetem kezdi megszokni a mindennapos sétát, például a táska súlyát már szinte nem is érzem, viszont a bal térdem a tegnapi sok emelkedő után picit sajogott. A kis konyhában elfogyasztott reggeli után elköszöntünk mindenkitől és bevágódtunk a fekete erdőbe. Medvével nem találkoztunk, de egy hatalmas mókust azt láttunk. Aggstein vár romjaihoz megint elég meredek emelkedő vezetett fel, ami alatt éreztem, hogy a térdem folyamatos nem kívánt terhelést kap. Valahol érthető, hisz a lábaim most majdnem 15 kilogrammal többet kell, hogy elbírjanak, nem is beszélve a folyamatos emelkedőkről. A két túra bottal próbáltam könnyíteni a terhelést, több-kevesebb sikerrel. Jó két óra múlva felértünk a várhoz, körbenéztünk, majd a parkolóhoz leérve egy busznyi turistába botlottunk, akik miután meglátták a magyar zászlóinkat szinte körbe kerítettek minket. Kiderült, hogy ők is magyarok. Fotóztak minket meg kérdezősködtek, tisztára úgy éreztük magunkat, mint valami sztárok lennénk. Mindenesetre érdekes tapasztalás volt ez is. Tovább indultunk lefelé a hegyről, de nem sokáig lejtett az út, mert a környéken rengeteg gyönyörű hegy volt és persze az út mindegyikre felvitt. Az egyik völgyben olyan nagy sár volt, hogy inkább visszafordultunk és a pár kilométerrel rövidebb autóúton mentünk tovább. Kora délután elkezdett esni az eső, ami nem igazából növelte a morálunkat, szerencsére hamarosan beértünk egy elhagyatott fogadó terasza alá. Kicsit vártunk, hogy elálljon, de csak nem akart. Délutánra birkaáztatóvá vált az eső, ami az előző után már elfogatható volt számunkra. Elég nagy iramod diktáltunk délután, amíg el nem értük a Melk-i zárdát, ahol ugyancsak tárt karokkal vártak minket a helyi egyház képviselői.

22. Melk – Hengstberg 33km (538) Április 28.

2014.09.24 11:29

Finom és rendkívül bőséges étkezés után a mostanra megszokott szeles és borongós időben kezdtük meg a mai etapot. Átkeltünk a Duna felett egy hídon, majd a folyóval párhuzamosan egy kerékpárúton követtük a jelzéseket. Érdekes, hogy a rossz idő ellenére egész sok futóval és biciklissel találkoztunk. Egy nagy vízerőmű mellett elhaladva az út felvitt volna egy nagyon sáros útra, de úgy döntöttünk inkább párhuzamosan megyünk az úttal egy kevésbé sáros erdei úton. Viszonylag kevés szintkülönbség volt a folyó miatt, amit térdem is örömmel konstatált. Lybs-be lett volna valami szálláslehetőség, de egy másik hídon átkelve visszafelé kellett volna sétálni majdnem három kilométert, úgy hogy inkább tovább indultunk. Erre felé viszont megint egy hegyre kellett felkapaszkodni, de az vigasztalt minket, hogy fent elvileg lesz egy donativos menedékház. Szürkületbe értünk fel és akkor láttuk, hogy bizony a menedékház zárva van. A következő település mindössze 11 kilométer, aminek nem akartunk volna neki indulni sötétben. Találtunk egy házat pár percre a menedékháztól, aminek füst szállt fel a kéményéből, szóval biztosan laknak benne. Német nyelvtudásom vetekszik egy leveli békáéval, szóval Bálintra hárult általában a tolmács szerep, aki egészen kezdett belejönni. A zarándoktársam elmondása szerint a helyiek viccesen úgy nevezett „Hegyi német” dialektust használnak. A történet vége az lett, hogy pár perc beszélgetés után végül is a család felajánlotta, hogy aludhatunk náluk. Annyi feltételük volt, hogy reggel hat órakor a családfővel egy időben távozzunk. Nagyon rendes család volt, még a vacsorájuk megmaradt részét is felajánlották nekünk.

23. Hengstberg – Zeillern 27km (565) Április 29.

2014.09.24 11:29

Korábban keltettek minket, hamar összepakoltunk és el is indultunk. Olyan nagy köd volt, hogy 2-3 métert lehetett csak előre látni és valószínűleg egybefüggő felhőzet is volt, mert néha még dörgött is. A poncsómat előkészítettem ma is, már teljesen megszoktam, hogy a nyakamban lóg, mert az elmúl öt napban szinte mindennap használni kellett és szerintem ma se lesz másképpen. Sejtésem be is igazolódott. Tíz óra felé elkezdett úgy ömleni, mintha dézsából öntenék és el sem állt késő délutánig. Bakancsom elvileg vízálló, de természetesen beázott, sőt a poncsóm is annyira elzárja a levegőt, hogy belülről bepárásodik és ugyanolyan vizes lesz, mint kívülről. Három óra szakadó esőben való sétálás után egy nyilvános WC-be ültünk be szárítkozni és enni valamit, mert kint esélytelen lett volna. A nap hátralévő részében annyi volt az extra, hogy kivételesen hegynek fel kellett menni sárban és esőben. Eddigi utunk egyik legfárasztóbb napja volt ez. A térképről kinézett zárda természetesen zárva volt, amin már meg sem lepődtem. Már azt hittem nem történhet rosszabb ma, amikor nem is történt. Végre feloszlott a felhőzet és kisütött a nap. Se perc alatt megszáradtak a ruháink. A maradék öt kilométert jókedvűen tettük meg Zeillern-ig. A városkában kaptunk egy kulcsot egy épülethez, ami teljesen ingyenes zarándokok számára. Bepakoltunk és a közértből minden finomságot összevásároltunk, úgy éreztük a mai nap után megérdemlünk valami édességet is. Az eladó kislány nagyon közvetlen volt és sokat kérdezősködött, például, hogy mit keresünk mi itt és merre tartunk. Miután elmeséltük eddigi történetünket, megkérdezte, hogy egyébként normálisak vagyunk-e? Mosollyal az arcunkon távoztunk a boltból. Kimostuk a sáros ruháinkat, remélhetőleg meg is szárad reggelre.

24. Zeillern – Enns 37km (602) Április 30.

2014.09.24 11:30

Nagyon hidegre ébredtünk, a ruháink se száradtak meg teljesen, ezért magunkra vettük és test hővel segítettük a gyors száradást. Ez a módszer elején kissé kellemetlen, de percekkel később már nem is lehet érezni, olyan mintha radiátoron száradnának a ruhaneműk. A településből kiérve szántóföldek és végtelen mezők voltak, végre egy kis változatosság a sok erdőségek után. A napocska is ragyogott, tulipánok és egyéb színes virágok tarkították a mezőket mindenfelé, kitűnő hangulatban tettük egymás után a lábainkat. Wallsee-be érve megebédeltünk, majd kicsit átértékeltük a dolgokat és arra jutottunk, hogy a bicikli úton megyünk tovább és csak később csatlakozunk vissza a Jabobsweghez, mert a hivatalos út több órás kerülő és nagy eséllyel iszonyat sáros. Mivel „illegális” útvonalon mentünk elég nagy sebességgel haladunk, szerintem az óránkénti 6 kilométert is megközelítettük. A következő tervezett megállónkba St. Pantaleonba , mint megtudtuk a mai nap nincs lehetőség megszállni, kivéve, ha van rá 30 eurónk. Fel-alá mászkáltunk a főtéren, amikor is megpillantottam egy apácát, aki később bemutatott egy papnak. Mindketten egy Enns nevű városból jöttek megnézni a helyi templomot, ami nagyjából két óra gyaloglás a jelenlegi helyzetünktől, viszont, ha odáig elmegyünk, ott nagyon szívesen vendégül látnának minket egy éjszakára. Sok választásunk nem volt és már kezdett sötétedni is, ezért még nagyobb sebesség fokozatra kapcsoltunk, mint napközben. A két óra út tényleg két óra út volt a nagy sebesség ellenére is, mivel kétszer el is tévedtünk, ismeretlen terepen lámpával elég nehéz jeleket követni, de végül megtaláltuk a helyszint. Megmutatták hol tudunk fürödni és aludni, vacsorával nem tudtak szolgálni, viszont a pap elhívott minket egy pizzázóba. Miután megettünk mindent akartunk volna fizetni, de a felszolgáló jelezte, hogy már el van rendezve a számla. Persze kérdően a papra néztünk, aki egy mosoly kíséretében elindult kifelé az étteremből. A bal térdem továbbra is fájdogált, nem erősödik, de nem is enyhül a fájdalom.

25. Enns – Haid 26km (628) Május 1.

2014.09.24 11:30

Reggel csavarogtunk egyet a városban, na persze nem jókedvünkből, hanem mert egyáltalán nem találtunk semmilyen jelet, akkor még nem is gondoltuk, hogy a mai nap erről fog szólni. Több, mint egy órával később jutottunk csak ki a városból a jelzett útra, ami St. Florian felé vezet a térkép szerint. Persze itt se volt már követhető jelzés, emiatt, mint utólag kiderült egy elágazással korábban tértünk le és az autópálya alatt átkelve feleslegesen mentünk majdnem négy kilométert. Nagyon megörültünk a sárga nyílnak meg egy kis táblának, ami jelezte, hogy Santiago már csak 2710 kilométer. Elindultunk hát a nyíl által jelzett irányba, de kis idő múlva itt is elvesztettük a jelet, mert volt egy három irányba elágazás, de jel persze sehol. Végül csak beestünk Ansfeldenbe. A városban hatalmas május-fákat állítottak a helyiek és fiatalok osztrák népi viseletbe táncoltak és vedelték a sört. Természetesen minket is meghívtak egy kis kóstolóra, miután kétségbeesésünkbe lehuppantunk a fűbe, mert az itteni plébánia is zárva volt. Az egyik még viszonylag józan leányzó felhívta a soron következő várost, ahol elvileg a pap szokott vándorokat fogadni. Sok választásunk nem volt, felkeltünk és elindultunk Haid-ba. Persze ezen a szakaszon is sikerült egy helyen tenni egy kisebb kerülőt. A másik városban is hasonló ünnep volt, bár itt a korosztály lényegesen idősebb volt, még a pap is bulizott a jónéppel. Elmeséltük, hogy honnan szalajtottak minket, majd a pap bekísért minket a piramis alakú templom egyik részébe, ahol a hálóterem volt. Még vacsorát is készített nekünk, miután vége lett a bulinak.

26. Haid – Lambach 36km (664) Május 2.

2014.09.24 11:31

Miután felébredtünk és összeszedtük magunkat kimentünk a konyhába, ahol tea, kávé és reggeli várt minket. Negyven perccel később már kifelé haladtunk a városból egy főút mellett. Egy óra múlva már párhuzamosan mentünk az autópályával egészen addig, míg át nem mentünk a Traum folyón, azután a folyó északi partján folytattuk a sétát egy végtelennek tűnő kerékpárúton. Egyik pihenő alatt találkoztunk öt osztrák lánnyal, akik hétvégenként rendszerint a Camino útvonalakon túrázgatnak. Nagyon aranyosak voltak, sokat beszélgettünk velük, egészen délután háromig velük mentünk. Általában napi 20-25 kilométert mennek és Motelben alszanak, ami nekünk nem pálya, így érzékeny búcsút vettünk tőlük. Lambach még 17 kilométer volt innen, de valahogy éreztem, hogy mindenképpen el kéne oda jutni még a mai napon. Az út nagyon hosszú volt, szerencsére végig egy erdei ösvényen kellett sétálni a folyóval párhuzamosan, de rendesen elfáradtunk a végére. A városban szintén volt egy nagy kolostor és persze olyan zarándokszállás, mint eddig. Egy fiatal pappal beszélgettünk el vacsoránál, akitől megtudtuk, hogy régen ezeken a helyeken régen több száz pap is élt, de manapság maximum egy tucat. Emellett szolgálok is vannak, akik főznek, takarítanak, gondozzák a kertet és az épületet. Ez nagyjából jellemző az összes nagy kolostorra Ausztria szerte. Vacsora után megkért minket, hogy vigyünk el egy levelet Feldkrich-be egy Ferences rendhez, ami a svájci határnál van és épp ott megy el a Jakobsweg is. Hát ekkor lett meg a „szent” küldetésünk.

27. Lambach – Vöcklabruck 24km (688) Május 3.

2014.09.24 11:32

Este mindent elsöprő, hatalmas vihar érkezett a környékre, a szél nagy erővel csapkodta a kolostor ablakait. A dörgés alábbhagyott reggelre, de a szakadó eső megmaradt, felvettünk ám minden vízhatlan réteget, még a táskán belüli ruhákat is külön nejlonba csomagoltam, biztos, ami biztos. Visszatértünk a folyó mellé és azt követtük hosszú órákon át. Hideg volt, vizesek voltunk, ha megálltunk fázni kezdtünk. Kávézókba és pékségekben álltunk meg, hogy kicsit felmelegedjünk. A mai nap nem tartozik a kedvenc emlékeim közé, az eső úgy esett, mintha soha többé nem akarna elállni. Minden nagyobb városban van supermarket, ahol természetesen a legolcsóbban lehet elemózsiát beszerezni, hát így is tettünk a következő lehetséges helyen. Itt kaptuk a tippet, hogy a közelben van egy apácazárda, ahol szoktak hébe-hóba és estünkben remélhetőleg esőben is zarándokokat fogadni. Nagy gőzzel megközelítettük az objektumot. Annyira elegünk volt erre a napra az esőből, hogy inkább nem megyünk tovább. Kicsit nehézkesen jutottunk be, de végül segítségünkre volt Szidónia, aki nem csak magyar, de végtelenül kedves is volt. Lakosztály szerű szobát kaptunk és annyi féle étel közül választhattunk, hogy egy négy csillagos szálloda svédasztalos vacsorája elbújhat ez mellett. Szokásos esti jógát, tekintettel a rosszul viselkedő térdemre, a mai nap elhalasztottuk.

28. Vöcklabruck – Schwaigern 28km (716) Május 4.

2014.09.24 11:32

Nagy örömmel mentünk le az étkezőbe, miután megállapítottuk, hogy az eső a mai napon nem esik. Az apácák megetettek minket, majd felajánlották, hogy csomagoljunk magunknak szendvicseket is. Hát ma se volt sok költségünk. Kiérve a zárdából megkerestük az utolsó jelzést, ami egy murvás úton vezetett be egy völgybe. A messzeségbe már kirajzolódtak az Alpok csúcsai, tudtuk, hogy napokon belül elérjük. A több napos eső miatt persze brutális nagy sár volt mindenhol, bakancsaink súlya lépésről lépésre több lett, szinte percenként álltunk meg és vertük le a ráragadt sarat. A jelek kifogástalanok voltak, szép hivatalos jelzések minden elágazásnál, ezen a részen lehetetlen volt eltévedni. Kis erdőbe be, dombra fel, falúba be, dombról le, nagyobb erdőbe be…stb. Délután hat óra felé egy kis településbe értünk be, ahol találtunk egy zarándok faházikót, amiben ágyak, pecsét, vendégkönyv is volt, legalábbis láttuk az ablakon keresztül, de az ajtó zárva volt. Leültünk és vártunk, hátha erre ténfereg egy helyi lakos. Egy óra elteltével se találkoztunk senkivel, de legalább már kellemesen fáztunk. Egyszer csak feltűnt Andy, aki miután érdeklődtünk a faház kapcsán, felajánlotta, hogy aludhatunk nála. Kis háza van, de szívesen megosztja velünk, mert látszik rajtunk, hogy milyen jó emberek vagyunk. Nagyon hálásak voltunk neki, majdhogynem az életünket mentette meg. Bakancsainkat megmostuk, lefürödtünk és a tornácon elfogyasztottuk a kajánkat vendéglátónkkal együtt, közben gyönyörködtünk a messzi hófedte Alpok csúcsaiba.

29. Schwaigern – Eugendorf 32km (748) Május 5.

2014.09.24 11:33

Andy pontban reggel hét órakor indult munkában, ezért mi húsz perccel korábban távoztunk. A talajszint feletti magasság itt már elégé tekintélyes, ezt igazából onnan gondoltuk, hogy fagypont körüli volt a hőmérséklet és egész jól belátható volt a környék és a messzeségbe egy nagy tó. A létező összes meleg ruhánkat felvettük, annyira fáztunk. A következő három órában csak lefelé haladtunk. Egy fenyőerdőből kiérve egy tábla várt minket, hogy Wallersee tájvédelmi körzet. A Jakobsweg persze keresztülmegy rajta, követve a tó északi partját. A parton megláttunk egy éttermet, gondoltuk bemegyünk, de még nem volt szezon, így természetesen zárva volt, de a tulaj nagyon megörült nekünk és beinvitált. Épp munka közben volt, díszítette az épületet. Gyanús volt a sok Caminos kép és fotó a falon. Persze hamar kiderült, hogy a forma nagy túrázós és majdnem az összes spanyol útvonalat bejárta. Kellemesen elbeszélgettünk vele, majd elköszöntünk, persze kaptunk ajándékba egy kis üdítőt. Kellemes sétáló úton folytatódtak tovább a jelzések. Egy padon pihentünk, amikor egy idősebb nő lépet oda hozzánk és átnyújtott 10 eurót. Nem akartuk elfogadni, de annyira akaratos volt, hogy végül beleegyeztünk. Azt mondta, hogy hosszú az út, nagyobb szükségünk van rá, mint neki. A maradék kilométereket viszonylag hamar letoltuk és egész korán értünk be Eugendorf-ba. A helyi plébánia nyújtott nekünk menedéket természetesen most is ingyen, már egészen megszoktuk, hogy ilyen jó dolgunk van. A város nagyon aranyos volt, körbejártuk párszor. A pap is végtelenül kedves volt, még főzött is nekünk vacsorát lefekvés előtt.

30. Eugendorf – Salzburg 25km (773) Május 6.

2014.09.24 11:33

Reggeli mellett fejenként 8 euró volt lerakva a szalvéta alá, hát komolyan nem hittünk a szemünknek. A pap valószínűleg már korábban távozott. Pont mikor végeztünk a reggelivel egy nő jött be a konyhába és megkért minket, hogy segítsünk pár széket és asztalt elpakolni valahova, természetesen egyből ugrottunk. Konkrétan valami előadás lesz kultúrházban és a székeket kellett egy irányba rendezni. Nem volt egy nagy feladat és persze örömmel segítettünk. Elköszöntünk a városkától és folytattuk zarándoklatunkat Salzburg felé. A környező hegységek látványa szinte megunhatatlan. Vannak csúcsok, amik több mint 3000 méter felettiek és ezek csúcsain az örök hó uralkodik. Maria Plains-be felérve az egész hatalmas város látványa tárult elénk, körülötte minden irányba hatalmas hegységek. Bal térdemet most jobban éreztem a sok hegymenet miatt, de nem akartam nagy figyelmet ráfordítani, ez a kis fájdalom nem fog megállítani. Dél körül elértük a Salzburg táblát és a város szélét és persze azt a szakaszt, ahol gyengébbek a jelzések, úgy tűnik ez a nagyvárosokra jellemző mindenfelé. A központba beérve találtunk végre egy kifejezetten zarándokirodát, ahol végre tudtunk venni új útlevelet. A magyar zarándokútlevéllel egészen idáig jöttünk. Szállás ügyben viszont nem tudtak segíteni az irodában. Kicsit csalódottan léptünk ki az irodából és indultunk meg az óváros felé, abban bízva, hogy hátha tudunk majd aludni az egyik plébánián vagy templomba. Egész délután szállást keresgéltünk, de nem találtunk sehol, már kezdtünk kétségbe esni, amikor egy Caminos párocska meglátva a táskánkon a zászlót meg a feliratot a nyakunkba ugrottak. Sokat beszélgettünk, sok élményt osztottunk meg egymással, jó volt végre igazi zarándokokkal találkozni. A történet vége az lett, hogy elmesélték, hogy van egy szállás lehetőség a város másik végébe valami öreg, elhagyatott korházban. Hát mondanom se kell, egyből horror filmek ugrottak be ezt halva. Egy darabon elkísértek minket, majd útbaigazítás után lassú léptekkel elindultunk az elhagyatott korház felé…