31-40

31. Calzadilla de Tera – Asturianos 42km (888) Július 27.

2015.11.22 16:46

A mai napot még ketten kezdtük meg, de délelőtt előre mentem egyedül, mert Gábor fájós lába miatt nagyon lassan haladt és mondta, hogy nyugodtan menjek előre, majd találkozunk a szálláson. Dzsungelre igen hasonlító terepen vitt a kijelölt ösvény jó darabig, majd egy hatalmas gáton keltem át a Tera folyó felett, ami egy nagy víztározóból folyik kelet felé. A túloldalon pár órán át a víz mellett ballagtam a következő városig, közben telefonon egyeztettem Csontos Ágival, aki pár napja indult meg Coimbra-ból a portugál úton és ha minden jól alakul, akkor nagy eséllyel nagyjából egy időben érünk be Santiago-ba, mondjuk addig még majdnem két egész hét van, de számításaink szerint van rá némi esély. Mombuey-be már dél előtt beértem, első dolgom volt nagy bevásárlást rendezni, mert az elmúlt pár napban rendesen megcsappant a készletem. Sok alternatíva volt, így minden finomsággal megtöltöttem a zsákomat, majd kifelé a városból egy kis templom árnyékában meg is ebédeltem. Nyolc kilométer volt a tervezett szállásig, másfél óra alatt letudtam, de kiderült, hogy bezárt, viszont a helyiek biztosítottak, hogy két kilométerre van egy másik kis falú, ott biztosan lesz hely. Hát nem volt, vagyis lehet, hogy volt, de nem találtam meg a helyet, ember meg ekkor persze a környéken se volt, kicsit még időztem, de aztán csak továbbindultam. Ekkor már negyven körüli kilométernél járhattam, éreztem is a lábamban, bár a sebességem nem csökkent, de a lábközép csontok már rendesen tiltakoztak. Szerencsére egy óra múlva beértem Asturianos-ba, ami nem egy nagyváros, sőt kifejezetten kicsinek mondanám, viszont van egy remek sport-centrumja, aminek az oldalába egy új építésű, kifogástalan zarándokszállás kapott helyet. Az épületben van bár is és ingyen wifi, szóval mindent megkaptam, amire szükségem volt, mindössze egyetlen szépség hibája volt az egésznek, mégpedig az hogy megint teljesen egyedül voltam.

32. Asturianos – Lubián 45km (933) Július 28.

2015.11.24 16:50

Másnap vidáman indult a nap, még szürkületben reggeliztem egy nyitva lévő pici kávézóban, még a nap se kelt fel, furcsálltam is, hogy nyitva van, de a tulaj elmondta, hogy a zarándokok miatt már megszokta és hiába nyáron nincsenek sokan mégis kinyit és lám mégis csak akadt olyan, aki betért. Délelőtt egy erdőn sétáltam át, olyan kellemes idő volt, hogy a húsz kilométeres távot pár óra alatt abszolváltam.  Puebla de Sanabria-ba bevásároltam meg elfogyasztottam a kis ebédemet, majd egy útlezárás miatt le kellett térnem a kijelölt ösvényről egy elég főútra, ezen persze jelek se voltak, aminek nem nagyon túlzottan örültem, de pár óra múlva egy nagy susnyáson illegálisan mégiscsak visszajutottam, ugyanis megpillantottam egy sárga nyilat pár méterrel arrébb. Ennek következménye jó pár karcolás volt a lábamon, de persze nem érte meg, pláne azért nem, mert nagyjából tíz perccel később a jelzések visszavezettek pontosan ugyanarra az útra, amiről korábban letértem. Jelzések ezután se voltak jellemzőek erre a szakaszra, de szerencsémre belebotlottam Cristina-ba egy szőke spanyol leányzóba, akinek szuper applikációi voltak a telefonjában, amit követve pontosan tudtuk a helyes irányt. Nagyon törte az angolt, ezért sokat nevetgéltünk, de tökéletesen meg tudta magát értetni, inkább nekem kellett kicsit visszafognom magam és egyszerűbben kifejezni magam, nem mintha kiváló angollal rendelkeznék, de úgy tűnt, hogy ide az is sok volt. Kiderült, hogy ö ma indult el Puebla de Sanabria-ból és hogy ez az első camino-ja, persze utána rákérdezett, hogy én hogy állok a témával, ekkor széles mosollyal az arcomon megemlítettem, hogy már jó pár napja úton vagyok. Jó pár kilométer múlva, hat óra körül beértünk Lubián-ba, egyből meg is találtuk a zarándokszállást és sok-sok emberkét, akik az épület körül vagy teregettek, vagy olvastak, vagy éppen ettek, ahogy az szokott lenni egy ilyen helyen. Hamar asszimilálódtunk, összeismerkedtünk mindenkivel, Silvia és Savio Olaszországból jöttek, David és Raffael Spanyolok voltak és volt egy csöndes Japán öreg, nem sokat beszélt, de látszott rajta, hogy nem éppen tegnap indulhatott el. Nem voltunk sokan, de fantasztikus hangulat volt, este még zenéltünk is a csillagok alatt és persze elfogyasztottunk három üveg bort.

33. Lubián – A Gudina 25km (958) Július 29.

2015.11.26 10:34

A kis csapat együtt indult neki a mai napnak, jókedvűen másztuk meg az előttünk álló hegyet, melynek a csúcsán átléptünk Galicia-ba a Porta de Canda-nál. Természetesen nem marathatott el egy határkővel való fogózkodás, bizonyítván, hogy már tényleg itt vagyok. Egy újabb szakasz lezárult, innen nagyon remélem sokkal jobb idő lesz, mint eddig. Igazából ez már látható volt, mivel felhők voltak az égen és az erdőségekben nem igen emelkedett harminc fok fölé a hőmérséklet. A nap első felében mindenki mesélt az eddigi útjáról és kiderült, hogy mindenki hasonló cipőben volt, mint én, napokig voltak egyedül és nem nagyon találkoztak más zarándokokkal. Valószínűleg pár nap eltéréssel mentünk egymás előtt, illetve mögött, ez volt az egyetlen magyarázat, de most már mindegy is, az a lényeg, hogy együtt vagyunk és úgy néz ki egészen a célig ez nem fog változni. Nagyon egy hullámhosszon volt mindenki, bár a közös nyelv többnyire spanyol volt, mivel nagyon alapszintű angollal rendelkezett mindenki, az olaszok meg ugye nagyjából értik a spanyolt. Egyedül Silvia beszélt jól, úgyhogy, ha bármi gond volt öt kértük fel a tolmács szerepre. Galicia megmutatta szeszélyes arcát az egyik völgyben, amin keresztül vonultunk, pár percig esett, majd megint hét ágra sütött a nap. Ezt leszámítva laza nap volt, kora délután már a szálláson voltunk, nem is bántam, hogy a korábbi pár erős nap után most egy könnyebb következett. Rögtön az első dolgunk a helyi bolt meglátogatása élelmiszer beszerzés céljából és az esti iszogatáshoz elegendő bor megvétele lett. Az öreg Japán Joshida is megjelent délután, igaz ő már előttünk itt volt, de lepihent korábban és a hangzavarra ébredt fel. Slusszpoén, hogy estefelé Gábor is beesett, majd csatlakozott a kis újdonsült csapatomhoz. Annyira nagyon jól jöttek ki a dolgok, átbeszéltük, és mindenki egyetértett abban, hogy a sok szenvedés és magány után ez volt a jutalom, hogy így sokan összetalálkozunk és együtt fogjuk folytatni az utat.

34. A Gudina – Laza 46km (1004) Július 30.

2015.11.28 16:35

Elég korán keltünk, mert az a hír járta, hogy a tegnapi útlezárás a mai etapot is érinti és majd egy elég nagyot kell kerülnünk, ezért biztos, ami biztos hat órakor már zseblámpákkal vonult a csapat. Állítólag eső is lesz, ezért közösen elmormoltunk egy nap éneket, mert mi semmit sem bízunk a véletlenre, még véletlenül sem! Elértük azt a bizonyos pontot, ahol nyugat felé mutattak a nyilak, de mi dél felé fordultunk. A spanyolok biztosak voltak a telefon-térkép kombóban, én meg csak egy messze földről jött valaki vagyok, szóval megbíztam bennük. Mint utólag kiderült nem kellett volna, mert tíz kilométer megtétele után egy faluban elárulták, hogy nagyon nem jó az irány, megkerültünk egy hegyet és legalább húsz kilométer visszakavarodni a jelzett útra, meg amúgy nincs is lezárva az a rész, szóval feleslegesen jöttünk erre. Tíz vissza a kiindulási ponthoz, majd tíz előre, vagy húsz át a hegyen, igazából majdnem ugyanaz, ezért megszületett a döntés, hogy átkelünk a hegyen egy olyan úton, ahol a madár se jár. Nehéz kaptató volt, viszont a látvány kárpótolt minket, csodálatos hegyvonulatokat és völgyeket láttunk minden irányban. Találtunk egy labdát, amire Raffael egy arcot pingált és elnevezte Wilson-nak a Számkivetett című film után. Énekeltünk, viccelődtünk és persze rendíthetetlenül faltuk a kilométereket. Mindenki kezdett fáradt lenni mire leértünk a völgybe és megtaláltuk a jelzést, gyorsan mindenki jól meg is ölelte a fát, amire rá volt festve. Megünnepeltük, hogy átléptem az idei utam ezredig kilométerét. Tartottunk egy pihenőt, ahol egyrészről megünnepeltük, hogy átléptem az idei utam ezredig kilométerét, valamint ebédeltünk egy hatalmasat. Lehervadt a mosoly a szánkról mikor szembesültünk vele, hogy bizony még legalább tizennégy kilométer vár ránk. Ez a szakasz már nem volt annyira vidám egyesek számára, de végig kellett menni, mert ez volt az egyetlen opció, hacsak nem akarunk az út mellett aludni. Este nyolc volt, mire megláttuk a városkát, szerencsére az albergue jól látható helyen volt, így nem kellett keresgélni, bejelentkeztünk, majd sorban mindenki elment tusolni. A közös vacsira késő este naplemente mellett került sor, viszont amellett, hogy nagyon hangulatos volt, megtudtam pár dolgot Joshida-ról és hogy a spanyol srácoknak milyen küldetést adott. Mindenbe nem avattak be, de jó tudni, hogy most már egy olyan csapat része vagyok, akinek egy nagymester adja az utasításokat.

35. Laza – Xunqueira de Ambía 34km (1038) Július 31.

2015.11.30 11:24

A tegnapi erős nap mindenkiben hagyott némi kellemetlen emléket, volt jó pár vízhólyagunk és fájós lábunk, ezért picit lassabban indultunk neki a mai napnak. Nekem mondjuk nem volt különösebb problémám, de azért megértően bólogattam és jeleztem, hogy azért én is azért elég fáradt vagyok, így is egy földöntúli sétálógépnek tartottak, nem akartam ebben erősíteni őket. Délelőtt vastag ködfüggönyön haladtunk keresztül egy sűrű erdőben, elég misztikusnak hatott a sok vastagon mohával takart fa és szikla. Dél körül elértünk egy kis falucskát, amiben egy nagyon híres bár volt, amiről azt kell tudni, hogy minden helységben a fal teljesen tele van zarándokok által hagyott üzenetekkel, mégpedig kagyló formában. Több tízezer kagyló lehet az épületben, természetesen nem számoltam meg, de azért, hogy mi se lógjunk ki a sorból készítettünk mi is egy saját kagylót, amiben mind a heten szerepelünk. Mivel van egy mesterünk is, megalakultunk, mint a hét zarándok szamuráj, akik a jó védelmében szent küldetésen vannak, hogy együtt elérjék Európa spirituális fővárosát. A későbbiekben csatlakozott hozzánk egy Svájci hölgy és háromfős Lengyel delegáció is, majd általuk két Amerikai úriember is. Kezdtünk nagyon sokan lenni az úton, most már szinte óránként belebotlottunk sétáló túrazsákos emberekbe, persze ez is azt jelezte, hogy már nem járunk messze. Közösen vacsoráztunk meg egy étteremben, hatalmas lakmározás volt, jómagam mozdulni se tudtam, annyit ettem. A szállás kifogástalan volt, sőt valami helyi ünnep is volt ma este a városka főterén, amit mindannyian meglátogattunk, még Silvia fel is lépet a gitárjával. Éjfél is elmúlt mire visszavánszorogtunk a szállásra, nagy nehezen mindenki megkereste az ágyikóját és eldőlt. Holnap Ourense a cél, ami egy elég nagy város és pontosan száz kilométer Santiago-tól, szóval nagy az esély rá, hogy onnantól rengetegen lesznek.

36. Xunqueira de Ambía – Ourense 23km (1061) Augusztus 1.

2015.12.03 19:30

A mai tervezett útvonal nem kifejezetten hosszú ezért kényelmesen hét óráig aludtunk és csak fél kilenc körül indultunk meg egy kiadós reggeli után. Sokat tanultam ma spanyolul, sorban végigvettük a hagyományos modern zarándok felszereléseit meg persze a szóba jövő szavakat, amibe az út során találkozhatunk. Ágival is egyeztettem telefonon, hogy ugyan merre jár, de sajnálatosan megtudtam, hogy a térdével nem stimmel valami és elég nagy fájdalmak közepette próbál haladni, de ha minden jól megye, ennek ellenére is tudunk találkozni, csak kicsit lassan halad. Négy-öt nap múlva elérjük Santiago-t, maximum várok egy picit, de mindenesetre jó volna vele is sétálni egy keveset. A telefonálás miatt kicsit előre mentem és valószínűleg más felé kanyarodtam, mert nem jöttek a szamurájok utánam. Folytattam az utat az eredeti irányba, majd húsz perc elteltével összefutottam egy alternatív jelzéssel, ahol már meg is láttam a kis csapatot. Gond egy szál se, minden úgy történik, ahogyan kell.  A terep és az időjárás is nagyon barátságos volt ma velünk, valahogy úgy néz ki már eleget szenvedett mindenki és a célegyenesben már a jutalmunkat élvezhetjük ki, legalábbis így dél előtt ezt gondoltam. Ekkor jött a nagy meglepetés. Kezdődött azzal, hogy azóta is ismeretlen dolgok közrejátszása miatt a csapatunk kétfelé szakadt és csak órákkal később találkoztunk velük az albergue-ben. A másik dolog, hogy délután kezdett feltöltődni a szállás úgynevezett turigrinokkal, akik ugye kis táskával sétálnak és/vagy vitetik a csomagjaikat és csak az utolsó száz kilométert sétálják le. Kezdetben ezzel nem is volt bajom, de egy idő után mikor a létszám negyven fölé emelkedett volt már némi összeférhetetlenség. Sajnos ezek az emberek már nincsenek tekintettel semmire és senkire. Hangoskodnak, simán üvöltöznek, annak ellenére, ha valaki éppen pihenni akar, ledobják a földre a száradó ruhákat, ha az övéké nem fér el, iszonyatos rumlit hagynak mindenfelé. Több tucat szálláshelyen voltam már különböző utakon, de ez most hihetetlenül meglepett minket, komolyan néha összenéztünk, hogy ez most tényleg megtörténik. Menekülni akartunk ezért egy nagy esti városnézést találtunk ki némi alkohol elfogyasztásával. Remekül sikerült a program, nagyjából éjfél után mentünk vissza, hogy lepihenjünk, de ez eléggé nehézkes volt, mert szinte mindenki hangosan horkolt. Magam részéről csendben vízszintesbe helyeztem magam, kikerestem a viaszos füldugómat, bedugtam a helyére, sóhajtottam egy nagyot majd becsuktam a szemem.

37. Ourense – Cea 22km (1083) Augusztus 2.

2015.12.05 11:38

Az ébredés sokak számára ismerős lehet, de ezen az úton eddig nem tapasztalhatta a társaság. Mondhatni tipikus, hogy négy órától már hangos beszélgetés, lámpával világítás és nejlonokkal csörgés volt jellemző az újakra, mindenféle tekintet nélkül azokra, akik még akarnának pár órácskát alukálni. Én még úgy is felriadtam párszor, hogy befelé fordulva próbáltam aludni füldugóval, el lehet képzelni, hogy a többiek mennyire járhattak sikerrel. Páran jól fel is húzták magukat, még egy kisebb kiabálás is volt. Végül fél hét felé mi is elhagytuk a szállást és megkezdtük a mai elég könnyűnek ígérkező napot, ami többnyire laza terepen és viszonylag elviselhető időben fog zajlani remélhetőleg. Az első pofon a városból kifelé ért minket, éppen, hogy elhagytuk a főutat egy nyílegyenes útszakasz következett fel a hegyre, jó tizenöt fokos emelkedőn. Egyeseknek annyira nehezen ment, hogy hülyeségeket beszéltek végig, szinte az egész szakaszon röhögtünk. Felértünk és az első lehetőségnél szépen megpihentünk. A mai etap többi részében nem volt sok említésre való dolog, talán annyi, hogy az előbb említett emelkedő után, nagy tempóval dél körül már Cea-ban voltunk. Nem akartunk többet menni, mert hallottuk, hogy van egy strand a városka szélén és talán megérdemeljük, hogy a délutánt lazulással és pancsolással töltsük. Gyorsan kimostunk, kiteregettünk, majd bő tíz perc múlva már ugrottuk is a fejest a medencébe. Szuper délután volt és ezt csak tetőzte, hogy visszatérve az albergue tetejére felvittünk padokat és egy asztalt és ott vacsoráztunk meg, majd jóllakva ejtöztünk kicsit három üveg bor társaságában, amikor hirtelen a semmiből ott termet Joshida és mindenkinek kiosztott egy –egy színes papírt. Origami oktatást tartott nekünk a mester, akiről azt is megtudtuk, hogy ő tényleg egy szenszej és japánban tanít egy iskolában. A hajtogatás több-kevesebb sikerrel, de végül mindenkinek meglett a kis madárkája. Annyira megtisztelve éreztük magunkat és annyira nagy pillanat volt ez nekünk, hogy készítettünk egy nagy csoportképet. A hét szamuráj és a mesterük lett a címe. Az egyik legjobb hangulatú napot tudtam magam mögött, remélem innentől ez csak még jobb lesz.

38. Cea – A Laxe 39km (1122) Augusztus 3.

2015.12.08 19:31

Sajnálatos módon elég rosszul indult a reggel, korán felriadtunk az újjak miatt, de amikor indulás előtt azzal szembesültem, hogy az éjszaka kint száradó technikai törülközöm és pólóm szőrén-szálán eltűnt, azon picit felhúztam magam. Én nem gyanúsítgatok senkit sem, de mindenesetre elég érdekes, hogy Orense eljöttig minden megvolt, onnantól viszont rendszeresen lába kel egy-két apró dolognak. Ma viszont nem apróságok tűntek el és nem is olcsó dolgok, nem feltételezem, hogy valaki szándékosan vitte el, de a helyzet ettől még nem változik meg. Mindegy, tartalék pólóm van még, törölközőt meg majd veszek valahol. Ezután jött, valószínűleg a felpaprikázott hangulatom miatt, hogy a többnyire spanyol nyelven folyó kommunikáció miatt picit magányra vágytam, ezért előre mentem. Oseira-i kolostornál összevártuk egymást, majd kis szünet után felkerekedtem és megint előre siettem, valahogy most úgy éreztem, hogy sokkal jobb egyedül. Sokszor nagyon hullámzó az úton a zarándok hangulata, ennyimmel nem volt nagy gond, de nem akartam, hogy kérdezgessék, hogy mi a bajom. Kicsit felhúztam magam a turigrinokon, holnap már semmi gond nem lesz…remélem. Három órát sétáltam egyedül a sűrű erdőben a többiek előtt, közben apró vicces jeleket hagytam mindenfelé, hogy lássák, hogy jó az irány. Az egyik pihenő ponton Gábor utolért, állítása szerint a többiek nagyon lemaradtak, szóval a régi idők emlékére együtt folytattuk az utat. Mivel Gábornál volt a botom már jó ideje, ezért szereztem egy hagyományosat a földről, mert találkoztunk pár kutyával és biztonságosabbnak ítéltem meg, ha van valami a kezemben. Kiérve az egyik autóútra megláttuk a táblát, hogy Santiago már csak kicsivel több, mint hatvan kilométer, sokkal hamarabb elértük, mint gondoltam, fel is hívtam Ágit, hogy ugyan merre biceg. A telefonbeszélgetés végén megtudtam, hogy valószínűleg egy nappal előbb érem el a célt, de mivel azt beszéltük a csapattal, hogy egy napot biztosan városnézéssel töltünk, így nem lesz gond. Letértünk az útról és egy újabb erdő következett, közben arra gondoltam, hogy ha csak két nap Santiago-ig, akkor azt már fél lábon, fejen állva, illetve esetemben ruházat és törölköző nélkül is kibírom. Az egyik pici faluban valami nagy ünnepély volt, hangos zene és svédasztal és a lengyel csapat, akikkel már többször összefutottunk a napokban. Húsz perc múlva velük folytattuk az utat, kicsit jobban megismertük őket is, természetesen ők is nagyon szeretetreméltó emberkék, ahogy itten lenni szokott. A Laxe-ba öt óra felé estünk be, a csapat nagy része jó három órával később, addigra már előkészültünk mindennel. Nagy vacsorát főztünk közösen, majd elpusztítottuk az utolsó szemig. Este elalvás előtt gondosan beszedtem minden ruhámat és indulásra készre csomagoltam a táskámat, ezentúl nem hagyok kint semmit, az biztos.

39. A Laxe – Outerio 34km (1156) Augusztus 4.

2015.12.09 20:38

Éjszaka újabb csapás ért engem, ez pedig kismillió szúnyog formájában jelentkezett, emiatt két órát se tudtam rendesen aludni, pedig próbálkoztam mindennel. Hálózsákba is belebújtam, de mintha szaunába lettem volna, annyira meleg volt, hogy izzadtam és úgyse tudtam elaludni. Hajnalban már felkelt mindenki, persze ugyanilyen problémákkal küzdött az egész csapat, úgy hogy amint lehetett elindultunk. A nap folyamán azzal orvosoltuk a kialvatlanságot, hogy minden utunkba kerülő bárban legurítottunk egy-egy felest. Jobban nem lettünk tőle, de legalább jobb lett a kedvünk és a hangulatunk. Megszületett a hét szamuráj új neve, pihentségünkből ez pattant ki, de végül is egész találóak lettek. Lett két toxic-samurai Raffael és David személyében, mert ők általában cigiznek és isznak, lett egy music-samurai Silvia-ból, aki ugye zenél, barbie-samurai Cristina-ból, mert ő a barbi babánk, funny-samurai Slavio-ból, mert ugye megállás nélkül poénkodik és silent-samurai Gáborból, mert általában csendben van. Jómagam hosszas töprengés után a mountain-samurai nevet kaptam, mert gyorsan megyek fel a hegyre. A lengyel csapattal is összefutottunk megint, de ők egyenlőre még nem kaptak művésznevet, viszont remek itinerük volt, aminek köszönhetően kis kitérővel meglátogattunk egy hatalmas Dia áruházat, ahol összevásároltunk mindenfélét az esti bulihoz, ugyanis annyira nem aludtuk ki magunkat, hogy ezt meg kell ünnepelni. Négy üveg boron kívül a két spanyol szamuráj szerzett valahonnan házipálinka-féleséget, igaz ez nem ér a jó magyar pálinkák nyomába, de legalább erős. Rengetegen voltak a szálláson, meg merném kockáztatni, hogy ötvennél is több ember, volt is hangoskodás sokáig, végül ránk is szóltak, hogy halkabban, mert páran aludnának. Megettünk és megittunk mindent, majd a naplemente után lassan elténfergett mindenki az ágyikójába.

40. Outerio – Santiago de Compostela 18km (1174) Augusztus 5.

2015.12.10 20:39

Reggel kifejezetten hideg volt, mindenki magára vett minden felvehető ruházatot, amit csak talált a zsákja aljában. Sok csapat indult el, mindenki külön-külön más időpontban, de valahogy éreztük, hogy találkozni fogunk Santiago-ban, hiszen csak tízen pár kilométer. A szamurájok lassan haladtak, minden bárnál és boltnál megálltunk és tartottunk kis pihenőt, szerintem már érzik az út végét és a lehető legkényelmesebbre veszik a figurát, az igazat megvallva nem bántam, hogy így alakult, többször voltam már ott, nem sietek sehova, beérünk, amikor itt van az ideje. Délelőtt utolértük a lengyeleket is meg Joshida-t is, aki éppen egy koreaival csevegett, szóval lassan összeállt egy elég nagy tizennégy fős csapat, akik nemcsak hogy megközelítették a várost, hanem határozottan rá is szabadultak az egészre. Eufórikus hangulatban vonultunk az utcákban, nem kis dolgot vittünk véghez. A katedrális tornya már messziről látszott, ellentétben a francia útról érkezőknek, mert ugye mi dél felöl támadtunk, ennek ellenére eltévedtünk. Vagyis ez csak részben van így, ugyan is nem direktben akartunk odamenni, hanem az eredeti útvonalon, amit nem is olyan egyszerű megtalálni, sőt még a helyiek se tudták, hogy merre van. Egy óra keresgélés után végül beértünk a főtérre, aminek határában megfogtuk egymás kezét és egy nagy láncot alkotva sétáltunk a katedrális elé. Az emberek nem győztek kerülgetni minket, mert bizony nem voltunk hajlandóak egymást elengedni és így közel tíz méter széles áthatolhatatlan akadályt jelentettünk a nyüzsgő tömegben. Elidőztünk a főtéren, majd készítettünk pár csoportképet. A lengyelektől megtudtuk, hogy van egy lengyel szállás a Monde de Gozo-tól nem messze, ami elég olcsó, ellentétben Santiago-val, mondjuk ez csak az egyik gond lett volna, a másik, hogy bejelentkezés nélkül eleve nehéz lenne találni. Végül is már Santiago-ban vagyunk, ezért ideiglenesen levedlettük hát a zarándok titulusunkat és buszra szálltunk. Az albergue hamar meglett, teljes emeletet kapott a csapat, sőt még étterem is volt az udvarban, kifogástalan volt az egész. Estefelé visszamentünk a városban és egy étteremben megünnepeltük a megérkezésünket, valamint elbúcsúztunk Silvia-tól és a lengyelektől, ugyanis nekik holnap korán indul a gépük, ezért már most éjszaka odamennek a reptérre, hogy biztosan elérjék. Fájdalmas búcsú volt, még pár könnycsepp is kicsordult, de hát ilyen ez a Camino, az érzelmek széles sprektumával találkozik, aki ezeket az utakat járja és ilyen emberekkel találkozik. Annyira elrepült az idő, hogy lekéstük az utolsó buszt vissza a szálláshoz, ezért gyalogosan kellett a sötétben megtalálni. Mobilokkal világítottunk, jó párszor el is tévedtünk, de úgy éjjel három óra felé megleltük az épületet, csendben nem kellett lenni, mert csak a kertben aludt pár sátrazó. Fent még megittunk a maradék italokat, levontuk a nagy tanulságokat és megbeszéltünk mindent, bár kicsit megfogyatkoztunk, de úgy ítéltük, hogy még így is simán ütőképesek vagyunk, úgyhogy egyöntetűen rövid időn belül megszavaztuk, hogy a világ végére is együtt kéne mennünk.