11-20

11. Castilblanco de Los Arroyos - Almadén de la Plata 30km (229) Július 7.

2015.10.27 23:48

Mivel a mai nap hosszúnak ígérkezik ezért még sötétben elindultunk, hogy minél többet haladjunk mielőtt elviselhetetlen lesz az idő. A spanyolok tudtak valamit, mert már elindultak mielőtt felébredtünk, úgy látszik ez a stratégia a környéken és aki erre vetemedik, hogy nyáron indul el ezen a szakaszon, annak ezt ajánlott követni. Az első jó tizenöt kilométer végig aszfalton vezetett egy annyira nem forgalmas főúton, ezen viszonylag hamar végig is értünk, egyet pihiztünk, majd egy Afrikához hasonló tájon folytattuk a sétát. Az összes növényzet, fák és a homokos talaj is, mind-mind arra emlékeztetett, már csak az elefántok és oroszlánok hiányoztak, persze ivóvíz lelőhely sem volt sehol, ezért próbáltunk nagyon spórolni vele, de ilyen melegben ez piszok nehéz. Dél körül egy kisebb hegyen kellett felmászni, ekkora már persze vizünk se volt. Még jó tíz kilométer lehetett a következő falúig, de ennek ellenére én egyre sűrűbben álltam meg pihenni, nagyon megviselt a hőség, de Arek viszonylag jól bírta, ezért mondtam neki, hogy menjen csak tovább, majd a városban találkozunk. Jó fél órát pihentem az egyik fa alatt, próbáltam erőt gyűjteni, de nagyon fáradtnak éreztem magam. Kérdeztem is magamtól, hogy akarom én ezt az egészet egyáltalán? Végül összeszedtem minden erőmet, felfújtam magam és felmentem a hegyre, majd azzal a lendülettel le a másik oldalon egészen a faluig. A közel két órás erőltetett menet alatt nem is emlékszem mi volt velem, nagyon hamar eltelt, egyszer csak ott voltam az albergue-be. Arek azt mondta körülbelül tíz perce érkezett meg ő is egy fiatal spanyol párral egyetemben. A környéken nem sok szállás lehetőség van és ezek is viszonylag drágák, ezért arra gondoltunk, hogy holnap sátrazni fogunk, ha már cipeljük. Szokásos délutáni teendők mellett végre beszélgetni is tudtunk a spanyol zarándokokkal, majd egyeztettünk, hogy este korán legyen takarodó, mert holnap nagyon korán kéne kelni, mert ezt a hőséget ők se bírják.

12. Almadén de la Plata – Mosesterio 38km (267) Július 8.

2015.10.28 22:03

Hajnal öt felé indultunk meg és lámpákkal botorkálva keresgéltük a jeleket, amik néhol igencsak el voltak rejtve, valószínűleg világosban el se tévedtünk volna ennyiszer. A felkelő nap fényében jó öt kilométeres óránkénti sebességgel haladt a csapat, de a spanyolok elváltak tőlünk úgy tíz óra felé, mert egy alternatív úton akartak menni. Az út kisvártatva rávitt egy főútra, amit jó pár órán át követtünk, persze a táj kietlen pusztaság jellege nem változott sokat, ami nem mondható el a hőmérsékletről, ugyanis az csak még melegebb lett. Monesterio-ba kora délután értünk, igyekeztünk elbújni a nap elöl egy parkban, gondoltuk kicsit sziesztázunk, de az lett a vége, hogy jó négy órát aludtunk. Ébredés után gyorsan elugrottam a helyi turista központba pecsétért és információkért, meg persze a palackjaim feltöltéséért, mert az esti kellemesebb időben rendesen akartunk haladni. Hosszú földutakon vitt a jelzés, farmok és rengeteg állat volt mindenfelé, voltak itt tyúkok, lovak és kecskék minden mennyiségben, órákon át sétáltunk, de a farmok csak nem fogytak el, ezzel csak az a baj, hogy nincs egy talpalatnyi hely sem a sátraknak. Végül még naplemente előtt értünk ki egy tisztásra, ahonnan a messzeségben már látható volt egy nagyobb város, persze nem tudtuk merre járunk, de egy arra kerékpározó srác megosztotta velünk, hogy az bizony már Fuente de Cantos. Úgy látszik ez a hajnali és esti erőltetett menet teljesen hatékonynak bizonyult, ugyanis a térkép alapján közel negyven kilométert mentünk ma annak ellenére, hogy majdnem négy órát szundítottunk. A sátraknak tökéletesen alkalmas volt a terület, gyorsan fel is állítottuk őket, majd vacsorázás közben a lenyugvó napban gyönyörködhettünk. Holnapi terv az, hogy elérjünk Zarfa-ba, ami a mai napnál is nagyobb távolság, de a mai nap bevált módszerrel szerintem abszolválható.

13. Monesterio – Zafra 49km (316) Július 9.

2015.10.31 14:13

Négy órakor csörgött az ébresztő, kezdetben lámpával, majd a sötétben a hold fényénél csomagoltuk össze a zsákjainkat meg persze a sátrat. Az út első szakasza könnyen ment, mivel egyenes volt teljesen és a város fénye folyamatosan mutatták az irányt, viszont amikor leértünk egy völgybe egy kisebb erdőhöz, akkor kezdődtek a gondok, ugyanis teljesen eltévedtünk. Valószínűleg a sok állattenyésztés miatt sűrűn változik a táj és a gazdák nem feltétlenül festik vissza lelkiismeretesen a táblákat és jeleket. A kis csúszás ellenére nyolc órára a városba értünk, ahol picit megpihentünk meg elfogyasztottuk az elemózsiánkat. A délelőtt folyamán egy soha véget nem érő pusztaságon keltünk át, vagyis nagyon úgy tűnt, amikor csak találtunk egy kis árnyékos helyet, egyből megálltunk pihenni. Kimerültséget éreztem, amit nem nagyon szoktam, de most határozottan le voltam gyengülve, de valószínűleg csak az irdatlan meleg miatt. Amikor beértünk Zafrába, az utcai hőmérő negyvenhárom fokot mutatott árnyékban, el se merem képzelni mennyi lehetett a napfényes pusztán, amin idáig jöttünk. Bevonszoltam magam az albergue-be, ami kellemes csalódás volt, ugyan is fantasztikus hangulatú volt, telis-tele zarándok relikviákkal, térképekkel, könyvekkel és rengeteg fotóval. Az épület maga is nagyon szép volt, patikába illő tisztaság, külön személyes fürdőszoba, konyha, mosógép, internetes számítógép és szimpla ágyak, egyszerűen egy igazi zarándok paradicsom. Mivel összesen ketten voltunk, így ott aludtunk, ahol csak akartunk, ezt persze ki is használtam és viszonylag korán el is dőltem. A fejem egy picit fájt elalvás előtt, de nem foglalkoztam vele, annyira fáradt voltam, hogy percek alatt elaludtam. Nem tudom hány órakor, de az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy fáj a gyomrom, forgolódtam sokat, kimentem többször is a mellékhelységbe, de nem lett jobb a helyzet. A következő pár óra rettenetes volt, egyfolytában ki kellett rohangálnom hasmenéssel és hányingerrel. Több órán át tartott, de az ingerek nem múltak, kezdtem kétségbe esni, ez így nem lesz jó…

14. Zafra (Pihenőnap) Július 10.

2015.11.01 17:54

A reggeli órákban hasi fájdalmam nem hogy enyhült, hanem inkább erősödött, görcsök közepette próbáltam visszaaludni, kisebb-nagyobb sikerrel. A hospitalerio nagyon rendes ember volt, egyből fel is ajánlotta, hogy maradhatok pár napot, sőt még egy térképet is adott, hogy odataláljak a kórházba, amit azelőtt hívott fel, hogy bejelentsen. Arek maradni akart, de mondtam neki, hogy induljon tovább, mert kitudja meddig leszek itt, meg hogy egyáltalán tudok-e tovább menni, kicsit még vacillált, de utána megindult. Azért a korházba még természetesen elkísért, kíváncsi volt megmaradok-e. Az EU-kártyám kiváltása nagyon hasznosnak bizonyult, ugyanis egyből elirányítottak egy orvoshoz, aki pár vizsgálat után azt állapította meg, hogy bizony az elmúlt két hétben sikerült kiürítenem magamból minden ásványi anyagot és ezeket egyáltalán nem pótoltam vissza, meg valami kis vírusos nyavalya is van a gyomromba. Azt is megjegyezte, hogy ennek már sokkal előbb ki kellett volna jönni és csodálja, hogy egészen idáig jutottam, mondjuk így visszagondolva napok óta éreztem fáradtságot. Kaptam infúzióval egy kis sóoldatot, majd felírta egy papírra recept gyanánt, hogy valamiféle sport italt fogyasszak tíz percenként egy kortyot egy egész napon át, valamint amint rendbe jövök semmiképpen ne spóroljak az ételen, ennem kell mindenfélét. A tavalyi nagy spórolás innentől ezek szerint nem játszik. Mindegy, ezt elkönyveltem ennek az útnak a velejárójával, de mindenesetre nagyon megkönnyebbültem, hogy nem kell hazamennem. Visszafelé megvettem a felírt italt, majd a szállásra érve elmutogattam a tulajnak, hogy nincs semmi komoly probléma és hogy holnap nagy eséllyel indulok is tovább. Szinte kise keltem az ágyból, délutánt szinte végig aludtam, estefelé már a gyomorfájdalmam is elmúlt, de azért még egy pici hányinger folyamatosan jelen volt. Éjszaka nyugodt volt, nagyot aludtam, lehet nem is baj, hogy akaratlanul is, de volt egy pihenőnapom.

15. Zafra – Torremejia 35km (351) Július 11.

2015.11.01 17:55

Hét óra előtt a nap első sugarai köszöntöttek engem, afféle új időszámítás kezdődött, még a gyomrom is úgy tűnik szintén kiegyezett ezzel a dologgal és nem okozott kellemetlen perceket. Mintha kicseréltek volna, minden gond nélkül faltam a kilométereket. Ahol lehetett szereztem pecsétet, több kisebb falut is érintettem, de pihenés nélkül tudtam haladni. Sok kaja volt nálam, de nem akartam terhelni még a gyomrom, ezért nagyon óvatosan csak könnyed apróságokat ettem egésznap. Villafranca de Los Barros-ban vettem ki a szieszta időt, egy padra feküdtem le, próbáltam volna kicsit aludni is, de annyi légy volt, méghozzá a pofátlanabb fajtából, hogy egyszerűen képtelen voltam. Ezek folyamatosan a fülembe és a szemembe akartak bejutni, próbáltam hessegetni őket, de ezeknek beszélhet az ember, ész érvekkel nem jutottam semmire, erővel lehet érvényesülni pár másodperc erejéig, de aztán persze visszatérnek és ha még szerencsések is vagyunk, akkor talán még többen. Különböző vallási felekezetek szidalmazásával se keltek szánalmat senkiben, sőt talán még pont ellenkező hatása lenne, mint szeretném, esetleg még az emberek is rosszat gondolhatnak rólam. A vége az volt, hogy a felülmúlhatatlan türelmem elfogyott, felpattantam és jól elindultam a hőségben. Percekkel később persze beláttam, hogy elég hülye egy ötlet volt, de vissza nem megyek a legyekhez az biztos. A jelzett út egy teljesen egyenes földúton haladt a messzeségbe, mindkét oldalon amíg a szem ellátott szőlő volt, még szerencse, hogy teljesen feltöltöttem a vizes flakonokat, mert itt aztán semmiféle vízlelőhely sincs. Jelzések nagyon szegényesek voltak, körülbelül három-négy kilométerenként találtam, az is nagyon halvány volt, mondjuk tök egyenes az út, nem nagyon lehet eltévedni. Órák teltek el, de mintha egy helyben sétáltam volna, egyáltalán nem változott semmi sem körülöttem, hátratekintve ugyan azt láttam, mint előre, kezdtem még az élelműségemet is megkérdőjelezni. Mi van, ha letér a szerencsétlen zarándok pisilni és véletlenül ellenkező irányba indul el? A nap már lement, teljesen elfáradtam ezért elhatároztam, hogy itt az ideje a pihenésnek, persze a biztonság kedvéért egy hatalmas nyilat rajzoltam az útra, nehogy véletlenül holnap reggel kómásan ellenkező irányba induljak el. A szőlők közt találtam egy apró betonépületet, gondolom afféle mezőgazdasági eszközök tárolására szolgál, bemenni persze nem tudtam, mert egy hatalmas lakat volt rajta, ezért az épület mögé vertem fel a sátrat. Garantáltan nyugalmas éjszakának nézek elébe.

16. Torremejia – Mérida 33km (384) Július 12.

2015.11.01 17:58

Az eddigi éjszakák viszonylag melegek voltak, elalvás előtt sose bújtam bele a hálózsákba, de most éjszaka arra ébredtem fel, hogy nagyon ráz a hideg. Reggel is kénytelen voltam indulás előtt előhalászni a táska aljából a pulóveremet, mert szerintem a tizenöt fokot se érte a hőmérséklet. Kiértem a földútra, betájoltam magam a tegnap este itt hagyott nyíl alapján, nagy levegőt vettem és megindultam. Torremejia-ba úgy kilenc óra előtt estem be, első dolgom az volt, hogy két nap diéta után egy bőséges reggelit fogyasszak el a városka főterén egy kényelmesnek nem mondható padon. Sok településen haladtam át az elmúlt két hétben, de egy darab zarándokkal sem találkoztam napközben, igazából már ott tartok, hogy meg is lepődnék, ha megpillantanék egy alakot túratáskával mászkálni. A helyi embereknek persze nem szokatlan a látvány, sok év alatt megszokhatták, maximum azt furcsállják, hogy pont nyár közepén teszem ezt, persze azért akadt pár ember, aki félreérthetetlenül jelezte, hogy szerinte nem bővítem a földön a normális emberek számát. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű ez az utam se, de valamiért így kellett lenni, ekkor és most kell megcsinálnom. A továbbiakban a világban lévő helyemet és dolgomat boncolgattam a nap hátralévő részében, legalábbis amíg egy forgalmas autóút mellett el nem értem Mérida-t. A római időkből fennmaradt hídon értem be a város egyik körforgalmához, ahol meg is pillantottam a táblát, ami a gyengébbek számára is egyértelműen jelezte az irány az albergue felé. Nagy meglepetésre a szálláson a spanyol párocskán kívül a lengyel útitársammal is összetalálkoztam. Kipakoltam, mostam, ebédeltem, sőt még pihiztem egy jó órát, épp kint ellenőriztem a ruháimat, amikor egy spanyol nő lépett oda hozzám. Hamar tudatosult mindkettőnkben, hogy kommunikálni nem fogunk közös nyelv ismerete nélkül, ezért sok-sok nevetgélés és mosolygás után a kezembe nyomott két jegyet, amit ha jól értelmeztem, arra jó, hogy a város nevezetességeit meg lehet velük látogatni mindenféle jegyvásárlás nélkül. Megköszöntem, majd megkerestem Arek-et és megosztottam vele ezt a jó hírt, hogy ha pár órára is, de felcsaphatunk hagyományos turistának. Utána néztem a jegynek a neten és kiderült, hogy ez afféle turista jegy, amit valami nevezetesség megtekintés után kilyukasztanak és összesen öt különböző helyen használhatjuk fel, mert ennyi négyzet van rajta. Percekkel később felkerekedtünk, hátunkra vettük a várost és bejártunk mindent, amit lehetett, voltunk különféle kriptákba, emlékműveknél, mindenféle romokban, sőt még egy hatalmas római szórakoztató egységben a Circus Romano-ban. Este fél tizenegy is elmúlt mire visszataláltunk a szállásunkra. A mai nap is nagyon jól sikerült, eredményes volt, persze rutinszerűen elalvás előtt a szokott módon mindent lejegyzeteltem a naplómba. Nagyon örülök neki, hogy relatíve felgyógyultam és készen állok a holnapi napra és új kalandokra.

17. Mérida – Alcuéscar 35km (419) Július 13.

2015.11.01 20:58

Furcsa nap volt a mai, korán még a közvilágítás mellett indultunk el ki a városból, majd fel egy dombra egy hosszú kerékpárúton. Az első pár óra alatt nem volt gond, de aztán megint éreztem, hogy valami nem oké a gyomrommal, enyhe hányingerem volt. Ez biztosan még a tegnapelőtti dolog, ilyen hirtelen nem múlhatott el, mindenesetre eléggé nyomorultul éreztem magam. Napfelkelte egy tónál ért minket, nem gondoltam volna, hogy ilyet is látok a Via la Plata-n, de hát ez itt volt, bizonyára nem csak képzelődtem. Pihenés nélkül haladtunk egész nap, valahogy ahhoz se volt kedvem, hogy megálljak. Meleg volt, izzadtam, fájt a fejem és folyamatos hányinger kerülgetett, ekkor villant át az agyamon másodszorra a gondolat, hogy lehet fel kéne mégiscsak adni. Vonszoltam magam egész nap és persze az is zavart, hogy Arek-et is hátráltatom, szegény folyamatosan várakozott, bár nem mondta, de éreztem, hogy azért ennél jobban haladna. Szóba hoztam, de csak legyintet, igazából öt nem zavarta, de engem annál jobban, ezért megszületett az elhatározás, hogy ha nem is adom fel, akkor is mások hátráltatása nélkül, egyedül megyek végig. Délután eléggé lemaradtam, félig-meddig szándékosság is volt benne, mindenesetre ez vezetett ahhoz, hogy találkozzak egy furcsa emberrel. Valószínűleg a környéken lakik és csak egy laza délutáni sétán volt, beszélni se tudtunk, de elég motivációt adott a folytatáshoz, ezért ezt afféle camino-s jelenésnek vettem. Mindössze annyi dolog történt, hogy amikor éppen egy fa alatt pihentem és a hazajutás menetén agyaltam, hirtelen a semmiből feltűnt egy sétáló alak tőlem úgy jó tíz méterre. Megállt és jól megnézett magának, felnézet a napra, majd vissza rám, majd az ökölbe szorította a kezét megrázta, ezzel jelezve, hogy kemény dolgot csinálok. Ezután legnagyobb meglepetésemre a kijelölt úton a nyíllal megegyező irányba mutatott, majd elindult vissza, oda ahonnan jött. Percekig meredtem magam elé, abban biztos voltam, hogy ez nem lehetett véletlen, mindenesetre elég erőt adott ahhoz, hogy felvegyem a táskát és tovább induljak. A problémáim nem múltak el, de lényegesen eltörpültek a sok kavargó gondolatom mellett. Alcuéscar nem is volt már messze, pár óra alatt letudtam a maradék kilométereket az albergue-ig. Este minden teendőm után, még a régóta fejben lévő regényötletemet is továbbgondoltam és egy rakás oldalt papírra vetettem.

18. Alcuéscar – Valdesalor 27km (446) Július 14.

2015.11.02 22:31

Este megegyeztünk, hogy én előbb indulok és majd el, haladok a tempómban, mert senkit nem akarok hátráltatni, majd később összefutunk. El is indultam hát hat óra előtt, de a városból kifelé a sötétben elvesztettem az irányt és jó pár kilométert mentem rossz irányba. Igazából sokszor volt, hogy nem volt jelzés, de az irány jó volt, majd később becsatlakoztunk a jelzet útra, ezért is mentem tovább, mert a napsugarak irányából egyértelműen észak felé mentem, gondoltam csak meglátom a jeleket, de nem így lett. Visszafordultam és addig mentem, amíg meg nem találtam azt a rész, ahol rossz irányba fordultam. A mai etap amúgy is érdekes volt, mert több ízben letértem a főút mellől majd kis kerülővel vissza megint, nézegettem a táblákat és a térképeket és arra jutottam, hogy az a legegyszerűbb és leggyorsabb, ha végig a főúton haladok. Dél körül egy bárban időztem, jéghideg ananászlevet szürcsölve és az elkövetkező napokon gondolkodtam és azon, hogy még az út felénél se járok, mégis úgy érzem magam, mint aki hónapok óta megy. Rettenetesen megviseli a szervezetet ez klíma, meg persze ehhez még hozzájárul, hogy nem teljesen épültem fel, evés után még percekig kavarog a gyomrom. Sziesztázás helyett megindultam egy félsivatagos területen, persze megbántam ötször, de visszafordulni képtelen lettem volna, ha haladok egy irányba, kizárt, hogy visszamenjek. Nagy szenvedések árán, de délután három óra felé a messzeségben feltűnt egy picike falucska, kezdetben persze délibábnak tűnt, de amikor megpillantottam a táblát, hogy ez már Valdesalor, akkor már nem tűnt annak. Az albergue kulcsát a bárban kértem el, benyitottam és meglepődtem, hogy ez a hely teljesen új volt, tavaly készülhetett el, teljesen felszerelt, kényelmes bútorok, ágyak és a vendégkönyven maximum egy tucat bejegyzés. Elfoglaltam a sarki ágyat, fürdés, kajálás után berendezkedtem és zavartalanul lassacskán elaludtam. Többiekről semmi hír estig, ezért bezárkóztam rendesen, majd visszaaludtam, valószínűleg a szervezetemnek most rendesen szüksége volt egy vagy több kiadós alvásra.

19. Valdesalor – Casar de Cáceres 22km (468) Július 15.

2015.11.03 20:19

Annyira nagyot sikerült aludni, hogy már szemembe sütött a nap, mire felébredtem. Nyugisan megreggeliztem, összecsomagoltam, bezártam az épület ajtaját és a kulcsot a postaládába ejtettem, majd kilenc óra felé elhagytam a falucskát. Cáceres viszonylag nagy város, körülbelül tizenegy felé értem el a bevezető autóút mellett, itt találtam először egy Lidl-t aminek nagyon megörültem, árban talán ez a legjobb a környéken. Végre vettem pár gyümölcsöt is, amit az óváros utcáin ballagva fogyasztottam el, sőt végre a gyomrom se fájt már evés után. Nagy boldogan mentem fel a dombra az óváros közepe felé, itt leültem picit pihenni, majd az ezt követő majdnem két órát jelkereséssel és a városból való kijutással töltöttem, mondjuk addig se sütött a nap, amíg épületek közt haladtam. Miután meglett az irány, szomorúan tapasztaltam, hogy a következő tizenvalahány kilométert bizony egy elég forgalmas autóúton megtenni a következő városig. Felfújtam a pofámat és a legnagyobb meleg ellenére megindultam. Útközben csak arra gondoltam, hogy ha nagyon gyorsan szedem a lábaimat, akkor annál kevesebb ideig éget a nap. Számomra is meglepetés volt, de alig két óra alatt beértem Casar de Cáceres-be. Az első dolgom az volt, hogy egy pálmafás parkban leüljek az árnyékban és megpihenjek. A közeli gyógyszertár hőmérője szerint nem is volt olyan meleg, mindössze negyvenöt fokot mutatott, persze egy embert nem lehetett látni az utcán, még az autók is elbújtak valami árnyékos helyre. Úgy éreztem magam, mint egy szaunába. Kis tanakodás után elhatároztam, hogy nem megyek tovább, nem vagyok én komplett idióta, inkább megkeresem a helyi zarándokszállást és a hűvös szobába töltöm a délutánt. Megint csak egyedül voltam, de nem zavart a dolog, vettem egy nagy hidegzuhanyt, majd miután a vérnyomásom helyreállt kimentem keresni egy boltot. Persze szieszta idő volt, minden zárva, ezt rendesen benéztem, de legalább megtudtam merre is van az üzlet. Hét óra felé mentem vissza, alapos megfontolás után egy hatalmas adag gyümölcsöt vettem, amiből fejedelmi gyümölcssalátát gyártottam a szálláson. Korán bújtam ágyba, mert holnap a elég korán akarok indulni és minél nagyobb távot lezavarni napfelkelte előtt.

20. Casar de Cáceres – Grimaldo 46km (514) Július 16.

2015.11.04 22:06

Hihetetlennek tűnhet, de már hajnali négy óra előtt zseblámpával és túrabottal a kezemben botorkáltam a pusztában. Megpróbáltam követni a jeleket, de olyan nagyon sok elágazás volt mindenfelé és jelzés annál kevesebb, ezért hát teljesen jogosan tévedtem el. Ez annyira tökéletes volt, hogy vissza se találtam arra a pontra, amikor még tudtam a jó irányt. Kilátástalanul még kullogtam egy kicsit, amíg pirkadni nem kezdett az ég alja, akkor már be tudtam lőni, hogy ugyan merre van az az észak. Biztos nem voltam a dolgomba, de legalább már van valami kiindulási pont. Jó harminc perc séta után megláttam két túrazsákos alakot előttem, gyorsítottam a lépteimet és elég hamar utolértem őket. Legnagyobb meglepetésemre a spanyol pár volt az, akikkel pár napja találkoztam, na de a nagyobb poén, hogy valószínűleg ők is pontosan ott tévedtek el, ahol én. Tovább haladtunk észak felé, amíg egy forgalmas autóút nem keresztezte a mi utunkat. A táblákat meglátva lehervadt az arcukról a mosoly, kérdeztem mi van, de csak legyintettek, majd előhalásztak egy afféle netről kinyomtatott útleírást, amiből világosan kiderült, hogy jó hét-nyolc kilométerrel arrébb kereszteztük a főutat, mint tanácsos lett volna. Nem volt sok választás, szépen csöndben elindultunk az út szélén, éppen amikor a nap első sugarai elértek minket. Később persze jobb lett a hangulat és a több órás séta alatt folyamatosan ment a sztorizás. Délelőtt egy víztározó mellett haladtunk el, majd a hegyek takarásából elöltünk egy éppen építés alatt álló híd. Még sosem láttam, hogy épülnek ezek a hatalmas szerkezetek, pedig logikus, hogy két oldalról indulnak meg vele és addig rakják, míg középen nem találkoznak. A szerpentines út levitt egy sziklás területre, ahol elvileg lett volna egy kút, ahol a szerencsétlen idáig elvergődött zarándok feltöltené a palackját, de sajnos ez a kút már jó ideje nem üzemelt. A gond annyi volt, hogy nálam maradt körülbelül két liter, a többieknél meg egy-egy, szóval rendesen be kell osztani, mert a leírás szerint a következő város még legalább tizenöt kilométer. Kis pihenő után letértünk az útról és megindultunk fel a hegyre, innen persze hatalmas jól kivehető sárga nyilak és kagylók voltak. Extremadura-ra nem jellemző a hagyományos jelzés rendszer használata, itt inkább nagy kőkockák vannak különböző színekkel és az ábrák egymáshoz viszonyított helye jelzi az irányt. A kaptató után egy kis kavicsos ösvényen ballagtunk birkák között, nem értettem mit kerestek itt, mindenesetre meg voltak rémülve, az egyik be is akadt a kerítésbe. Kis vergődés és erőfeszítés után kiszabadítottuk. Ekkor már dél is elmúlt és persze rohadt nagy hőség volt, vizünk meg csak fogyott, persze számoltuk, hogy nem lehet messze a város, de mégis valahogy eltévesztettük az irányt és elmentük mellette. Később kiderült, hogy itt két alternatív út is van, ami bár rövidebb a rendes útnál, de elkerüli a várost, ezzel nem is lett volna gond, de a vizünk teljesen elfogyott, az utolsó cseppet is megvártam, hogy lassan kifolyjon. Kétségbeesetten húztuk a lábunkat a következő órában, de csodával határos módon egy elrejtett tűzoltóságon csillapítani tudtuk szomjunkat. A végtelenül kedves tűzoltók pár jó tanáccsal is elláttak minket, hogy merre is menjünk. Ennek a tippnek nagyon megörültünk, mert mostanra közel negyven kilométer volt a lábunkban. Letértünk hát az ösvényről és felmásztunk egy hegyre, majd a másik oldalon egy sűrű erdőben visszacsatlakoztunk a kagylós útra. Itt meg kell jegyeztem, hogy itt egy erdő volt, sűrű erdő, fák és árnyék, ez mind az, amit az elmúlt három hétben kénytelen voltam nélkülözni. A sebességünk is lényegesen megnőtt, nem is kellett annyiszor megállni pihenni. A mai célunk Grimaldo volt, ami egy picike falú, amiben az ég világon semmi sincs, de van albergue, zuhanyzás lehetőség és persze ágy és csak ez számit. Hosszú és fárasztó napot tudtam magam mögött, majdnem ötven kilométer sétával, ami ebben a kánikulában felér akár százzal is, viszont nagyon bevált ez a hajnali indulás, de nem csak nekem, ezért holnap még korábban indulok spanyol barátaimmal.