Sajnálatos módon elég rosszul indult a reggel, korán felriadtunk az újjak miatt, de amikor indulás előtt azzal szembesültem, hogy az éjszaka kint száradó technikai törülközöm és pólóm szőrén-szálán eltűnt, azon picit felhúztam magam. Én nem gyanúsítgatok senkit sem, de mindenesetre elég érdekes, hogy Orense eljöttig minden megvolt, onnantól viszont rendszeresen lába kel egy-két apró dolognak. Ma viszont nem apróságok tűntek el és nem is olcsó dolgok, nem feltételezem, hogy valaki szándékosan vitte el, de a helyzet ettől még nem változik meg. Mindegy, tartalék pólóm van még, törölközőt meg majd veszek valahol. Ezután jött, valószínűleg a felpaprikázott hangulatom miatt, hogy a többnyire spanyol nyelven folyó kommunikáció miatt picit magányra vágytam, ezért előre mentem. Oseira-i kolostornál összevártuk egymást, majd kis szünet után felkerekedtem és megint előre siettem, valahogy most úgy éreztem, hogy sokkal jobb egyedül. Sokszor nagyon hullámzó az úton a zarándok hangulata, ennyimmel nem volt nagy gond, de nem akartam, hogy kérdezgessék, hogy mi a bajom. Kicsit felhúztam magam a turigrinokon, holnap már semmi gond nem lesz…remélem. Három órát sétáltam egyedül a sűrű erdőben a többiek előtt, közben apró vicces jeleket hagytam mindenfelé, hogy lássák, hogy jó az irány. Az egyik pihenő ponton Gábor utolért, állítása szerint a többiek nagyon lemaradtak, szóval a régi idők emlékére együtt folytattuk az utat. Mivel Gábornál volt a botom már jó ideje, ezért szereztem egy hagyományosat a földről, mert találkoztunk pár kutyával és biztonságosabbnak ítéltem meg, ha van valami a kezemben. Kiérve az egyik autóútra megláttuk a táblát, hogy Santiago már csak kicsivel több, mint hatvan kilométer, sokkal hamarabb elértük, mint gondoltam, fel is hívtam Ágit, hogy ugyan merre biceg. A telefonbeszélgetés végén megtudtam, hogy valószínűleg egy nappal előbb érem el a célt, de mivel azt beszéltük a csapattal, hogy egy napot biztosan városnézéssel töltünk, így nem lesz gond. Letértünk az útról és egy újabb erdő következett, közben arra gondoltam, hogy ha csak két nap Santiago-ig, akkor azt már fél lábon, fejen állva, illetve esetemben ruházat és törölköző nélkül is kibírom. Az egyik pici faluban valami nagy ünnepély volt, hangos zene és svédasztal és a lengyel csapat, akikkel már többször összefutottunk a napokban. Húsz perc múlva velük folytattuk az utat, kicsit jobban megismertük őket is, természetesen ők is nagyon szeretetreméltó emberkék, ahogy itten lenni szokott. A Laxe-ba öt óra felé estünk be, a csapat nagy része jó három órával később, addigra már előkészültünk mindennel. Nagy vacsorát főztünk közösen, majd elpusztítottuk az utolsó szemig. Este elalvás előtt gondosan beszedtem minden ruhámat és indulásra készre csomagoltam a táskámat, ezentúl nem hagyok kint semmit, az biztos.
